„Hazudós” gyerekek – a képzelet játékai

Egyszer egy ismerősöm kisfia játék közben elkapott egy-egy mondatot a felnőttek beszélgetéséből egy betörésről. Amikor valami neszezést hallott az erkély felől, megijedt, és szaladt a szüleihez elmondani, hogy betörőket látott, akik be akartak jönni a szobájába, hogy elvigyék a játékait.

Elképzelt valóság

A gyerekek fantáziája 5-6 éves korban igen eleven, intenzív. Mindennapjaikat áthatja, a körülöttük folyó eseményeket felnagyítja, módosítja. A képzelt világ szereplői egészen valóságosak lehetnek, a legjobb bizonyíték erre egy 5 éves fiúcska, aki annyira együtt élt elképzelt egereivel, hogy rászólt az édesanyjára, hagyja nyitva az ajtót, mert különben a kisegerek nem tudnak bejönni. Almát is pucolt nekik, nehogy éhen maradjanak. Ilyen történetek hallatán elgondolkodik a szülő, hogy csemetéje nem hazudós-e egy kicsit.

Mielőtt annak neveznénk a gyereket, próbáljunk meggyőződni arról, vajon minket akart becsapni, vagy csak a fantáziája túl élénk. Lehet, hogy ő tényleg úgy emlékszik, hogy a tanító néni az ő betűit találta a legszebbnek. A gyerekek többsége ugyanis szívesen és őszintén beszél érzéseiről, vágyairól. Ha elindul a beszélőkéjük, mesélik a színesebbnél színesebb történeteket, amik megestek velük az óvodában. Sokszor mi, felnőttek nem is hisszük el ezeket, annyira túlzónak hatnak. Nem vesszük figyelembe, hogy a gyerekek a vágyakat és a valóságot nem különítik el. Nem arról beszélnek, milyen volt, vagy lesz, hanem sokszor arról, ahogy lennie kellett volna, ahogy jó lenne, ha a dolgok alakulnának.

Ilyenkor könnyen ráfogjuk a gyerekre, hogy hazudik, ezzel meg is szégyenítjük őt. Ennek sajnos negatív következményei lehetnek. A megszégyenített gyerek elveszíti a belénk vetett bizalmát, s az önbecsülése is sérül, hiszen arra a következtetésre juthat, hogy az ő gondolatai nem elfogadhatóak a felnőtt világban.

Mentsvár a hazugság?

Senki nem születik hazudósnak, de vannak gyerekek, akik könnyebben választják ezt az utat a szülői harag elkerülése végett. Míg az egyik gyermek könnyebben felel meg a követelményeknek, amiket a szülő állít fel, a másiknak ez problémát okoz. Fontos tehát, hogy mielőtt az elvárásokat felállítjuk, vegyük figyelembe a gyermek korát, teherbírását, személyiségét. Különben az okosabbja hamar rájön, hogy mellébeszéléssel elkerülhető a szülői harag. Így fogja kezelni a konfliktusokat, és ez a magatartás a személyisége részévé válik.

Vannak gyerekek, akik szeretik magukat az osztályban jobb színben feltüntetni, lódítva a karácsonyi ajándékokat illetően, vagy egy kicsit színesebben elmesélve a nyári élményeket. Egy idő után esetleg a gyerek sem tudja pontosan, mi történt vele, hasonló túlzásokat gondol a másikról is, nem veszi őt komolyan, ami kölcsönös bizalmatlansághoz vezet. A szeretetteljes, odafigyelő, bizalommal teli légkör sok ilyen problémát megoldhat.

Hároméves kisfiú megtalálta édesanyja egyik kedvenc kendőjét, és egy hirtelen ötlettől vezérelve ollóval szétvagdosta. A fiúcska a dolgot ráfogta kedvenc alvós mackójára. Erről a pontról csak akkor mozdult el a beszélgetés, amikor az édesapa büntetést helyezett kilátásba a mackó számára. A valódi tettes megsajnálta kedvencét, és bevallotta bűnét.

Repülőszőnyeg a szobában

A képzelet erejének köszönhető, hogy a gyerekek 8-9 éves korukig nagyon nyitottak a mesehallgatásra. A mesék világa teljesen megfelel annak a képnek, amit ők elképzelnek a világról. Az ő világképük jó és rossz, fekete és fehér, nincsen átmenet, ahogyan a mesékben sincsen. Igazságérzetüket kielégíti, hogy a jó győz, a gonosz pedig elnyeri méltó büntetését. Tudja, hogy ami a mesében van, az a valóságban nincs, mégsem kételkedik. Nem kérdezi, hogy fért bele az óriás a palackba, nem töpreng azon, hogyan lehet felmászni egy babhajtáson. Tudja jól, hogy a nappaliban a szőnyeg nem fog repülni, a mesehősnek mégis drukkol, hogy a repülőszőnyeggel célba érjen. Fél, amikor Jancsi és Juliska egyedül marad az erdőben, és táncol a három malaccal, amikor megmenekülnek a farkastól. Hallottam egy kislányról, aki azt kérte szüleitől, fúrjanak egy lukat a könyvbe, hogy ő is bemehessen a király palotájába. Csak az bizonytalanította el, mit fog akkor csinálni, amikor találkozik a  gonosz tündérrel.

Egy este a nagymama szólt az unokájának, hogy siessen gyorsan a tévéhez, mert a Piroska és a farkas megy. Jött is lelkesen a kislány, majd keserves sírás kerekedett ki a dologból.  Szomorúságnak az volt az oka, hogy ő nem ilyennek képzelte el Piroskát, a nagymamát, meg a többieket, és ezek a rajzfilmfigurák tulajdonképpen nem is tetszenek neki.

Megesik a szülővel, hogy leülteti gyermekét a „villanypásztor” elé, bekapcsol egy rajzfilmet, és innentől kezdve béke honol a családi fészekben. A jobbik eset, ha meglévő rajzfilmtárból választunk mesét, amit kontrolláltunk, tényleg fogyasztható-e kiskorúaknak. A rosszabbik eset, amikor egy rajzfilmcsatornát választunk, és egyedül tévéztetjük az aprónépet.

Amikor a gyerekek mesét hallgatnak, szinte becsukják a szemüket − sokaknál megfigyelhető egy tipikus mesehallgatási póz is −, és elindul belső mozijuk. Ezen a vásznon ők teremtik meg a környezetet, a szereplőket, a maguk világképének megfelelően. Az egymást követő képeket saját ritmusukban rakják össze.

A készen kapott filmkockáknál azonban sokkal nehezebb dolguk van, amikor a lelkükben a megfelelő helyre akarják tenni a látottakat, főleg ha egyedül nézik a filmet. Pörögnek a képek, a színek, a szereplők, nem mindig értik az eseményeket. Az „adoptált” mesék rovására írható a későbbiekben előforduló gyengébb olvasási teljesítmény, a rosszabb megoldó képesség, a rossz testi kondíció. Nem beszélve arról, hogy a rossz álmok, alvási nehézségek okozója is lehet egy-egy rosszul megválasztott film.

Egy felmérés szerint minden ötödik 3 év alatti kisgyermek szobájában van tévékészülék. Sajnos a családok egyre kisebbé válnak, nem születik elég gyerek, a családtagok mégis elkülönülnek egymástól, ezzel csorbul a családi kommunikáció. Ennek súlyos következménye, hogy a gyerekek verbális képességei elmaradnak a korosztályuknál elvárható szinttől.