A pletyka haragot szít és elválasztja még a barátokat is

Nagyon szeretem a Biblia példabeszédeiben azt, hogy nem moralizálnak, hanem tényeket írnak le. „Az álnok ember viszályt támaszt, a rágalmazó szétválasztja a barátokat is.” (Példabeszédek 16,28) Úgy is írhatták volna: Ne viszálykodj, mert akkor elveszted a barátaidat! Ez a mondat félelmet kelt és moralizál, amit megszoktunk már. „Isten szeme mindent lát, el ne lopd a léniát!” – hallották nagyanyáink, és sajnos még most is jellemző az, hogy ijesztgetéssel akarjuk kierőltetni azt a viselkedést, amit elfogadhatónak tartunk.

A Példabeszédek viszont egy egyszerű következményes rendszert állít fel: a pletykának az a következménye, hogy széthullanak a barátságok.

Nemrég egy nehéz ügyben osztottam meg barátommal azt, hogy féltem őt, mert azok, akiket ő vendégül látott hónapokon keresztül, furcsa dolgokat csinálnak, amiket ő nem vesz észre. Ezt nyilvánvalóan azért mondtam el, mert őt féltem. Ugyanakkor nem akartam helyette dönteni. Igyekeztem tényeket elmondani, és azokat is egyszerűen. Ő viszont ezt elmondta egy harmadik embernek, aki visszamondta nekik. Nagyon rosszul esett a dolog. Becsapva éreztem magam, hiszen én senkit nem akartam bemocskolni, és nem is az én feladatom, hogy kutakodjak bárki után, csak a barátomnak akartam segíteni. Balul sült el a dolog, és szétválasztott minket.

Azt hiszem, sok emberrel megtörténhetett már, hogy féltésből elmondott mondatai egy pletykaszövevénybe kerültek, és akarata ellenére maga is részese lett egy titokzatos és rosszindulatú szóhálónak.

Azt hiszem, hogy Isten nem egy olyan úr, aki félelmetes pálcával fölöttünk áll és lecsap minket, mert nem a megfelelő szavakat mondjuk vagy írjuk. Inkább arra kér, figyeljük meg, miféle rendszerben élünk. Érdemes megvizsgálni, hogy miért nem tudunk egy-egy helyzetben őszintén beszélgetni. Miért van az, hogy a szavaink mögött túlságosan sok a rejtett tartalom? Miért nem tudunk együttműködni, és bízni abban, hogy szavainkat ki lehet igazítani? Ezeket a mély bizalmi töréspontokat kellene megvizsgálnunk, és akkor elkerüljük azt a csapdát, hogy áltassunk magunkat és másokat is.

Hiszen az álember az, aki viszályt támaszt. Az álarcokból lesznek igazából a rosszindulatú pletykák. Nem az a baj, hogy beszélünk valamit valakiről, hanem az az indulat, ami bennünk van, az a háló, amibe ez a szó belekerül.

A hálóban pedig kettős erő van. Az egyik erő összetartja, összeköti az egyes kis részeket, a másik pedig széthúzza a kis elemeket, az erőt elhordja egyiktől a másikig. Húz és köt. Amikor álarcaink alól beszélünk, amikor a szándékunk valamiképpen önzésünket növeli, akkor a háló szakadozik. Széthullanak a barátságok is.

Érdekes, hogy számos kutató azonban a pletyka jó értelmét, közösség-összetartó erejét is vizsgálja. Ez persze csak akkor lehetséges, ha alapvetően bizalom van az emberek között, és a szavak hálójának fő ereje az összetartás, nem pedig a szétszakítás.

A Biblia a gonosz erőt széthúzó erőnek is nevezi. Jézusról azt olvassuk, hogy jóllehet szavai sokszor kemények voltak, de azok mindig az összetartás, a kooperáció, az együttműködés felé terelték az embereket. Kihozta a fényre az emberek dolgait, és onnan menekültek a bogarak. Volt, aki ettől megijedt, de volt, aki örült ennek. De jó lenne, ha szavaink áldottak lennének, amikkel építünk, és nem a széthúzást erősítjük!