Álhírek csapdájában – a 8 árulkodó jel

A digitális intelligencia – DQ egyik eleme a digitális írástudás, amely magában foglalja a kritikus gondolkodást is. Ennek kialakításához széles körű tudományos műveltség, olvasottság, nyitott és sokoldalú gondolkodás, szüntelenül bővített, „egész életen át tartó tanulás” szükséges, valamint az ehhez kapcsolódó alázat és szorgalom.

Ilyen egyszerű.

A kritikus gondolkodás kifejlesztésének igénye nem a digitális eszközökkel jelent meg, de abban a médiaáramlásban, amiben ma élünk, egyre fokozottabb szerepe van.

Egyes becslések szerint ma egy átlagember több információt kezel, mint nagyszülei egy egész év alatt.

Fontos, hogy beszélgessünk a gyerekekkel, mutassuk meg nekik a hamis híreket, kérdezzük meg őket, találkoztak-e ilyennel, az életkorának megfelelő nyelvezettel és a tudás iránti igényét fenntartva kérdésekkel segítsünk neki, hogy körbejárhassa: ez bizony nem igaz.

A médiafogyasztási szokásaink nagyon átalakultak, a legtöbben nem a hírportálokat böngészik át, hanem a Facebook-üzenőfalukon mások által megosztott hírekből tájékozódnak. A kiélezett hírversenyben olyan mértékű információforrás áll rendelkezésre, hogy az „újságolvasás” klasszikus tevékenysége szinte már nem is létezik.

Ezzel párhuzamosan gombamód szaporodnak a kattintásvadász álhírek, hamis hírek.

Kritikus gondolkodással, erős szarkazmussal abszurd és néha meghökkentő, sőt, akár mulatságos is lehet, ahogy gondosan megszerkesztve, minden hozzávalót „belesütve” tálalják fel a hamis híreket, amit az átlagolvasó simán felfal, sőt, meg is kínál belőle mindenkit, akit csak tud.

Az álhírek legfontosabb jellemzői:

1. EZT AZ EGYET NE HIDD EL SOHA! Amikor a repülőgépek pilótái meglátnak egy villogó ledet a kijelzőjükön, mindig először hátradőlnek, hogy lássák a teljes műszerfalat. Az ehhez kapcsolódó tanács nemzetközileg is ismert szövege angolul: „See the big picture” – Nézd a teljes képet! – vagyis lássuk meg az összefüggéseket.  A cím mindig csak a „villogó led”. Felhívja a figyelmet, de nem kell rögtön kattintani, sőt!

Ha egy állítást fogalmaz meg a cím, sok érzelemmel, erős írásjelekkel, egyértelmű állásfoglalással, ítélkezéssel, akkor szinte biztosak lehetünk benne, hogy 1. nagyon izgalmasnak tűnik, alig bírjuk ki, hogy rá ne kattintsunk, 2. nagy esély van rá, hogy álhír. Ezek az ún. clickbait, vagyis kattintásvadász hírek. E mögött egy speciális üzleti modell állhat. A közzétételük célja lehet az, hogy minél több olvasó „kattintsa”. Ez egy mérhető adat, amit az oldal tulajdonosa fel tud mutatni a későbbi kiszemelt üzleti partnereinek. Azok pedig a „hány látogató (kattintó) jut egy napra” fényében döntenek arról, hogy vásárolnak-e felületet az oldalon. Ha sok a látogató, akkor a hirdetők vonzónak tartják. Vagyis fizetnek. Gondolati játék: egy kattintás – és leesik egy érme valaki pénztárcájába. Még egy katt – még egy érme. Gondoljuk meg, kit „támogatunk” a kattintásunkkal!

Kép: Unsplash

2. Érdemes megnézni az oldalt, amely megosztja a hírt, a történetet, hogy milyen más témákkal foglalkozik még! Mi a küldetése, mi a fő témája, kik szerkesztik? Mennyire illik a témái közé az általunk olvasott sztori?  

3. Ki írta a történetet? Ha ezt nem látjuk: erős a gyanú, hogy átvett, lopott, vagy vállalhatatlanul hamis hír.

4. Érdemes megnézni a cikk dátumát: sokszor egy-két éves vagy még régebbi információkat lehet simán újra közzétenni. Például: „Meghalt a színészóriás, gyászol a magyar kultúra.” Ezek olyan hírek, amelyek akár igazak is lehetnek: tényleg megtörtént, tényleg ott és tényleg azzal az illetővel, ráadásul valamilyen érdekesség, fontosság miatt hírértéke is van: azonban nem aktuális, tehát hamisnak tekinthető.

5. Egy újságíró sem teheti meg, hogy ne tüntesse fel cikkében a forrásokat, amelyekből dolgozik. Ha egy cikkben nincs hivatkozás korábbi cikkekre, más forrásokra, akkor szintén kezdhetünk gyanakodni, hogy hamis a hír. Ha vannak hivatkozások, de azok nem támasztják alá a címben ígért állítást, érzelmet, ítéletet: hamis a hír. Ez a jelenség nagyon gyakori.

6. Hírcsárda, Központi Újság. Megannyi oldal, amelyek az elnagyolás, a túlzás, a meghökkentő összekapcsolás és egyéb eszközök segítségével érik el, hogy egy-egy hír humoros, szarkasztikus, ironizáló legyen, amelynek befogadásához kell némi élet- és társadalomismeret. Aki ennek híján van, az el is hiheti, fel is háborodhat, vagy alátámaszthatja vele saját előítéleteit.

7. És el is érkeztünk az „előítéletekhez”: vagyis az újságírói objektivitáshoz. Az állításokat tényekkel, mérhető adatokkal, hiteles, sokfajta forrással kell alátámasztani, és lehetőleg a történetben szereplő, egymással szemben álló felek mindegyikének szót kell adni. Ha ez nem valósul meg, torzult képet kapunk, ahol a mondanivalót eleve egy ideológiának, sulykolni kívánt állításnak rendeli alá a szerző.

8. Kérdezzünk szakértőt: könyvtárost, tájékozott, sokoldalú ismerőst, nyitott, széles látókörű barátot, rokont. A hamis híreket sokszor nehéz felismerni, hiszen mindig van bennük legalább egy állítás, amely valóságos, tehát mérhető, igazolható. Van pár gondolat, ítélet, amellyel sokan szívesen egyetértenek, érzelmi szelepként vagy önigazolásként működik. Ez annyira komfortos lehet a legtöbb embernek, hogy titkon nem is akarják, hogy kiderüljön: hamis a hír.

A cikk a Történelemtanárok Egylete által megosztott, és közel félmilliós megtekintést elért ábrát követve íródott. Az ábra forrása az IFLA (International Federation of Librarian Associations and Institutions – Könyvtári Egyesületek és Szervezetek Nemzetközi Szövetsége) alapján a József Attila Megyei és Városi Könyvtár. (Fordította: Nagy Ádám)

Fülöp Hajnalka újságíró, internetbiztonsági szakértő.
Honlapja a www. HajnalON.com oldalon érhető el, a digitális intelligenciáról szóló blogja is itt olvasható.