Boldogság, gyere haza

Az ötlet egy kis himalájai királyságból származik, Bhutánból, ahol a világon elsőként vezették be a „bruttó nemzeti boldogság” fogalmát, ami azt mutatja, hogy milyen a hazai lakosság jóléte. Ez az ázsiai ország világított rá elsőként arra, hogy a bruttó boldogság sokkal inkább mérvadó, mint a bruttó hazai össztermék, azaz a GDP. Míg utóbbi elsősorban a gazdasági értékeket vizsgálja, addig egy nép boldogsága sokkal több összetevőből áll: szociális, társadalmi és érzelmi hatások is befolyásolják, hogy mennyire érezzük jól magunkat a földi létben.

Csíkszentmihályi Mihály pszichológus azt vallja, hogy a boldogság nincs kapcsolatban sem a szerencsével, sem pedig a pénzzel. Egy múló állapotról van szó, amely időről-időre változik, mégis, néha elkapjuk a „flow-élményt”, azt az igazi, föld felett lebegős, eufórikus állapotot, amelyet jómagam is kincsként őrzök, és soha nem szeretném elengedni.

Tudom, hogy a boldogságom nem egyenlő az anyagi javaimmal, sem pedig a sikereimmel. Úgy illan el egy pillanat alatt, mintha soha nem is létezett volna, míg máskor úgy érkezik meg hozzám, hogy a legkevésbé sem számítok rá.

Tartósan boldognak lenni…. Vajon létezik ez az állapot? Számomra igen. Amennyiben tudatosan törekszem arra, hogy a lehető legkevésbé függjek a külső körülményeimtől, és képes legyek a saját életminőségemet megfelelő irányba terelni.

Boldog vagyok például, amikor egy gondterhes időszakban, az útvesztőkben bolyongás után végre meglátom a fényt, mert nem kell többé attól félnem, hogy eltévedek az úton.

Boldog vagyok, amikor képes vagyok értékelni az átélt fájdalmaimat, hiszen megtanították nekem, hogy mik a valódi értékek.

Boldog vagyok, amikor hálát adhatok a szeretteim egészségéért és életéért, mert tudom, hogy nem vagyok egyedül a nagyvilágban.

Boldog vagyok, hogy segíthetek másoknak, szerethetem őket, és szavaimmal, tetteimmel, ölelésemmel és csókjaimmal bearanyozhatom az életüket, így hozzájárulhatok az ő boldogságukhoz is.

Boldog vagyok, amikor arra gondolok, hogy egy nap majd ott áll előttem ő, és ezt mondja: „Már itt vagyok, és soha többé nem kell elválnunk egymástól.” Mert ez az ember én magam leszek, a valódi, boldog énem.

Nem kell már sokat várnom rá, hiszen akkor érkezik, amikor végre elhatározom, hogy megteremtem a saját boldogságomat.

Nem könnyű feladat, sőt, talán a világon a legnehezebb próbatétel; esőben, hóban, fagyban, világjárványban, elmúlásban, elválásokban és kudarcokban erősnek maradni.

Viszont ott vannak azok az apró örömök, amelyek melegséggel töltik meg a szívünket: a bensőséges kapcsolatok, egy-egy kedves szó, egy nyíló virág finom illata, egy kisállat őszinte szeretete, egy kisbaba felhőtlen kacaja. Bennük látható, érezhető a világ boldogsága, és ezáltal a sajátunké is. Ahhoz viszont, hogy ezt megpillantsuk, észrevegyük, hátra kell hagynunk a múltat, és nem szabad tépelődnünk a jövőn. Amint meghozzuk ezt a döntést, érezni fogjuk, hogy a Jóisten mellettünk áll, és nincs már olyan akadály az életben, amit ne tudnánk legyőzni.