Az olimpia és a Holdra szállás
Már valószínűleg mindent megírtak az olimpiai pályázat visszavonásáról. Az egyik utóbbi Képmás-esten (http://kepmas.hu/kepmas-est/molnar-gabor-urkutato) egy űrkutató beszélt nekünk és a teltházas közönségnek izgalmas és kevéssé ismert tudományterületéről. A Holdra szálláshoz kapcsolódó gondolatait már jól ismerem, alkalmam volt már néhányszor a hálószobában és baráti vacsorákon is végighallgatni, mivel a fent emlegetett űrkutatóval (valójában geofizikussal) házasságban élek. Most azonban én is új perspektívából hallgattam, és nem tudtam nem a budapesti olimpiára vonatkoztatni, amit mesélt.
Amikor a hatvanas évek elején Kennedy elnök azt mondta az amerikaiaknak (és a világnak), hogy tíz éven belül embert küldünk a Holdra, biztos sokan megilletődtek az USA illetékes kutatóközpontjaiban és minisztériumaiban. De elhitték az elnöküknek, hogy megcsinálják – és meg is csinálták. A Hold-programot is sokan támadták (és támadják azóta is), ugyanazzal a mindent vivő kártyával, mint a budapesti olimpia ellenzői: hogy ugyanazt a pénzt mennyi minden másra – oktatásra, egészségügyre, szociális juttatásokra – lehetne költeni. Nagyon drága volt az amerikai Hold-program, minden másnál drágább, és mi lett az eredménye? Tényleg sétált egy-két kiváltságos asztronauta a Hold felszínén. Megérte?
A Hold-program szinte valamennyi tudományágban – az egyetlen és határozott cél és a rövid határidő miatt rövid időn belül – nagy áttöréseket hozott, az egészségügyi diagnosztikától a vegyipari alapanyagok fejlesztéséig. A legnagyobb hatással azonban az volt az emberiség történetére, hogy meg kellett oldani, hogy az űrhajós, aki majd a Holdon sétál, épségben haza is érjen. Ehhez a visszaúthoz elegendő üzemanyagot kellett magával vinnie. Ez az üzemanyag a Hold körüli pályán keringett, amíg az ember a Holdon beteljesítette az amerikai nép és elnökük álmát. Majd a holdkomppal visszatért az űrhajóhoz, és – és itt jön a probléma, aminek a megoldása nap mint nap hatással van az életünkre!
Akit érdekel, hogy ez mi, olvassa el ezt a bekezdést! Akit nem vonz a fizika, csak elhiszi, hogy egy NAGYON bonyolult problémával álltak szemben a fejlesztők, amikor a holdkompot és az űrhajót újra egymáshoz akarták csatlakoztatni, azok ugorjanak a következő bekezdésre, és kapcsolódjanak a korábbi gondolatmenethez. Az úgynevezett égi mechanikai paradoxon értelmében, ha a holdkomp utol akarja érni az előtte haladó űrhajót, akkor nem az a teendője, hogy bekapcsolja a gyorsító hajtóműveket. Eközben ugyanis nő a pályamagasság, így hiába gyorsul, egyre jobban lemarad az űrhajótól. Tulajdonképpen lassítania kell, ilyenkor csökken a magasság és nő a sebessége. Hogy a holdkomp ténylegesen csatlakozni tudjon az űrhajóhoz a világűrben, rendkívül bonyolult számításokra van szükség. Olyan bonyolultakra, amihez számítógépre van szükség. Mégpedig olyan számítógépre, amely fizikailag ott van a holdkomp fedélzetén.
A NASA szakemberei természetesen figyelmeztették a holdkompot tervező mérnököket, hogy a fedélzetre be kell tervezni a pályaszámításokat elvégző számítógépnek a helyet, és ők be is tervezték azt. Hagytak a fedélzeti számítógépnek 1x1x2 arasznyi helyet – amin mi, akik a kilencvenes években szocializálódtunk a személyi számítógépekhez, cseppet sem csodálkozunk, hiszen ekkorák voltak a gépek, amelyeket évtizedekig használtunk. Csakhogy épp azért voltak ekkorák, mert ez fért el a holdkompon. A Hold-program miatt ugyanis az addig szobányi komputereket összezsugorították egy nagyobbacska cipősdoboznyi kaszniba. Ez pedig (többek között) lehetővé tette, hogy minden család háztartásába, minden cég minden íróasztalára odakerüljön a számítógép, elindítva ezzel a modern kori ipari forradalmat. Ki tudja, hány évtizeddel előbb használtunk volna okostelefonokat, ha akkor a mérnökök csak egy tenyérnyi helyet hagynak a számítógépnek a holdkompon?
Persze, nagyon drága volt a Hold-program. Rengeteg kórházat lehetett volna építeni az árából. Az eredménye azonban korántsem az, hogy egy ember tett néhány lépést a Holdon, és aztán a városi legenda szerint a televízión keresztül viccesen beszólt a szomszédjának.
Ha egy közösségnek víziója van valamiről, ami meghaladja a hétköznapokat, ami kívül van a komfortzónánkon, ami segít célra tartani, abból számos módon profitál. Az amerikaiak „I have a dream” mentalitásával a Hold-program tökéletesen összecsengett. Mertek nagyot álmodni. És szeretnek is amerikainak lenni. Mi meg – legyünk aláírásokat gyűjtő heves fiatalok vagy 12 év kormányzásban tapasztalatot gyűjtött, régebben heves fiatalok – nem hisszük el, hogy képesek vagyunk rá. Azt keressük, hogy miért nem tudjuk megcsinálni, ahelyett, hogy nekiállnánk. Vagy legalább hagynánk azokat dolgozni, akik már csinálják.
Tulajdonképpen a tavalyi foci Eb-ig azt hittem, hogy már nem tudunk, elfelejtettünk közösen örülni valaminek. De tavaly júniusban kiderült, hogy dehogyisnem. És nem olyan nagy baj, hogy éppen a sporteredmények tudják ezt a közös szívdobogást kiváltani. Soha annál nagyobb bajunk ne legyen, hogy egy magyar sportválogatott sehányadik helyezése napokon át boldoggá tesz minket.
Legyőzött minket az égi mechanikai paradoxon. Gyorsítottunk, és emiatt távolodunk is az anyahajónktól. Vegyük elő azt a jó kis magyar mérnöki logikát, és tervezzük meg a pályát okosan! De előtte legyen olyan célunk, ami felér egy Holdra szállással.
Család, kultúra, zarándoklat, természetjárás, vállalkozás, kommunikáció - Molnár-Bánffy Kata Instagram posztjait is érdemes megnézni, a profilja ITT érhető el.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>