Török Máté: „A saját kortársaink muzsikusai vagyunk”

– Versénekmondó. Sajátos szóösszetétel, a verséneklő és az énekmondó szavakból. Mi a különbség a kettő között, egyáltalán el lehet-e őket szigorúan határolni egymástól?
– Azért is tetszett ez a szójáték, mert az ének szó benne a híd a két „tábor” között. Tinódi Lantos Sebestyén idejében még teljesen összetartozott a zene és a szöveg, Balassi is odaírta, hogy melyik dallamra szeretné hallani a verseit, de mára szinte teljesen kettévált a vers és a zene. Az énekmondók és a verséneklők segíthetnek megmutatni, hogy a versnek dallampárja, a zenének pedig szövegpárja is lehet. A műfaj számos kortárs képviselőjét ismerjük, de korántsem az összeset. Az 1969-ben indult Kaláka együttes ma is méltán népszerű, de például az 1974-ben alakult, ma is aktív pécsi Szélkiáltót kevesebben ismerik. Kevesen tudják azt is, hogy a Sebő-Halmos duó versénekléssel kezdte a pályáját. Sebő Ferenc egy nemrégen folytatott beszélgetésünk alkalmával pont azt mondta, hogy a magyar népdal maga az énekelt vers, azaz nem halt meg a műfaj évszázadokkal ezelőtt, hanem a népdallal örökítődött át. Szintén tőle tudom, hogy az általuk, a Kaláka vagy a Misztrál által képviselt énekelt vers műfaját Tersánszky Józsi Jenő író-költő kezdte el, aki a gazdasági válság idején saját verseit énekelte gitárkísérettel bérházak udvarán, és a lepottyanó pénzekből tartotta fönn magát.

Sebő Feritől tudom azt a történetet is, hogy Tersánszky Józsi Jenő még Babits-verset is megzenésített, mégpedig azért, hogy felvidítsa az akkor már erősen depressziós és nagyon beteg Babitsot. Bement hozzá a kórházba, eljátszotta a Szerenád című versét megzenésítve, és azt füllentette, hogy az egész város ezt a slágert énekli. 

Válaszolva a kérdésedre, szigorúan nem lehet különválasztani a két műfajt, de mégis érezhető, a más-más korokban született dallamvezetés. A 16–17. századi énekmondók hagyományát ma kevesen őrzik és mutatják meg a kortárs hallgatóságnak. A legjelesebb képviselője talán Kátai Zoltán volt, aki sajnos 2020 novemberében meghalt. Ő vallotta, hogy akkor lehet valaki jó énekmondó, ha az egész életét erre szánja.

– Másoknak pedig mindaz, amit például ő megmentett, forrás? Amolyan alapanyag a múzeumi tárlóból?
– Igen. A régi korok dalai sok esetben azért merültek a feledés homályába, mert erős identitásképzők voltak, és politikához, szakralitáshoz kapcsolódtak. Az Isten, a haza szeretete sok korban veszélyesnek számított. Ma az énekmondók világa újra felfedezhető és akár újra is értelmezhető új dallamokkal. Hiszem, hogy a vers és a dallam, politikai vagy vallási hovatartozás nélkül szakrális alkotás, és ez nagyon sok mindent determinál. Nemcsak azért tartom fontosnak a Versénekmondó oldalon megfogalmazott célt, mert lassan 25 éve magam is ezen a pályán vagyok, hanem azért, mert szeretném, ha 3 év múlva láthatnánk, mennyien vagyunk, akik magyar nyelven verseket éneklünk. Illetve fontosnak tartom, hogy megkérdezzük azokat a pályatársakat a műfajról, akiknek úttörő szerepe volt abban, hogy ma él az énekelt vers. 

Kép

Kép: Páczai Tamás

– A magyar nyelv sajátosságai, ritmusa, hangsúlyai meghatározzák a zenét, amelyre egy-egy vers megénekelhető?
– Minden vers megénekelhető, csak találkoznia kell a jó párnak, versnek és megzenésítőnek.

El tudok képzelni magyar verset hitelesen akár heavy metalban is. Különböző népek és stílusok zenéje is illeszkedhet egy-egy magyar nyelvű szövegre, hiszen minden szövegnek megvan a maga dallama.

És fordítva is működik ez, hiszen dallamra is írnak szöveget, nemcsak szövegírók, költők is. 

– A honlapon meghirdetett űrlapos felhívásra milyen kritériumokkal lehet jelentkezni?
– Egy megjelent lemez és a nagykorúság a két feltétel. Nem nagyon lehet más kitételt tenni, hiszen verséneklő és énekmondó végzettség nincsen. Dévai Nagy Kamilla a ’90-es évek végén tett arra kísérletet, hogy iskolai keretek között lehessen verséneklést tanulni, és ehhez annak idején számos pályatárs csatlakozott tanárként, de végül nem tudott akkreditált intézménnyé válni. Tehát ma még csak önmeghatározás kérdése az, ki énekmondó, vagy verséneklő. A versenekmondo.hu oldal fő célja a szakmai interjúk közzététele, amelyek laikusok számára is érthetőek, és melyekben szóba kerül többek között, hogy kinek miért fontos a verséneklés, és az is, hogy a színpadon a közvetítendő tartalom van az első helyen. 

– Nem így kellene lennie minden előadóművésznél?
– De, szerintem igen. 

– A titkos cél, hogy egy szakmailag kompetens csapatot gyűjts, egy későbbi képzés lehetőségéhez?
– Nem feltétlenül, bár fontos lenne az alapok elsajátításának lehetősége. Nagyon örülnék, ha elindulhatna egy akkreditált alapfokú vagy középfokú képzés ebben a műfajban is. De a mostani cél az, hogy lássuk, mennyien vagyunk, és az, hogy összegyűjtsük azt a szakmai élményanyagot, ami még elérhető hiteles forrásból. 

– Most is kaptam tőled egy kis könyvecskét dupla CD-vel, Pálos hangok címmel. Tavaly karácsonyra jelent meg, és gregorián énekeket, többszólamú kanciókat tartalmaz középkori forrásokból, illetve megzenésített verseket pálosokról, pálosoktól. Az jutott eszembe, hogy ezek a produktumok, a lemezek, a papír, a CD, amelyek az évtizedeken keresztül az énekek hordozói voltak, egyre kevesebb kézben forognak. A zenehallgatók tömege az internetre költözött át, ahol bármikor bármire rábukkanhatnak. Nem kezd ez kicsit hasonlítani arra, amikor a hőskorban az utcán járva csak úgy véletlenül meghallották az énekmondót? A könyvtáraknak meg ott vannak a dokumentumok.
– Szerintem nektek is fontos, hogy a Képmást kézbe tudjátok venni, amikor megjelenik. A fiamnak azt szoktam mondani, hogy itt van nekünk ez a sok könyv és ez a számtalan lemez, és ha lekapcsolják az internetet, akkor is fogunk tudni mit olvasni és hallgatni. Én szeretem a könyveket és a lemezeket, mint tárgyakat is. Abban, hogy a hatvanas évek végétől kezdve az énekelt vers népszerű lehetett, a hangfelvételeknek nagy szerepe volt. Az, hogy produktumok, lenyomatok készülnek, egy kornak a sajátosságai. Az internet világa ma már akkora információhalmazt tartalmaz, hogy nem biztos, hogy ki tudom csemegézni belőle, ami érdekel, persze ez egy könyvesboltra is igaz.

Hiszek a kis templomi koncertek megfogó erejében, ahol jobban megérinti az embert a zene, mint a buszon a fülhallgatóból. Viszont, ha koncert után hazavihetem a lemezt, vagy meghallgathatom az interneten, már része lesz az életemnek.

Hasonlóan az életem részévé válhat egy kis verseskötet is. Ilyen volt például nekem az ARJ válogatás, ami Ady Endre, Radnóti Miklós és József Attila válogatott költeményeit tartalmazta. Véletlen, vagy nem az, de a Misztrálban mind nagyon szerettük ezt a kötetet, és most pont azon dolgozunk, hogy egy hasonló szerkesztői elven alapuló válogatást énekeljünk lemezre.

– Ma a köteteket pótolja a megzenésített vers? A zene – amit ma gyakrabban és könnyebben fogyasztunk – szállítja a gondolatokat?
– Nem pótolja, de segíti. Sokféle zenét hallgathat ma az ember, és a többségén nem is gondolkozunk el, mert más célt szolgál, szórakoztat, relaxál, felpörget… de van, amelyik arra késztet, hogy tovább gondoljuk. Az énekelt versnek az egyik nagy csodája ez. Segíthet is, hiszen a gyerekek az iskolában sokkal könnyebben megtanulják a memoritereket általuk. Régi álmom, hogy az irodalmi szöveggyűjtemények mellé énekelt verses gyűjteményt is szerkeszthessünk, ami együtt kerülne a diákokhoz a könyvvel. 

– Foglalkoztat, hogy például a Misztrál dalait éneklik-e majd?
– Szerintem egy szerzőnek, előadónak nem kell azzal foglalkoznia, hogy az utókor emlékszik-e rá, mert a saját kortársai számára van feladata. Valaki kenyeret süt, más házat épít, valaki pedig gondolatot ad át. Persze, hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyáltalán nem érdekel, tudják-e majd száz év múlva, mi az a Misztrál együttes, de nem ez az elsődleges. Amikor hasonlót kérdeztem Gryllus Danitól, akkor erre válaszként Kányádi Sándort idézte, aki azt mondta mindig, hogy majd 50 évvel a halálom után derül ki, hogy tényleg költő voltam-e, amikor majd a ti unokáitok tudják és szavalják a verseimet. 
Gyerekként hallottam egy gondolatot, miszerint száz év múlva senki nem él a Földön azok közül, akik ma élnek. Ez nagy rádöbbenés volt – a saját kortársaink muzsikusai vagyunk.

– … mondja ezt egy olyan művész, aki sokat foglalkozik a historikus hagyománnyal.
– Onnan merítkezünk, és közben meg kell teremtenünk a saját korunk hagyományait is. Nem lehet öncélú a művészet, és a hagyományt nem ápolni kell, hanem élni és éltetni. Mégpedig úgy, hogy részeseivé válunk mindannyian, közösen. 

Ez a cikk a Képmás magazin 2021. márciusi számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>>