Lackfi János: Sejtzene

A mély gondolkodás hajtúrás, fejbőrkaparászás. A lépcsőn járás a térdízület kattogása. Nemrég készült rólam egy ablakon kinéző fotó, amelyen arcomból előhívódott halott apám arca. Tán ő nézett át azon az ablakon, csak túlfelől.

A test feltámadását elhinni nehéz is, könnyű is. Apám összes gesztusa itt van bennem. 

Ott voltam, mielőtt holttestét izzó kemencébe tették, erősen vágytam, hogy a szétesett hús újra összeálljon. Persze, ha Isten elragad képtelennek látszó birodalmába, akkor ennél hajmeresztőbb tapasztalatok is érnek majd.

A Teremtő puszta anyagból életet hív létre, hát ne tudná újra előcsalogatni a szétesett anyagból elillant életet? Elméletileg tiszta, csak nehéz megélni emberésszel. 

Egyszer külföldről hazatérőben erősen felidéződött bennem apai nagyapámék sashalmi házának környéke. Megnéztem a GPS-ben, milyen messze lehetek a nagyszülői portától. Húsz perc kitérő, sebaj, nekivágtam. Sétálgattam a ház előtt, ahol gyerekkoromban többször is nyaraltunk, és könnyek között imádkoztam azért, hogy nagyapám, édesapám és én találkozzunk majd odafenn, Isten színe előtt, ahol szégyenlősség nélkül összeölelkezhetünk és táncolhatunk, olyan testben, amely akkor adatik. Részegítő akácillat terjengett, ezt megszentelő jelnek vettem. Persze, aki nem hisz, vállat von: akác, na és? 

Édesapám nem volt az érzelmek embere, és bár biztos voltam szeretetében, úgy éreztem, nem különösebben büszke rám és életemre, inkább helyteleníti, hogy szakmai, elvi dolgokban másképp gondolkodom, mint ő. Fájt nagyon, de nem tudtam mit kezdeni ezzel. Amíg élt, sose mertem erre rákérdezni, mintha lebénult volna a nyelvem. 

Egyszer egy imádságban elhatároztam, hogy jelet kérek tőle onnan, ahol most van, abból a másik életből. És mivel az akácvirágzás egyszer már hozzákapcsolódott, gondoltam, ha büszke volt rám, küldjön akáccal kapcsolatos jelet. Merészség ez a tél közepén, de legalább egyértelmű lesz a dolog. Pár napra rá Szombathelyen jártunk feleségemmel, és házasságunkról adtunk elő. Az ott kapott ajándékcsomagból két üveg akácméz is előkerült, az egyik ráadásul levendulás, a kedvenc illatom.

Nem sokkal később egy régen látott ismerősöm, akinek édesapám éppúgy az edzője volt, mint nekem, azt írta interneten, hogy büszke rám, pedig ez nem illeszkedett beszélgetésünk irányához. Szóval nehéz hinni a feltámadásban, de ha sejtjeink zenéjére fülelünk, még nehezebb nem hinni benne.