Útmutató nehéz döntésekhez

„Kell”-ek szorításában 

Sokan élik a „kell-ek” szorításában az életüket. Ők azok, akiknek mindig van valami feladatuk, mindig „kell” valamit csinálniuk, különben úgy érzik, hogy lemaradnak vagy kimaradnak. Ugyanakkor objektíven vizsgálva a döntéseket, a „kell-ek” gyakran nem külső elvárás hatására születnek meg, hanem a saját belső döntéseik mentén.

Határozhatnának úgy is, hogy kevesebb feladatot vállalnak, és nyugodtabb életet élnek. Ez azonban nem könnyű, mert az intenzív élmények, a teljesítmény, illetve a pótolhatatlanság érzése függőséget okoz.

Az aktivitás és a munka világa ráadásul biztonságos terep, ahol könnyen mérhető, hogy mit tettünk le az asztalra, és azt is megélhetjük, hogy szükség van ránk. 
Az élet nagy fordulópontjai és a krízisek viszont megkérdőjelezik, hogy ezek valóban értékes dolgok-e, és nem fizetünk-e túl nagy árat értük: elégtelen lelki egyensúly, belső béke hiánya, korlátozott szabadság, családi vagy baráti kapcsolatok leépülése. Bronnie Ware tapasztalata is ezt a megfigyelést támasztja alá. Bronnie éveken át dolgozott hospice nővérként haldoklók mellett. Egyik blogbejegyzésében arról számolt be, hogy a végstádiumú betegek, az életükre visszatekintve nagyon gyakran azt fogalmazzák meg, hogy „Bárcsak kevesebbet dolgoztam volna!” 
Bár a tökéletes és hibátlan teljesítmény elérése boldogsággal kecsegtet, de tökéletesnek lenni valójában nagyon kimerítő. A tökéletességre törekvés csak addig a pontig segít, amíg megugorható célokat tűzünk ki magunk elé, illetve amíg nem dől össze a világunk, amikor hibát vétünk. A kérdés valójában az, hogy mi motivál bennünket, és mi határozza meg az önértékelésünket.

Azért tűzünk ki egy célt, mert hiszünk abban, hogy fontos ügyért harcolunk, és sikerülni fog, vagy azért, mert ezzel szeretnénk bebizonyítani az értékességünket? 

A külvilágból is számtalan elvárás ömlik ránk. „Légy jó szülő, dolgozz hatékonyan, és gyorsan lépj át a rossz érzéseken!” Nagyon fontos elkülöníteni, hogy mik azok a dolgok, amiket mi várunk el magunktól, és melyek azok, amiket csupán azért teszünk meg, mert azt érezzük, mások elvárják tőlünk. Kinek akarunk megfelelni? Magunknak, másoknak, esetleg mindenkinek? Képesek vagyunk felelősséget vállalni a saját döntéseinkért? Mit tehetünk a ránk zúduló elvárásokkal, amik csak megkeserítik az életünket?

Dönthetsz rosszul! 

A bizonytalanság, a tehetetlenség és a beszűkült lehetőségek közepette még inkább felerősödik a döntéseink jelentősége, mert ezek által érezhetjük azt, hogy visszaszereztük a kontrollt, és nem csak sodródunk az árral. 

Kép

Kép: Unsplash

Dan Ariely a pszichológia és a viselkedési közgazdaságtan professzora szerint a döntéseink nagy részében csak a döntés illúziója a miénk, nem pedig a valódi döntés.

A professzor a kutatásai alapján úgy gondolja, hogy amikor bizonytalanok vagyunk, mert éppen egy túl bonyolult, vagy túl nehéz ügyben kell döntést hoznunk, akkor általában aszerint döntünk, hogy mások mit tartanak helyesnek az adott dologgal kapcsolatban.

A szociálpszichológia szerint nemcsak ezekben a bonyolult, átláthatatlan szituációkban vagyunk hajlamosak a körülöttünk lévők elvárásainak engedni, hanem jóval egyszerűbb helyzetekben is. Solomon Ash híres kísérletében különböző hosszúságú vonalak közül kellett kiválasztani az egyenlő méretűeket. Ha a beépített emberek rossz választ mondtak a kísérleti személy előtt, az emberek csupán negyede mert szembemenni a többiek véleményével, és kitartani a helyes válasz mellett. A konformista viselkedés többnyire adaptív és hasznos lehet, de fontos, hogy csak akkor kövessük a többséget, ha ez nem ütközik a belső meggyőződésünkkel. Nemcsak a csoportnyomás, hanem egy tekintélyszemély által közvetített elvárás vagy fenyegetés hatására is előfordulhat, hogy a saját véleményünkkel teljesen ellentétes döntést hozunk meg. 
Hiába döntünk mások nyomása vagy véleménye alapján, a döntés felelőssége akkor is a miénk marad. Bár gyakran szeretnénk ezt lesöpörni és másra hárítani (így van ez a kezdetek óta: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és ettem.” Ter 3:12), érdemes elfogadni, hogy a döntéseinkkel mi magunk írjuk az életünk történetét. A felelősség felvállalása annak a ténynek a beismerését is jelenti, hogy nem vagyunk tévedhetetlenek. Mivel szeretünk okos, megfontolt és racionális emberként tekinteni magunkra, nehéz szembenézni azzal, hogy olykor rosszul döntünk. Bizonyos esetekben az önigazolás a hasznunkra van, hiszen enélkül folyamatosan kétkednénk, vagy összeomlanánk az önhibáztatás súlya alatt, de a túlzásba vitt önigazolás nagy károkat okoz, mert megakadályozza, hogy belássuk a tévedéseinket és tanuljunk belőlük. 

„Egy férfi sok-sok mérföldet utazik, hogy kikérhesse az ország legbölcsebb gurujának a véleményét. Megérkezik, és felteszi a kérdést a bölcs embernek: 
– Mondd meg nekem, bölcs guru, mi a boldog élet titka? 
– A jó ítélőképesség – válaszol a bölcs. 
– Igen, igen, bölcs guru – szól erre a férfi –, de hogyan tehetek szert jó ítélőképességre? 
– Rossz ítéletek útján – válaszol a bölcs.” 
(Elliot Aronson és Carol Travis) 

A döntéseinkkel azt is kinyilvánítjuk, hogy milyen embernek tartjuk magunkat. Érdemes ezért a döntéseink kapcsán azt is végiggondolni, hogy az adott választást mennyire érezzük önazonosnak, mit mond el rólunk, megbékéltünk-e ezzel kapcsolatban, és mennyire cseng egybe az értékrendünkkel és a céljainkkal.

Kép

Kép: Rawpixel

Hagyd, hogy utolérjen a lelked! 

Ahhoz, hogy végiggondoljuk és kézben tartsuk a döntéseinket, időt kell adnunk magunknak, hogy ne csak túléljük, hanem meg is éljük az életünket. Az önismeret fejlesztése nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy megértsük, a döntéseinkkel kinek az elvárásának szeretnénk megfelelni, vagy hogy bizonyos helyzetekben miért vagyunk képtelenek nemet mondani.

Előfordulhat, hogy a gyermekkorukból cipelünk olyan érzelmi sebeket vagy hiányokat, amik miatt nehézséget okoz a döntéseinket felvállalni. Szeretnénk, hogy elfogadjanak és szeressenek, ezért feladjuk önmagunkat.

Azt gondoljuk, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha a másik szája íze szerint döntünk. Talán attól tartunk, hogy csalódást okozunk valakinek a választásainkkal, ezért folyamatosan bűntudattal küzdünk, és inkább lemondunk az önazonos magatartásról. Egyesek azért döntenek nehezen, mert gyermekkorukban a szüleik túl szorosan kontrollálták őket, mindent megszabtak a számukra, ezért nem alakult ki bennük a bizalom önmaguk felé, hogy képesek önállóan, jól dönteni. Mások viszont azért, mert a túlzottan engedékeny nevelés következtésben úgy érzik, hogy nem kell felelősséget vállalniuk a döntéseikért, vagy épp ellenkezőleg, az a meggyőződés alakult ki bennük, hogy minden az ő felelősségük. 
Fontos végiggondolni azt is, hogy melyek azok az értékek, amelyek irányítják az életünket (például családi kapcsolatok, házasság, barátságok, munka, fejlődés, spiritualitás, fizikai egészség), majd egy tízes skálán pontozhatjuk is a felsorolt értékek fontosságát (1-nem fontos, 10- nagyon fontos), majd megfogalmazni azt, hogy milyen az az élet, amit érdemes élni. Ez a gyakorlat segít abban, hogy amikor döntéshelyzet elé kerülünk, akkor az értékeinkkel összhangban tudjuk meghozni a döntésünket, és így képesek legyünk teljes szívvel fel is vállalni azt. A legtöbb helyzetben nem látjuk előre a döntésünk következményeit, és azt sem tudjuk megállapítani, hogy mi történt volna, ha másképp döntünk, ezért érdemes inkább a fenti gyakorlatban megfogalmazott kérdésekre választ találni, és azzal összhangban cselekedni, hogy milyen emberek szeretnénk lenni.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>