Folkmise a Bazilikában – Szent István-énekek dudakísérettel

– A népzenét más környezetben szoktuk elképzelni – nem liturgikus keretben, s főleg nem a főváros legnagyobb templomában. Hogy jön oda mégis?
– Mindenekelőtt Halmos Béla ötlete révén, akivel annak idején együtt dolgoztam a Táncház Archívumban. Béla mindig is missziójának tekintette, hogy ahol csak lehet, terjessze a magyar népzenét. De érdekes módon a könnyűzene hatása is közrejátszott az ötletben, mégpedig az 1968-ban éledező  „beat-misék” mozgalma révén. A beat- és a táncházmozgalom egyaránt afféle ifjúsági ellenkultúra volt, a „tűrt” és a „tiltott” kategória határán.

Béla néhány barátjával azon kezdett gondolkodni, miért ne lehetne „folkmise” is, hiszen vannak szép egyházi népénekeink – bár akkor még jóval kevésbé ismertük ezeket. A 2000-es millenniumi ünnepekre el is készítettünk egy forgatókönyvet, de a pályázatunk nem nyert. Legközelebb már csak Béla halála után került a kezembe a terv. Rögtön éreztem: nekem ezzel feladatom van. Mellém álltak olyan hozzáértő barátaim, mint Medgyesy S. Norbert zenetörténész, vagy Vakler Anna zenetanár, aztán olyan rangos intézmények is, mint a Hagyományok Háza vagy a Zeneakadémia Népzene és Egyházzene Tanszéke.

Így szerveztük meg 2017. május 30-án, a Szent Jobb megtalálásának ünnepén az első gregorián és népénekes misét, Halmos Béla emlékére.

Az ő neve nagyon sokakat megszólított, hiszen mindenkivel igyekezett jó barátságban lenni. Sohasem szított ellentéteket, senkiről sem mondott rosszat – arra törekedett, hogy a táncházmozgalom egységes maradjon. Június 4-én van a születésnapja, tehát a misére a Halmos Béla-emléknapok részeként is lehetett tekinteni.

– Azért a népzene és a gregorián mégis két eléggé különböző világ, nem?
– Nem gondolnám. A gregorián világhírű magyar kutatói, például Dobszay László vagy Szendrey Janka népzenekutatók is voltak, és mindig is szerves egységként tekintettek az írott forrásokra és a néphagyományban megőrzött egyházzenére. Gregorián énekes iskolában tanuló legkisebb fiunk révén már korábban megnyílt előttem a „gregorián mozgalom” világa, amely nagyjából ugyancsak a táncházmozgalommal egyidőben bontakozott ki. A maguk csöndesebb módján ők is a mai gyakorlatban hasznosítják a régi korokból megmaradt értékeket.

Kép: Dusa Gábor

Ma már elég sok szkóla – gregorián énekes iskola – működik az országban, s az ő tanrendjükben is fontos a népdalok, népénekek megismerése. Ezt a szemléletet testesíti meg az Éneklő Egyház énekeskönyv is, amelyben gregorián és népi variánsok együtt szerepelnek. Persze, mindkét „iskola” követőiben lehet távolságtartás a szokatlan dolgokkal szemben, de a lelkesedés megvan, és így elég könnyen megtaláljuk a közös hangot.  

– A misében hangszeres népzenészek is szerepelnek. Ez a sok forrásból táplálkozó koncepció valami réginek a rekonstrukciója, vagy inkább egyfajta modern mix?
– A Magyar Tekerőzenekar kezdettől fogva a mise egyik oszlopa, mellettük duda, furulya, tárogató és vonósok is megszólaltak. A hitelesség kérdése mindig felvetődik. Vannak, akik úgy gondolkodnak, hogy a nagybetűs „hagyományt” meg kell őrizni úgy, ahogy van, változatlanul. Ez azonban lehetetlen, hiszen maga a hagyomány is változott az idők folyamán. Azzal is tisztában vagyunk, hogy ebben a formában – tekerő- és dudakísérettel – talán sohasem hangzottak el a misére kiválasztott Szent István-énekek.

– A középkorban még templomi hangszer volt a tekerő…
– Ez könyen lehet, de nem állíthatjuk épp erről az általunk játszott formáról, hogy valaha már létezett volna. Ugyanakkor az összes népéneket az archív felvételeken megőrzött stílusban interpretáljuk, és a zenészek is a hagyományos játékmóddal muzsikálnak.

Tehát valamiképpen mégis csak autentikus hagyományt elevenítünk fel, ráadásul eredeti funkciójában, hiszen a maguk helyén, a liturgiában énekeljük őket, nem koncertszerű előadásban, hanem mindenkit bevonva az éneklésbe.

Azt mindenképpen mondhatjuk, hogy mindez a hagyomány szerves folytatásának tekinthető. A résztvevők ezt nyilván különféleképpen élik meg, de az biztos, hogy nagyon mélyen hat az emberekre. És ez a legfontosabb. Eddig mindkét misén tele volt a bazilika, és a résztvevők lelkendeztek, hogy felemelő élmény részesei lehettek.

– Mi lehet ennek a titka? Mi olyan felemelő abban, hogy ezeket az egyszerű dallamokat bevisszük a Bazilikába, ahol egyébként az egyházzene csúcsteljesítményei szólalnak meg?
– A néprajzosok jól tudják, hogy a közösségi rítusok megerősítik az embert identitásában, ami ma különösen fontos. Túl gyorsan változnak körülöttünk a dolgok, túl nagy a választék a tekintetben is, hogy hová tartozzunk. Így könnyen elveszítjük a talajt a lábunk alól.

Kép: Dusa Gábor

Ilyenkor megélhetjük az összetartozásunkat, és megérezhetünk valamit abból is, hogy a történelem mélyrétegeibe kapaszkodnak a gyökereink.

A Szent István-kultusz pedig még mindig elég erős Magyarországon. Sokan ismernek Szent István-énekeket, még ha csak színpadról is. A korábbi folkmisékben éppen az volt a legszebb, hogy mindenki együtt énekelhette ezeket az énekeket, még a kevésbé ismerteket is, hiszen segített a tömeg. A hívők ezt szakrális élményként élték meg, de akik csak úgy voltak jelen, mint egy koncerten, azok is a hatása alá kerültek. Én magam is olyan összhangot éreztem, hogy azt csak a Szentlélek jelenlétének tulajdoníthatom. És persze Béla is ott volt köztünk. Éreztük: ezt meg kell ismételni!

– Mennyiben lesz más az idei mise?
– Az idén nem számíthatunk olyan erős intézményi támogatásra, mint eddig, de jót fog tenni, hogy most erősebb az önkéntes jelleg. Egyedül végzem a szervezést, de a sok-sok pozitív visszajelzés naponta megerősít. Részben ki is cserélődött a csapat. Most a Ward Mária Zeneművészeti Szakgimnázium egyházzene és népzene tanszaka csatlakozott Szabó Ágnes és Rudolf Krisztina vezetésével, ők viszik a prímet. A Szent Angéla iskolából Várföldi László tanítványai egészítik ki a gregorián énekes csapatot. Nap mint nap jelentkeznek újabb népi énekesek, és persze itt lesznek a tekerősök és a fúvósok is. Tehát lassan megint megtöltjük az első padsorokat.

Kezdésként, 17.45-től egy-egy népdallal tisztelgünk Halmos Béla és Kallós Zoltán emléke előtt.

A Bazilika vezetése továbbra is nagyon támogat. Nagy örömmel fogadják az óriási érdeklődést, ami először talán váratlanul jött. A Szent Jobb ünnepe általunk kapott olyan fényt és jelentőséget, amilyet korábban soha. Ez tehát egy alulról szerveződő új hagyomány. Úgy érzem, most már nincs visszaút: ezt mindenképp meg kell tartani.