Ezerarcú társfüggőség – Aki folyton alkalmazkodik, aki állandóan gondoskodik, aki mindig hálát vár...

Aki látta az Oltári nő című filmet, az nyomon követhette egy igazi társfüggő vívódásait. A Julia Roberts alakította hősnő mindenáron férjhez akar menni, és mindig hasonlítani akar a vőlegényeire. „Úgy képzeljük el a legtöbb társfüggő személyiségét, mint egy folyadékot, amely mindig felveszi a társ, vagyis a tárolóedény formáját.

Személyisége képlékeny, mindig az adott társ attitűdjéhez, szemléletéhez igazodik abban a reményben, hogy kielégítheti a függőségét, és maga mellett tarthatja őt, aki folyamatos visszajelzéseivel felépíti, megtámogatja ingatag önbecsülését.

Ez a kulcs a társfüggőség megismeréséhez: a megváltozott lelki működés a csökkent önbecsülésből, az önismeret és önszeretet hiányából ered, ezért az illető környezetétől várja a megerősítést, visszajelzést” – avat be szakértőnk.

Egy nagy halom alma

Nem minden esetben beszélünk alárendelődő, alkalmazkodó személyiségekről. Előfordulhat, hogy egy kívülről betonkemény lelkületűnek tűnő ember is a környezete visszajelzése alapján építi fel az önmagáról alkotott képét. Megérzésem szerint a nagyapám társfüggő volt. Furcsa kimondani, de miután mélyére ástam a témának, rájöttem, hogy ez a robusztus, nagyhangú, sokak felett befolyással bíró ember valójában a függőségét elégítette ki a viselkedésével. Megjelenésével és hanghordozásával is tiszteletet parancsolt. Kőművesként a mindenhatóság benyomását keltette a környezetében, hiszen aki házakat épít, az nélkülözhetetlen a társadalom számára. Mindenkinek segíteni akart, s ha visszautasították a segítséget, hónapokra megsértődött, és évekig emlegette az esetet.

Például egy pálinkafőzés alkalmával beszélgettek az unokavejével, hogy milyen gyümölcsök kerülnek a cefréshordóba. Nagyapám elértette a beszélgetést, másnap egy egész utánfutónyi almával érkezett, és várta a köszönetet. A férjem viszont nem tudta már elhelyezni az udvaron a hatalmas mennyiségű gyümölcsöt, és anyagilag sem úgy álltunk, hogy ennyit ki tudjunk főzetni.

Tanácstalanul vakartuk a fejünket, nagyapám viszont dühös lett a reakciónktól, és sokáig hallgattuk még, hogy a mai fiatalok nem tudják értékelni a segítséget, bezzeg ő semmit sem kapott ingyen.

Ehhez hasonló szituációk hetente történtek, én viszont már gyerekkoromban megtanultam, hogy akkor lesz jó hangulat a családi ebédeken, ha mindenki hálával és elismeréssel adózik nagyapám kéretlen adakozókedve előtt, legyen szó akár egy hatodik ülőgarnitúráról, amit jó áron szerzett, vagy egy harmadik adagról a húslevesből. A férjem viszont nem így nőtt fel, ebből aztán időnként nézeteltérésük származott.

A függőség kialakulása

„A társfüggőség általában a gyerekkori érzelmi visszajelzések hiányából vagy a következetlen visszajelzésekből fakad. Lehet a háttérben egy érzelmileg teljesen elhanyagoló szülői attitűd, vagy egy néha túlrajongó, máskor mellőző gondozói hozzáállás. Így a gyermek azt tanulja meg, hogy kiszámíthatatlan, milyen viselkedés mely szülői reakciót váltja ki, ezért előfordulhat, hogy szélsőséges megoldással, például harsány hisztivel vonja magára a szülő figyelmét, ami lehet, hogy adott esetben egy ordításban vagy egy pofonban nyilvánul meg, de a gyermek számára a semmitől mégis jobb.

Felnőttkorban az úgynevezett magányos gyermek ezért elkezdi keresni az olyan helyzeteket, amelyekben ő megadhatja a környezetének azt a gondoskodást, amit gyermekként nem kapott meg.

A segítő társfüggő esetében nehéz őt ráébreszteni arra, hogy a viselkedése terhes lehet a környezetének, hiszen a segítség társadalmilag is egy kívánatos magatartásforma. Gondoljunk csak bele, hogy egy ellenőrző, kontrolláló társfüggő allűrjeire – amikor ellenőrzi a párja telefonját, és nem engedi külön programokra a barátaival – sokkal egyszerűbb kifejezni a nemtetszésünket, mint visszautasítani a segítséget. A társfüggő mindig keres egy képzeletbeli tükröt, amelynek képét a környezet visszajelzése alakítja. Önmagában csak egy homályos képet lát, de amint segíthet valakin, a tükörben látott kép úgy élesedik, ahogyan a köszönet és a pozitív visszajelzések feltöltik az érzelmi raktárait” – mondja Erdődy-Nagy Edit.

Miről ismerszik meg egy társfüggő?

„A leggyakoribb a férfi-női párkapcsolati függés. A nő feleségül megy egy nárcisztikus, bántalmazó férfihoz, hiszen már otthon is ez volt a családi minta, ez az ismerős számára. Ez a legveszélyesebb forma, mert a társfüggő benne ragad egy bántalmazó kapcsolatban. Ennek a meghatározása sem egyértelmű társadalmi szinten, hiszen, ha felpofoznak az utcán, azt mindenki egyértelműen elítéli, de ha becsmérlő szavakkal illetnek egy embert, arra kevesebben kapják fel a fejüket.

Pedig a másik embert minősítő bántó megjegyzésektől, megszégyenítéstől kezdve az anyagi korlátozáson és a másik idejének, tevékenységének a korlátozásán keresztül a szexuális és fizikai visszaélésekig minden hasonló megnyilvánulás bántalmazás. Fontos lenne, hogy ezt a függő kapcsolatban élő emberekben is tudatosítsuk.

Ugyanis a társfüggő a legnagyobb megalázás és fájdalom közepette is tűri a társa bántó viselkedését, folyton megbocsát annak reményében, hogy a másik nem hagyja el. A társadalom pedig többnyire így reagál: »Milyen jó asszony! Hogy kitart mellette, pedig mennyit szenved!« Noha sajnos arról van szó, hogy az ebben a helyzetben lévő kliensek nincsenek tudatában a társfüggőségüknek. Egy másik gyakori példa, amikor a társfüggő egy szenvedélybeteg párt választ magának. Rajta keresztül remekül megélheti a segítő szerepet, és a tudat, hogy neki ebben a kapcsolatban szerepe van – a beteg társ meggyógyítása – folyamatos feladattal, ezen keresztül pozitív visszajelzésekkel látja el: »Milyen jó vagy, hogy támogatod az alkoholista férjedet!«. Ilyenkor a társfüggő mindent megtesz, hogy fenntartsa a helyzetet: szabályozza, hogy a párja mikor és mennyit ihat, s ha sikerül, megjutalmazza a nap végén egy üveg sörrel. Az ehhez hasonló kapcsolatok végét jelentheti, ha a szenvedélybeteg meggyógyul. A társfüggő talajvesztetté válhat, mert úgy érzi, nincs szükség többé a segítségére, nincs feladata.”

Miben segíthetek neked?

Dicsérni könnyű, és a pozitív visszajelzések fogadása simogatja az egónkat, míg egy építő kritika vagy észrevétel megfogalmazása, főleg egy függőség kapcsán, kihívást állít mind az adó, mind a fogadó fél elé. Mire figyeljünk, amikor támogatni szeretnénk valakit a környezetünkben a függőségére? „A legfontosabb, hogy ne ítélkezzünk, ne vádaskodjunk” – kezdi a pszichológus. „Mellőzzük ezeket a mondatokat: »Mit gondoltál, amikor ezt csináltad? Te beteg vagy, kezeltesd magad!« Ezek a közlések csak azt eredményezik, hogy a társfüggő lezárja a kapcsolatot, és keres egy másik társat. Ehelyett sokkal célravezetőbb énüzenet formájában megfogalmazni az észrevételeinket, például: »Aggódom, mert látom, hogy szenvedsz a kapcsolatodban/sokszor vagy ingerült a párod miatt. Miben segíthetek neked?«

Fontos az ítélkezésmentes kommunikáció, és főként abban tudjuk segíteni őket, hogy felállítsák a saját személyiségük határait, megtapasztalják a valódi énjüket.

Én a praxisomban mindig valamilyen sportot vagy alkotó tevékenységet javaslok az éntudat fejlesztésére. A test teljesítőképességének növelése vagy egy produktum, legyen az egy felnőtt színező vagy egy kisplasztika, objektív kivetülése a személyiségünknek. Egy sportteljesítmény, egy festmény csak belőlünk jön, nem a társunk befolyásolja a megszületését. Képzeljük el, hogy a személyiségünk egy kis mag, amelynek kemény burka van. Táplálja a környezet a pozitív visszajelzésekkel, ám a konfliktusok mint negatív környezeti hatások visszaszoríthatják a növényünk fejlődését. De bármi történjék is körülöttünk, mindig visszatalálhatunk a »magunkhoz«, ahol a legbelsőbb énünk lakik. A társfüggők lelkében nincs meg ez a mag, és teljesen ki vannak szolgáltatva a környezet viszontagságainak.”

Ismerjük fel önmagunkban is!

Abban az esetben, ha élnénk a gyanúperrel, hogy mi magunk is elszenvedői vagyunk ennek a nehezen felismerhető függőségnek, érdemes elgondolkodnunk a következőkön: a döntéseimet, viselkedésemet, véleményemet mennyire befolyásolják a körülöttem élő emberek? Az önszerető vagy az önkritikus hang kap gyakrabban szót a lelkemben? Két kapcsolat között hagyok-e elegendő időt magamnak a gyászra, regenerálódásra (legalább néhány hónapot)? Ezek a gondolatok utalhatnak társfüggőségre: „Azért élek, hogy szeresselek”, és „az életem célja, hogy szerelmes legyek”.