Az egyszeri lány erdélyi kalandja a medvével

Amikor a barátaim megtudták, hová készülök, rögtön jöttek a medvés viccek: „Amelyik medve a kezedből eszik, az a lábadból is fog.” „Ha a medve kerget, kullancs már nem megy beléd.” Jól eszembe véstem, hogy a medve nem játék, de őszintén, nem gondoltam komolyan, hogy lesz olyan helyzet, amikor hasznosak lesznek ezek az intelmek. Pedig lett!

Miután részt vettem a beszélgetésen, amelyre meghívtak, és a fesztiválhangulatot is kiélveztük, gyergyói barátnőim kérdezték, milyen messze van a szállásom, ehelyt vagy ahalyt. Kicsit értetlenül néztem, mire felvilágosítottak, hogy ami öt kilométeren belül van, az ehelyt, ami messzebb, az ahalyt. Mondtam, ez esetben ehelyt, ők meg úgy döntöttek, hazakísérnek. Ennek örültem, mert a kis panzióhoz, ahol laktam, a főúttól letérve az Olt felé kellett menni, és már sötét volt. A macskaköves úton beszélgetve haladtunk lefelé, s bár egy-két poént elsütöttünk, hogy vajon mikor ugrik elénk egy medve, egyikünk sem feltételezte, hogy egy olyan utcában, ahol autók és emberek járnak, ráadásul a fesztiválról felhallatszik a zene, medvék sétafikálhatnak.

Már látszottak a kis családi panzió fényei, amikor az úton előttünk egy autó éppen megfordult, s a letekert ablakon kiszólt nekünk a fiatalember, hogy kerüljünk akkora ívben, amekkorában csak tudunk (ami megjegyzem, annyit jelentett, hogy nem az út egyik felén megyünk, hanem a másikon), mert ott a medve.

Még akkor is azt gondoltam, hogy a mókás kedvű székely fiatalember így ijesztgeti az arrajárókat, de biztosított róla, hogy cseppet sem viccel. Felkapcsolta a reflektorát, és bevilágított az út mellett sorakozó hatalmas konténerek közé. A lélegzetem is elakadt, mert tőlünk alig hat-nyolc méterre hatalmas árnyék mozdult, és a konténer mögött felegyenesedve, a fényre kikémlelt egy fenevad, ami akkora volt, mint egy kétajtós ruhásszekrény, szétkarmolt pofájában csak egyetlen szem volt, amellyel pont engem bámult, s szemében gyilkos indulat lángolt.

Nem. Viccelek. Egy jóvágású barnamedve volt. (Gyerekeseknek mondom, hogy inkább Paddington kalap nélkül, mint Mor’du a Meridából.  Ezért is veszélyesek, mert ölelni való plüssmackónak látszanak.) Ez volt az a pillanat, mikor eszembe jutott az összes útravalónak odacsomagolt bölcsesség, úgyhogy gyorsan be is ugrottunk a fiatalember kocsijába. Kértük, vigyen el a panzióig, már csak húsz méterre voltunk.

Szállásadóim épp a ház előtt ücsörögtek. Kérdezték, hogy miért vagyok megrémülve, úgyhogy gyorsan el is meséltem, hogy itt van a kukáknál a medve, mire ők: „Aj, hát itt van az minden este. Itt falatozik.” (Ekkor azért eszembe jutott, hogy a reggeli bejelentkezéskor figyelmeztethettek volna, ha sötétben jönnék, tudjak róla, hogy a medve nemcsak hogy nem játék, de nem is mese!)

Aztán az első ijedtség után már nagyokat nevettem azon, ahogy ugrattak ezzel. Kérdeztem, hogy korán reggel, ha a vonathoz megyek, számíthatok-e a maci társaságára. Mondták, hogy épp abban az időben szokott reggelizni, s a helyi statisztika szerint a hosszúhajú nők a kedvencei. A sok ugratásból azért sikerült egy-két hathatós tanácsot is kiválogatnom: „Ha medvével találkozol, ne szaladj, ne feküdj a földre, hogy halottnak tettesd magad, hanem emeld magasra a kezed, hogy minél nagyobbnak látszódj, énekelj hangosan, s szépen lassan oldalogj el! Ha pedig olyan medvével találkozol, amelyiknek bocsai vannak, no, hát olyannal ne találkozz!”