Szécsi Noémi: „Én dönthetem el, milyen legyen a családunk karácsonya” – Ajándékozás egykor és most

– Nemrég egy interjúban úgy fogalmazott: női íróként kötelességének érzi, hogy kapocs legyen régi korok és a jelen között. A karácsonyi szokások változása került-e valamilyen módon kutatásai látóterébe?
– A karácsony leírása sokszor előfordul memoárokban, mert a gyermekkor szép emlékei gyakran a karácsony felidézésében csúcsosodnak ki, ez megmutatja a család értékrendjét, anyagi helyzetét, a családtagok közötti kapcsolatot. Ha az ember a hétköznapi élettel foglalkozik, akkor az ünnepek is az útjába kerülnek, ahogyan kiragyognak a hétköznapok közül.

– Milyen forrásokban bukkant a karácsonyi szokások nyomára?
– Például nagyon pontos leírása szerepel egy középosztálybeli budai család karácsonyának a Petrich család levelezésében, amit „A modern budapesti úrinő (1914–1939)” című könyvben használtam forrásként. Az első világháború után járunk, és a legidősebb lányt, a kamasz Katót a kor szokása szerint egy úgynevezett „gyermekvonattal” Angliába küldték a háborús idők után hízni és nyelvet tanulni, nem tölthette a karácsonyt a családjával. Ezért az édesanya részletesen leírja neki, hogyan ünnepelnek, hogy a lányát mintegy bevonja az ünneplésbe, éreztesse vele, hogy gondolnak rá és hiányzik nekik. Ez a háborút követő időszak ínségében a szebb napokat látott középosztálybeli család számára egy szegényes karácsony.

Vagy tanulságos például háborús naplókat olvasgatni, hiszen kritikus helyzetben minden, az ünnephez kapcsolódó sallang feleslegessé válik.

1944 karácsonyán ostromzár alatt volt a főváros, az élelmiszerárusítás csaknem megszűnt. Ilyen helyzetben teljesen átértékelődtek a karácsonnyal kapcsolatos elvárások. Boldog lehetett, aki a szeretteivel volt egy tűrhetően fűtött helyen, és volt mit ennie. Rengeteg ember éhezett és fázott lágerben, munkaszolgálatban, fronton, a szeretteitől távol. Az ennivalót úgy kellett „szerezni”, sokan légópincében dekkoltak karácsony napján, és még többeknek fogalmuk sem volt, hogy még milyen borzalmak várnak rájuk az új évben.

– Nyilván máshogy nézett ki Jézus születésének ünnepe a paraszti hagyományban, mint a városiban.
– Sokan vélekednek úgy, és talán igaz is, hogy a városiasodás egyfajta elidegenedés, elszakadás a régi rituáléktól. Az urbanizáció Magyarországon a 19. század első felében kezdődött meg, és a folyamat a század végére jelentősen fel is gyorsult. Egy tanácsadó könyv a 20. század elején már azt ajánlja az (úri)asszonyoknak, hogy élesszék fel a családon belül a betlehemezés szokását, és „ne engedjük ezt át a parasztgyermekeknek, akiket csak aggódva eresztünk be ünnepi tisztaságban ragyogó szobáinkba”. Ez nem csak arról informál bennünket, hogy a parasztgyerekeket csak viszolyogva engedték be a felvikszolt lakásba, de arról is, hogy a polgári karácsony spirituális jellege lecsökkent.

Kép

Szécsi Noémi

– Mire utalt a karácsonyi ajándékozás mint gesztus vagy szokás?
– A kereszténység a háromkirályok által a kis Jézusnak vitt ajándékoktól eredezteti az ajándékozás hagyományát, de már a rómaiak pogány ünnepén, a Saturnalia során is megajándékozták egymást az emberek. A középkorban a fejedelmek vagy földesurak is ajándékot (valamiféle beszolgáltatást) vártak el jobbágyaiktól, de annak is kialakult a hagyománya később, hogy az úr megajándékozza szolgáit. A Monarchia korabeli Magyarországon szinte életmódkódexnek számító könyvben, az 1908-as Magyar család aranykönyvében arról is olvashatunk, mi az ajándékozás etikettje az alkalmazottakat illetően: például mást kell ajándékozni a házitanítónak, mint a cselédségnek, ügyelve arra, hogy előbbit ne alázzuk meg, utóbbiaknak pedig ne adjunk túlságosan drága ajándékot. A gyerekek megajándékozása mindig is fontos része volt a hagyománynak, viszont akkor indult be igazán, amikor a 19. század során létrejött a modern élet számos ma is meglévő vívmánya: a gyermekjátékok sorozatgyártása, az áruházak, a reklám.

– Beszélhetünk-e egyáltalán, és ha igen, mikortól „karácsonyi varázslatról”, olyasmiről, amit Csajkovszkij A diótörője vetít elénk, és amit a mai kor végletekig fokoz?
– Az, amit karácsonyi varázsnak tekintünk, minden bizonnyal a vallási hagyományokhoz és fogyasztásra biztató marketinghez kapcsolódó illusztrációk keveredése.

Nehéz szétszálazni, hogy ami a képzeletünkben van, az a vallási ábrázolásokból jutott el hozzánk, vagy előtte tett egy kört a reklám világában is. Ilyen például a joviális Mikulás alakja, amely állítólag többet köszönhet a 20. századi Coca Cola-reklámnak, mint Miklós püspök ábrázolásainak.

A karácsonyhoz kapcsolódó képi világot leginkább a korabeli újsághirdetések, képeslapok és családi fotók segítségével követhetjük nyomon. A századfordulós képeslapokon már sokszor látunk ajándékkal felpakolt alakokat. Nekem van a birtokomban egy olyan, 1910-es képeslap, amelyen sok-sok becsomagolt ajándékot cipelő, bevásárlásból érkező boldog pár látható.

Az amatőr fotózás elterjedésével (szintén a 20. század elejétől) külön műfaj lett a karácsonyi ajándékaikat bontogató gyerekek megörökítése.

Kép

Szécsi Noémi 

A populáris kultúra a 19. század második felétől felépített egy boldog mesevilágot, amelynek képei a tudatunkba vésődnek, és ezeket akarjuk reprodukálni, hogy ideálisnak lássuk a karácsonyunkat.

– Mikor vált a karácsonyi ajándékozás gesztusából fékeveszett költekezés? Talán a háború, a világgazdasági válság vagy éppen a szocialista hiánygazdálkodás ínségét akarjuk így bepótolni?
– A karácsonyhoz hagyományosan is kötődik a bőség megélése, de ezt eredetileg lakomázásban, mulatozásban élték meg. Egykori latin szakosként tudom, hogy ugyanígy ünnepelték például a már említett Saturnaliát a rómaiaknál, ami szintén a téli napfordulóhoz kötődő ünnep volt. De Judith Flanders brit életmódtörténész is megemlíti, hogy a középkori utalások szerint az emberek hajlamosak voltak túlzásba esni evésben, ivásban, szórakozásban.

A fékeveszett költekezés nem kizárólag a karácsony, hanem általában a fogyasztói társadalom jellemzője. Ezt megfékezték háborúk, a szocializmus évtizedei vagy világválságok, amikor nem állt rendelkezésre a szokott bőségben áru, de ha az emberek fogyaszthattak, akkor fogyasztottak is.

A második világháború ideje alatt például divat lett szilvalekvárt, befőttet, nehezebben hozzáférhető élelmiszert ajándékozni karácsonykor, de ezt a szokást nem sokan akarták megtartani, amikor újra sokféle árut lehetett vásárolni a boltokban. Manapság sokan erre az időszakra időzítik egy régóta vágyott, drágább tárgy beszerzését, de van, amikor az illendőség vagy szokás nevében vásárolnak felesleges holmikat egymásnak a családtagok, ami kivédhetetlenül költekezéshez vezet. Ami meggátolhat minket ebben, az vagy a pénztárcánk, vagy annak felismerése, hogy értelmetlenül halmozunk fel tárgyakat, amitől a környezetünk túlzsúfolttá válik, és csak növeljük az egyre halmozódó szemét mennyiségét a világban.

– A Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett Polcz Alaine-emlékesten felolvasták egy írását arról, hogy szeretne mozgalmat indítani az ajándékozás ellen. Az ajándékozás jelenlegi formájában ugyanis „életneurózis”.
– Az kétségtelen, hogy én is jobban szerettem a karácsonyt gyermekként, amikor nem nekem kellett megfőznöm az ünnepi menüt és megvásárolnom az ajándékokat. Viszont én dönthetem el, milyen legyen a mi családunk karácsonya, és ha nem akarok belehalni, bizonyára nem is fogok. Az elmúlt százötven év karácsonyi történeteibe beleolvasgatva az kristályosodik ki, hogy a karácsonyhoz kell ugyan némi erőfeszítés, hiszen éppen az különbözteti meg a hétköznapoktól, ha időt, figyelmet és esetleg kicsivel több pénzt szánunk valamire, amire máskor nem; de a „karácsony varázsa” relatív: háborúban, szegénységben egészen más kell hozzá, mint jólétben dúskálva. Az emlékezetes karácsonyhoz végtére úgyis az együttlét melegsége, a jószándékkal készített étel íze, az ajándékokat bontogató gyerekek öröme marad meg. Ez egy karácsonyi közhely, de attól még igaz.