Vizsla Túra – „Legyen egy hely a világban, ahol nem kell versengeni”

– Olyan ez, mint a szerelem… Nem tudom, honnan és miért, de egyszer csak azt éreztem, hogy szeretnék egy vizslát. Kifejezetten VIZSLÁT akartam! Beleszerettem a fajta meleg tekintetébe, zsemlesárga testébe, vidám szaladgálásába, örök életszeretetébe. Mindez 2003 környékén történt, amikor az én életem sajnos egyáltalán nem volt alkalmas a kutyatartásra, mert épp a Színművészeti Egyetemre jártam, és éjjel-nappal színházban dolgoztam. Ettől függetlenül ez a vizslaszerelem az elkövetkező években odáig fajult, hogy ha megláttam egyet az utcán, elsírtam magam. Az élet végtelen igazságtalanságának tartottam, hogy mindenkinek lehet vizslája, csak nekem nem! Csányi Vilmos, a nagyszerű etológus (akivel régóta jó barátságban vagyok, és nagyon sokat köszönhetek neki) erre azt mondta: ez az az állapot, amikor már csak (hó)napok kérdése, mikor állítunk haza egy kutyával... A két hónapos Emmát 2006. augusztus 2-án fogadtam örökbe az Illatos útról, ahová bármiféle indok, magyarázat nélkül adta őt le egy férfi. Így lett Illatosúti Emma a neve.

– Miért menhelyről fogadtál örökbe kutyát?
– Elsőként a Csipkéskúti Kennel alapítóját, Balázs Hedvig vizslatenyésztőt (aki az Eötvös József Gimnáziumban az osztálytársam volt) hívtam fel, s ő javasolta, hogy ha nem akarom majd kiállításokra és vadászatokra hordani, inkább fogadjak örökbe egyet. Remek gondolatnak tűnt, hogy egy gazdátlan kutyának én legyek az otthona! A történet másik kulcsfigurája dr. Pallós Andrea állatorvos, aki elhozta az Illatos útról a két hónapos kiskutyát, és pár napig megfigyelés alatt tartotta. Amikor felhívott, hogy a vizslababa makkegészséges és problémamentes, hirtelen nem is hittem el, hogy én is VIZSLATULAJDONOS leszek! Így érkezett meg Emma az életembe, hogy alapjaiban forgassa fel azt…

– Úgy tűnik, még nagyobb felfordulásra vágytál...
– 2006-ban nekem nemhogy vizslás, de kutyás barátaim sem voltak. Nem volt senki, akivel együtt sétálhattunk volna, akivel Emma együtt játszhatott volna délutánonként. Arra gondoltam, milyen jó lenne, ha lenne egy olyan kutyás közösség, ahová csatlakozni tudnánk, ahol vizslagazdiként egymásra lehetne találni... Először néhány kutyás szervezetet és vizslatenyésztőt kerestem meg, de kapásból elutasítottak, mondván, ők nem akarnak közösséget szervezni. Mivel hosszas keresgélés és próbálkozás után sem találtam a kutyás világban partnereket egy ilyen csoport létrehozásához, elhatároztam, létrehozom én a magam erejéből!

Ingyenes netes fórumokon és apróhirdetési rovatokban hirdettem meg az első Vizsla Túrát 2007. január 15-re a Kamaraerdőbe, ahová 65 kutya és közel 150 ember jött el, valamint az egyik kereskedelmi tévé stábja is kivonult forgatni az aznap esti híradóba. Ez a váratlan siker minden képzeletemet és tervemet felülmúlta!

Én ugyanis eredetileg azt gondoltam, hogy eljön 10–12 kutya, Emma közben választ magának barátnőt, és kész, lesz egy remek vasárnapunk. Hiszen az egész ötlet alapvetően onnan indult, hogy nekem és a kutyámnak szerezzek sétatársa(ka)t! De már a legeslegelső Vizsla Túrán kiderült, milyen óriási nagy igény van arra a kutyások körében, amit kitaláltam: szabadon barátkozni, kötetlenül kapcsolatot teremteni, szabadidőt együtt tölteni, közösen kirándulni, csapatosan túrázni. Az én dilemmám tehát az volt a kamaraerdei premiert követően, hogy az eredeti elképzelésem szerint csak pár vizslással tartsam a kapcsolatot, avagy kezdjek el rendszeresen túrákat szervezni.

Móni és Emma

– Miért döntöttél a folytatás mellett?
– Egyszerre volt megható és szívet melengető érzés, hogy valami olyasmire találtam rá, ami sok embernek és sok vizslának ad örömet. Csodálatos volt látni a sok boldogan szaladgáló kutyát, és hálás voltam, hogy létrejött egy olyan vizslás közösség, amely egymás elfogadásán és a kutyáink szeretetén alapul. Mindez egy olyan világban, ahol egyre nehezebben tudjuk elviselni egymást mi, emberek... Azt persze sosem gondoltam volna, hogy ez a szövetség tizenhárom éven át eleven marad, és eljön a nap, amikor azt mondhatom, hogy a 138. Vizsla Túránál tartunk, és körbejártuk az országot.

Az elmúlt évek alatt mindig egyre többen lettünk; az eddigi rekordunk 350 vizsla volt a több mint 700 kétlábú hozzátartozóval, hiszen egy kutya átlagosan két-három emberrel él egy családban. Látványos tömegrendezvény lettünk egy-egy túra alkalmával, ami komoly felelősséggel is jár. De az embereknek borzasztó nagy igényük van arra, hogy együtt legyenek, hogy elfogadják őket, hogy fontosak legyenek és számítsanak valahol – vagyis legyen egy olyan hely számukra a világban, ahol nem kell versengeni, nem kell megmutatni, ki a több…!

– Lehet-e a kutyás lét kapocs két ember között?
– Egyértelműen igen, és csodálatos, kivételes mélységű kapocs lehet!

Az én mobilomban például úgy szerepelnek az emberek, hogy a nevük mellett mindig ott van a kutyájuk neve is. Aki mellett tehát nem szerepel még egy név, az nem kutyás…

Aztán az is vicces, hogy bármerre megyünk, bárhová telefonálunk, mindig mindenhol vannak vizslások, akik azonnal segítenek. Emellett sokan itt találták meg életük párját is.

– Hogyan lehet ilyen nagylétszámú rendezvények háttérfeladatait profin és biztonságosan ellátni?
– A Vizsla Túra mögött egy olyan húszfős önkéntes stáb áll, amelyben mindenkinek megvan a konkrét feladatköre, hatásköre és felelőssége. Végtelenített menetrend szerint haladunk, vagyis mindenki teszi a dolgát a túra előtt, alatt és után. Csupán annyiban különbözünk egy húszfős kisvállalkozástól, hogy nálunk senki nem kap fizetést. A Vizsla Túra stábjának minden tagja a saját kutyája és a vizslafajta iránt érzett szeretetből dolgozik.

A folyamatos létszámnövekedés és állandó programszervezés miatt a működésünk 10. évében szervezeti változáson estünk át: 2017-ben a Vizsla Túra ernyőszervezetté alakult. Így a havi rendszeres, vasárnaponkénti túrák mellett olyan további programokat tudunk megvalósítani, amik más-más kutyázós réteget szólítanak meg. A ’Vizsla Vigasz’ elnevezésű kezdeményezésünk például az idős vagy krónikus betegségben szenvedő vizslák gazdáinak, illetve az elhunyt kutyák gazdáinak nyújt professzionális terápiás segítséget a nehéz időszak feldolgozásában. Az egyéni és a csoportos terápiákat Tuza Erika vezeti, aki hospice terápiás kutyáival hivatásszerűen foglalkozik állatasszisztált oktatással, gyógyítással.

Móni és Emma

A szívemhez legközelebb álló ’Ezüst Vizsla Túra’ programsorozatunk keretében pedig a kilencéves vagy annál idősebb kutyáknak és gazdáiknak szervezünk túrákat szintemelkedés nélküli, kellemes terepeken. 

– Ebben vagy most a legaktívabb, úgy tudom...
– Emma 12 éves lett, amikor észre kellett vennem, hogy neki már nem élvezetesek a Vizsla Túrák. Beláttam, módosítanom kell a menetrenden, ezért elkezdtem rövidebb, könnyebb útvonalakat keresni. Tehát újra a saját kutyámnak szeretnék örömet okozni, mint a kezdetekkor!

Stábtagok és gazdik együtt könnyeztünk, amikor az első Ezüst Vizsla Túrán megjelent közel 100 porcukros fejű, ősz arcú, fehér lábú, idős vizsla. Hirtelen a saját (kutyás) életünk jutott eszünkbe…

A 14-15 éves kutyák voltak a sztárok: ámulattal csodáltuk őket és gazdáikat, akik nagyon meghatódtak e kitüntetett figyelemtől és az őket körülvevő szeretettől. Az Ezüst Vizsla Túrákon minden alkalommal megemlékezünk azokról a kutyákról, akik egykor velünk voltak, de már nem lehetnek köztünk. Ezeken a kirándulásokon ugyanis sajnos nem ritka, hogy valamelyikük az előző túrán még részt vett, de a következőre már nem tudott eljönni, csak a gazdája… Mindennek hatalmas közösségépítő ereje van: együtt vagyunk az örömben és együtt a gyászban. Így nagyon sokat tudunk egymásnak segíteni, hiszen Magyarországon sajnos még mindig nincs megfelelő kultúrája a háziállat-gyásznak. 

Amikor a stábból az első kutyák meghaltak, borzasztóan megviselt, nem voltam rá felkészülve lelkileg. Olyan vizsláktól kellett búcsúznom, akikkel nagyon erős érzelmi kötelékek alakultak ki bennem az évek alatt. Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy az idős kutyákkal és az ő gazdáikkal foglalkozzunk. S ha eljön az idő, együtt, csapatban búcsúzzunk el… Borzasztó nagy szüksége van az embereknek arra, hogy valaki melléjük álljon és megfogja a kezüket, amikor elvesztik négylábú lelki társukat, és magukra maradnak a veszteséggel,.

– Vannak, akik a vizslájuk elvesztése után egy idő elteltével új kutyával jönnek a túráitokra?
– Szerencsére igen, és a Vizsla Túrának ebben nagy felelőssége van. Hiszen amikor valakinek elkezdődik a vizslás élete, mi éveken keresztül kapcsolatban vagyunk vele, de amikor a kutyája megbetegszik vagy megöregszik, és már nem tud vele eljönni túrázni, illetve amikor meghal, légüres térbe kerül… Egy trauma-űrbe! S ha ekkor mi, vizslatúrások, illetve a Vizsla Vigasz csapata nem segíti őt át ezen a nehéz időszakon, akkor könnyen akkora lelki sebet kap, hogy évekig vagy talán soha nem lesz belőle újra vizslatartó.

Emma fixál

Amikor hosszabb-rövidebb szünet után új kutyával érkeznek a gazdik a túrára, az azt jelenti, hogy ugyan vannak halottaink az égben, akikre mindig emlékezünk, de vannak élő kapcsolataink is itt, a földön.

– Ma már a közösségi médián keresztül pillanatok alatt egymásra találhatnak az azonos érdeklődési körű emberek. A Vizsla Túra mégis népszerű maradt. Miért?
– Én abban hiszek, hogy mi szépen felállunk a számítógépeink mellől, zsebre vágjuk a mobiljainkat, és elmegyünk együtt túrázni a kutyáinkkal. Útközben beszélgetünk és barátkozunk, megcsodáljuk a tájat és a természetet, s legfőképp jól lefárasztjuk magunkat és a kutyáinkat.

A Vizsla Túra a kezdetek óta a személyes kapcsolódásra épül; míg mások a különféle közösségi média-platformokon ölik egymást, mi megyünk egy kört az erdőben! 

– Mit szólnak a rendszeres hétvégi vizslatúrás programokhoz a családtagjaid?
– Havonta csupán egy vasárnap a túráké, a családom tagjai mégis azt érzik, tőlük veszi el ez a program a figyelmet, a szeretetet, az energiát és az időt. Pedig jómagam a kezdetek óta hiszek abban, hogy vizslásnak lenni jó, sok vizslával együtt lenni pedig még jobb – ez már hozzám tartozik. Ha például sok pénzt nyernék a lottón, akkor Vizsla Idősek Otthonát alapítanék. 

– Hogyan csatlakozhat hozzátok, aki kedvet kapott a túrákhoz?
– A mi csapatunk mentes minden kötelezettségtől és bürokráciától: egyetlen célja a kutyák szeretete. A weboldalunkon vagy a Facebookon bárki könnyen megtalál minket, illetve a programjainkat. A hírlevelünkre is feliratkozhatnak, havonta egyszer küldünk értestést a soron következő túráról. Bárki csatlakozhat, akinek ilyen vagy olyan, saját vagy kölcsön, innen vagy onnan levő vizslája/vizslakeveréke/vizsloidja van, illetve szereti a vizslákat, és kötelezettségek nélkül tartozhat közénk, amíg jól érzi magát velünk.