A világnak nem csokoládémázban úszó sügérre van szüksége

Arturo (A hely című filmből is ismert Vinicio Marchioni) dühkitörései – pontosabban dühében megvert kollégái – miatt börtönbe kerül, majd onnan szabadulva szociális munkát kell végeznie: főzni tanít értelmi fogyatékos fiatalokat. Hamar kiderül, hogy a nárcisztikus személyiségű séfnek nem lesz könnyű szót értenie sem a speciális helyzetű fiatalokkal, sem Annával (Valeria Solarino), a bírósági állását szociális munkára cserélő pszichológusnővel. Keményen fogalmaz, beszól, minősít. A fiatalok meglepődnek, megsértődnek, de alapvetően elfogadják őt.

Semmi meglepő nem történik mindaddig, amíg a nagyszüleivel élő, Asperger-szindrómás Giudóról (Luigi Fedele) kiderül: nemcsak imád főzni, hanem nagyon tehetséges is.

A pszichológusnő segítségével benevez egy toszkánai főzőversenyre, majd megkéri Arturót, hogy kísérje el mentorként, amiről utóbbi hallani sem akar.

A volt Michelin-csillagos séfet ugyanis nem érdekli sem a főzőverseny, sem Guido, sem Anna. Elismeri ugyan a fiú tehetségét, de nem hisz abban, hogy bármi esélye lehetne. Tetszik neki a pszichológusnő, de megrögzött agglegényként nem hisz abban, hogy bármi értelme lenne komolyabb kapcsolatba kerülni vele. Arturó ugyanis – bár tisztességesen foglalkozik a fogyatékos fiatalokkal, és egyre jobban szó ért velük – elsősorban saját életével van elfoglalva. Saját éttermet szeretne nyitni, de ebben – korábbi balul elsült próbálkozásaira tekintettel – még néhai mestere sem támogatja anyagilag. Így végül egy kétes múltú és jelenű ismerőse révén rövid életű, valószínűleg pusztán pénzmosodaként üzemeltetett étterem szakácsa lesz. De sem Guido, sem Anna nem tágít, így Arturo kénytelen beadni a derekát. Mivel meg van győződve arról, hogy már az első körben ki fog(nak) esni, elvállal egy másik munkát is a verseny második napjára.

Nem árulunk zsákbamacskát azzal, hogy mindez persze nem így sül el: Guido, ha nem is simán, de ügyesen veszi az akadályokat, közben mindenféle kalamajkába keveredik, autót vezet, szerelmes lesz, elszökik. Az sem váratlan, hogy a verseny zsűrijének elnöke a megvetett néhai barát és üzlettárs, a sztárséf Marinari (Nicola Sari), és felbukkan Arturo (és Marinai) néhai mestere is. A film végén sincs semmi bonyolult vagy meglepő csavar, mégis kíváncsian várjuk, hogy tetszik Guido főztje a zsűrinek, hogy alakul Arturo és Anna kapcsolata, és milyen döntéseket hoznak, amelyek eldöntik a jövőjüket.

A film legfontosabb és egyben legszebb része a versenyhez vezető és a verseny fordulói alatt zajló közös autós utazás, ahol Guido és Arturo szép lassan összebarátkoznak.

Ez az ismerkedős utazás ugyan nem Esőember vagy Forrest Gump mélységű vagy hosszúságú, de ugyanolyan szerethető, humoros, érzelmileg és logikailag követhető – egyszóval hiteles – és a jó poénok miatt egyáltalán nem érzelgős. A főszereplő jellemfejlődése nem túl bonyolult, mégsem felszínes. A szerelmi szál sincs elaprózva, mégis kellemes és hiteles. Talán csak az igazi gasztrofilmre számítók csalódnak: mindössze pár másodperces utalásokat kapunk receptekről, és csak másodpercekre látunk ételeket is. Hiszen a főzés és a verseny nem cél, hanem eszköz a két (illetve három) nagyon különböző ember magára és egymásra találásában.

A film adatlapja és előzetese látható itt.