A temetetlen fájdalmakat a leszármazottak megöröklik
Biedermann Dénes csak 10 éves volt, amikor az ÁVH 1951-ben elvitte szeretett nagybátyját, Biedermann Imrét. A család éveken keresztül várta, hogy az ismeretlen okból, ismeretlen helyre vitt családtag egyszer majd hazatér. Várták őt ’53-ban, amikor Nagy Imre intézkedésére sok politikai fogoly kiszabadult. Várták ’56-ban, amikor az ország pár napig szabad volt, majd ’63-ban, a nagy amnesztia idején. Felesége ’64-ben levelet írt a BM-nek, amire végül egy pár soros választ kapott: akinek az életében reménykedik, az már több mint tíz éve halott.
Azóta több évtized telt el, de az unokaöcs nem felejtett. Egyszer csak összeértek a szálak és a lehetőségek, s elindult megkeresni az egykori nagybácsit. Erről szól Kisfaludy András dokumentumfilmje, a „Vád nélkül”.
Báró Biedermann Imre a II. világháború előtt Somogy és Baranya vármegye ismert és elismert alakja volt: kitüntetett háborús hős, aki az I. világháborúban 42 hónapot szolgált a fronton, tagja a vármegyei törvényhatóságnak, és éveken keresztül a megye küldöttje az országgyűlésben.
A szentegáti birtokon a Biedermann család mintagazdaságot hozott létre, amely olyan fellendülést adott a környéknek, amelyet az ott élők azóta is büszkeséggel emlegetnek: vasutat építtettek, a kor legfejlettebb technikai vívmányait, eszközeit használták a mezőgazdaságban.
Jelentős szerepet játszottak a pécsi karitatív szervezetek támogatásában, iskolát alapítottak, segítették a szigetvári városháza és a kórház megépítését is.
A kommunista hatalomátvétel után a szentegáti birtokot államosították, Biedermann Imrének és feleségének pillanatok alatt kellett összeszedniük értékeiket, emlékeiket. Budapestre menekültek, ahol azonban a nyugalom nem tartott sokáig, mert Biedermann Imrét az otthonával szembeni Paradiso kávéházból az ÁVH 1951-ben minden indok nélkül elhurcolta és vád nélkül a kistarcsai börtönbe internálta. A báró soha nem térhetett vissza feleségéhez, s 1953. január 9-én – a halotti anyakönyvi kivonat szerint – szívelégtelenségben elhunyt.
A történelemkönyvekből jól ismerjük ezeket a fogalmakat: államosítás, elhurcolás, vád nélküli elítélés. Mindazonáltal ezek a szavak üres fogalmak maradnak addig, míg a személyes történet fel nem tölti azokat. Magyarországon nincs család, amely valamilyen módon ne lenne érintett a XX. század valamely tragédiájában. Sok családi történet részleteit ma is a homály fedi, mert akkor nem lehetett róla beszélni, utána pedig már miért hánytorgatnánk fel újra.
Ahogy az idő múlik, egyre csökken az esély, hogy megismerjük a pontos részleteket: a történelem tanúit lassan elveszítjük, a történelmi emlékezet kikopik, a tömegsírok feltáratlanok, az akták hiányosak.
A borzalmak előidézői nem jeleskedtek a kegyetlenségek adminisztrációjában. A személyes történetek részleteit úgy kell összeraknunk, mint egy puzzle-t. Biedermann Imre elhurcolásának oka örökre tisztázatlan marad, s holttestéről is csak annyit tudunk, hogy a 301-es parcellában kell keresni.
Kisfaludy András filmje nemcsak Biedermann Imre történetét meséli el, hanem a leszármazott, Dénes történetét is, aki szeretne szembenézni azzal, amivel felmenőinek nem volt lehetősége. Kendeffy Katinkának, amikor 1964-ben kézhez vette férje halotti anyakönyvi kivonatát, nem volt kihez fordulnia: nem volt kitől kérdeznie, nem volt jogorvoslat, nem volt kártérítés. A fájdalmat sem lehetett megmutatni, csak elhallgatni.
Ezt a traumát, ezt az elhallgatott történelmet örököljük mi gyerekek, unokák, leszármazók. A történelem nem zárul le, hiába múlik az idő, lenyomata tovább él bennünk. Ott van a szorongásainkban, indokoltaltan félelmeinkben, éjszakai megébredésünkben.
Kutatások bizonyítják, hogy a gének emlékeznek, és a fájdalmat a leszármazók megöröklik a megsárgult családi fotóalbummal együtt, még akkor is, ha nincs személyes tapasztalatuk a traumában.
A „Vád nélkül” c. dokumentumfilm látszólag csak egy család története, de ebben az egy történetben benne van valamennyi, kommunizmus kegyetlenségének áldozatul esett család története. És benne van az a többezer éves és máig aktuális emberi dráma, hogy szeretnénk a halottainkat eltemetni, mert a végtisztességet mindenki megérdemli.
Kisfaludy András „Vád nélkül” c. dokumentumfilmjét megtekintheti itt.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>