Lehet, hogy szakítanunk kellene?

A rózsaszín kötelező?

Különösen izgalmas egy párkapcsolatnak az a része, amikor a fejünkben is átállítjuk a státuszunkat „párkapcsolatban”-ra. Akárhány évesek vagyunk, ilyenkor valamelyest újra olyanokká válunk, mint a tinédzserek. Lényegesen többször figyeljük a telefonunk kijelzőjét, hogy eszébe jutottunk-e a másiknak, megszaporodnak a fejünkben a lehetséges randiötletek és úgy érezzük, majd’ kicsattanunk az energiától. Lelkünknek és testünknek is jót tesz ez az állapot – de közben máris itt az első vészjelzés. Vajon feltölt engem annak az érzése, hogy a társa lettem ennek az embernek? Vagy esetleg már maga a gondolat is inkább lefelé húz?

Szárnyalok, vagy éppen hogy megbénultam ez alatt a súly alatt?

A párkapcsolati irodalom ezt az időszakot az rózsaszín köd vagy rózsaszín szemüveg szakaszának hívja. A hibákat, nehézségeket átmenetileg „jótékonyan” elfedi a köd, amely idővel, a párkapcsolat érésével eloszlik, de akkorra a pár már elég erős lesz ahhoz, hogy hatékonyan tudjon ezekkel kezdeni valamit. Természetesen nem minden párnál egyazon intenzitással jelenik meg ez a rózsaszín élmény és nem is ugyanannyi ideig tart, de ha egyáltalán nem tapasztalják meg ezt a felszabadító energiát, érdemes elgondolkodni, vajon meddig tart ki az egymás iránti lelkesedés.

Vele vagy?

Manapság egyre több fórum és eszköz teszi lehetővé, hogy két szerelmes vállalja a világ előtt, hogy ők mostantól egy pár. Családunknak és barátainknak bemutatjuk a jelöltet, a különböző közösségekben is párként jelenünk meg, átállítjuk a közösségi oldalakon a kapcsolati státuszunkat.

Itt is jelezhet a vészcsengő, hogy jó döntést hoztunk-e, ha bármilyen oknál fogva nem akarjuk felvállalni a másikat, illetve a kapcsolatot a nagyvilág előtt.

Érdemes végiggondolni, hogy min kéne változtatni ahhoz, hogy szívesen vállaljam őt. Ha ez csak átmenetileg, a kapcsolat újdonsága miatt van, akkor idővel alighanem enyhülni fog, azonban ha ezek súlyosabb ürügyek, akkor ébresztő! Végig kell gondolnunk, hogy mekkora a realitása annak, hogy ez a sarkalatos pont változhasson.

Ha kettő kevés egy párhoz

Az elmúlt időszakban egy fiatal fiú keresett meg minket életvezetési problémáival. Kiderült, hogy kapcsolatban él, de elmondása szerint ez a része az életének teljesen rendben van, hiszen mindent megbeszéltek a párjával. Ő nem hisz a szerelemben, ezért úgy döntöttek, hogy nyitott kapcsolatban élnek. Ez azt jelenti, hogy mindig ő lesz számára az elsődleges, de mivel tudják, hogy mindkettejüknek vannak hiányos területeik, így számukra teljesen rendben van, ha ezeket más pótolja, ám ha szükség van a másikra, akkor annak „kötelessége” mellette állni. Úgy látjuk, hogy ez az elköteleződési minta kezd egyre gyakoribbá válni napjainkban.

A következő vészcsengő itt szólaljon meg! Vajon csak együtt járunk, vagy valóban el tudunk köteleződni?

A párkapcsolati és házassági krízisek nagy százaléka az elköteleződési zavarokban kereshető. Képes vagyok-e átadni magam teljesen, és megkapom-e azt a bizalmat a másiktól, hogy mint egy ajándékot, féltve bontogassam? Hosszan tartó önismereti munka után ez a fiatal magának is bevallotta, hogy teljesen tévesen értelmezte az elköteleződés fogalmát, és új kapcsolatában, amelynek fontos pontja a kizárólagosság, ezt mennyire felszabadítónak éli meg.

Egy „apró” különbség

Egyre gyakrabban találkozunk olyan párokkal, akik elmesélik, hogy minden tökéletes, hihetetlen, hogy mennyire egyformák, és nem is igazán értik, hogy lelhettek rá egy ilyen nagyszerű társra.

Majd egy kis beszélgetés után kiderül, hogy csupán egyetlenegy nehézség van, mégpedig az, hogy különbözően képzelik el a jövőt.

A másiknak már annyi csalódása volt, hogy nem híve a különböző ceremóniáknak, és egészen biztosan nem szeretne házasodni. Egy varázslatos személyiségű fél ilyenkor egészen elnémíthatja a vészcsengő hangját, pedig nagyon fontos lenne, hogy meghalljuk. Akár évek telhetnek el azzal, hogy a házasságra készülő és vágyó fél reménykedik, ám ennek a helyzetnek legtöbbször vagy a saját álmainkkal szembeni megalkuvás, vagy nagy csalódás a vége.

Lépésről lépésre

Szerencsére azt mondhatjuk, hogy a sok buktató és a mindannyiunkat körülvevő túl sok rossz példa ellenére is van értelme az okos, tudatos együttjárásnak. Ilyenkor tudjuk gyakorolni az elköteleződést, hiszen az még csak ideiglenes, bármikor megszakíthatjuk a kapcsolatot.

Ha közel engedjük magunkhoz az arra méltó jelöltet, meg tudjuk nézni, van-e reális esélye annak, hogy képesek legyünk egy egész életen át szorosan együttműködni.

Meg tudjuk ismerni a másik személyiségét: vajon milyen emberré válik, mire számíthatok hosszú távon tőle? De meg tudjuk figyelni önmagunkat is: könnyen vagy nehezen megy nekem az elköteleződés, milyen érzéseket vált ki belőlem az állapot, hogy kapcsolatban élhetek, hogyan hat rám ez a helyzet.