Vesztegzár Clevelandben – „Azt hittük, nem történhet meg mindez, nem itt, Amerikában”

Mivel nincs tévé az otthonunkban, és az interneten sem a híreket bújtuk naponta, eleinte távolinak tűnt az egész járvány, legalább annyira, amilyen messze van Wuhan Clevelandtől.

Aztán egyszer csak itt volt. Nem ám csak Amerikában, és nem is csak Ohióban, hanem pontosan a mi megyénkben, a mi városunkban. Ha lassan is, de mindenkinek leesett, hogy ez nem egy negatív utópia, hanem a valóság.

Ohió gyorsan reagált, hamar kihirdették a meghosszabbított tavaszi szünetet az iskoláknak, és mi is a Nebuló Magyar Nyelviskolánkban. Valljuk be, talán nincs is olyan gyerek a Földön, aki ne fogadta volna örömmel, hogy három hétig nem kell iskolába menni, persze Clevelandben sem volt ez másképp. A gyerekeink boldogan vágták sutba mind a könyveiket, mind az iskolai laptopjukat. Hát igen, olyan is van nekik. Az iskola minden év elején kiosztja a kisméretű laptopokat, majd év végén beszedi tőlük. Így áttérni online oktatásra igazán nem nehéz.

Ennek már három hete. Akkor voltunk utoljára bevásárolni is, és akkor éreztem először, hogy ez itt Amerikában, Cleveland közepén, csak valami átverés lehet.

Döbbenten néztem, hogy korlátozva van az üzletben, hogy hány csomag kenyeret vehetek. Lefagytam, amikor lerakatták az extra csomag vizet a kasszáknál azokkal, akik nem vették tudomásul, hogy egyszerre csak kettőt vihetnek haza. Bénultan álltam, amikor korlátokat állítottak fel a pénztáraknál, ahol még a karácsony előtti bevásárlásnál sem szoktak. Igen, akkor egy pillanatra összeszorult a gyomrom.

Bár hallottam idősebbektől olyan hangokat, hogy átmentek ők már sok mindenen, s csak mi, fiatalabbak ijedhetünk meg a megváltozott körülményektől, azonban a legtöbb 80 feletti azt mondja, ilyesmit még sosem éltek át. Nem itt, nem ebben az országban.

Azóta szinte kis sem tettem a lábam. Igyekeztem minden erőmmel betartani a rendelet és betartatni a gyerekeimmel is.

De két hét után muszáj volt bevásárolni, mert három tinédzser gyerekemnek már nem kell könyörögni, hogy egyenek és aludjanak, mint néhány éve, mert még a több mint tíz napja televásárol hűtőt is képesek voltak kiüríteni. Olyan zaklatottan jöttem haza, hogy csak a hazaérésem után pár perccel kitörő jégeső tudott lehűteni.

Férjemmel már előző este megbeszéltük, hogy nincs mese, be kell vásárolni. Megcsappantak a készletek, és bár nem vagyunk naprakészek a hírekben, még hozzánk is eljutott, hogy tegnap 31%-kal nőtt Ohió államban a fertőzöttek száma. A haditerv valami olyasmi volt, mint az egri vár védőinek kirohanása. Ő az egyik irányba indul el, én a másik városka felé veszem az irányt, és csak egy-egy boltba megyünk be, felkapjuk a legszükségesebbeket a listánk alapján, majd villámgyorsan elhagyjuk a helyet. Ha kétfelé megyünk, nagyobb esélye van, hogy legalább az egyik helyen lesz, ami kell.

Kép

Kép: rawpixel.com

Biztos voltam abban, hogy az üzletek tele lesznek emberekkel, hisz mások is láthatták a statisztika számait előző nap, hallhatták a kijelentést, hogy a következő két hétben ez a megjósolhatatlan sokszorosa lesz. Igazam volt, rengetegen voltak. A rendelet szerinti 6 feet (kb. két méter) távolságot csak ügyes bravúrozással sikerült megtartanom.

Nem jöttem zavarba attól, hogy megbámulnak, mert szinte egyedüliként viseltem maszkot és kesztyűt, sőt, egy idő után úgy éreztem had lássák, én leszek most a jó példa mindenki számára.

Férjem szerint akkora listával indultam el, hogy képtelenség az általam kiszabott tíz perc alatt teljesíteni majd a bevásárlást, különösen, ha még néhány idős ismerősnek is felkapok pár dolgot, de mondtam, csak figyeljen. Az üzletet úgy ismerem, mint a tenyeremet. Előfordult már, hogy amikor beteg voltam, őt küldtem el bevásárolni, és otthonról telefonon irányítottam, mit melyik polcon, melyik soron talál. Elismerem, igaza lett, kicsit több ideig tartott, aminek része volt az önkiszolgáló fizető kassza bénázása is, és a fagyasztott pizzát is elfelejtettem, pedig azt terveztem, hogy ma könnyebben megúszom az ebédet. Már két hete is üresek voltak a bolti fagyasztók, de nem emiatt háborodtam fel. Nem tudom, hogy az bosszantott-e fel jobban, hogy két bevásárlókocsi, mindkettő tetején babahordozóval, benne alvó babákkal, csak nehézségek árán tudták kikerülni egymást, vagy a nagymama, aki két tizenéves unokájával baktatott befelé. A három éves kislány hisztijét már minden erejével igyekezett kizárni az agyam, ami csak azon kattogott, hogy: valóban muszáj neki, nekik itt lenni? Március utolsó hétvégéjét írjuk, és még mindig itt tartunk?

A két hét alatt, amíg nem mentem az üzletekbe, azt hittem, más is így tett. Más is elfogadta velem együtt, hogy a mi felelősségünk, hogy megállítsuk a járványt, és nem a politikusoké, mindenféle rendeleteké. De úgy tűnik, nem.

Pedig mindegy, hogy el tudjuk-e hinni vagy sem, Clevelandet is elérte, ami a Föld többi részét, mi sem vagyunk kivételek. Míg néztem a csendes esővé csillapult vihart, azon gondolkoztam, hogy ha így haladunk, az embereknek nem lesz választásuk, ha nem tartják be a korlátozásokat. Ha vízszintesen nem tartják be a 6 feet, kb. két méter távolságot, nemsokára függőlegesen fogják, magukkal sodorva a szeretteiket is.

Az elmúlt két hétben mi, akik otthon maradtunk, őszintén hittük, hogy minden nappal, amit otthon töltünk, segítünk lassítani a járványt. Várakozva néztünk a húsvét elé, hogy akkor, talán akkor már mindannyian találkozhatunk, tojásra vadászhatunk, megrendezhetjük a már hagyománnyá vált baráti összejövetelt. Az adatokat látva tudjuk, hogy ez már nem így lesz. Meghosszabbították a korlátozó rendeleteket, hivatalos értesítést kaptunk, hogy az iskolák május 1-ig zárva tartanak. Egyre több dicsérő cikk jelenik meg a kormányzónkról, Mike DeWine-ről, aki elsők között reagált gyorsan, hogy Ohióban életbe lépjenek a különleges rendelkezések.

Április 5-től minden üzletnek korlátoznia kell a beengedett vásárlók számát. Az üzletek maguk határozzák meg, hogy ez a szám mennyi, de ez talán segít megakadályozni, hogy a családok teljes létszámban vonuljanak ki bevásárolni. Ma reggel már több üzlet előtt hosszú sorban, tartva a két méter távolságot, türelmesen várakoztak az emberek.

Kép

A szupermarket már szabályozza az emberek bejutását, megfelelő távolságban sorakozni kell ​​​​​​​– A szerző fotója

Már korábban kitoltuk a reményeinket anyák napjáig, ami az USA-ban május második vasárnapja, hogy akkor talán már együtt ünnepelhetünk tulipánokkal, barátokkal, családdal, de ez is egyre valószínűtlenebbnek tűnik. A város legnagyobb kórházának, a Cleveland Clinicnek a jóslatai alapján a java még csak most jön, vihar előtti csend ez a mostani állapot. A lányom szomorú, hogy április 7-én nem ünnepelheti majd barátokkal a szülinapját, nem mehet el sehová, nem tervezgethet. Nos, igen, most a régi életünk minden napjára, minden részletére vágyakozva nézünk vissza, és alig várjuk, hogy visszakapjuk őket.

Krasznai Beáta, Nebuló Magyar Nyelviskola, Cleveland, Ohió