Veszedelmes vallásosság

Ez az emberrel egyidős ősi tudás és bizonyosság minden vallási kultúra alapja; szilárd és biztos lelki otthon a benne élők számára. Az utóbbi két évszázadban nyugati, európai, keresztény világunkban ez a szilárd értelmezési keret elemeire hullott. Nem az emberből kiirthatatlan vallásos érzék, a hit iránti vágy enyészett el, hanem a bizonyosság és magabiztosság, amivel vallást, egyházat, lelki-szellemi identitást örökölnek, fogadnak el, ápolnak és adnak tovább az emberek.

Az önzés, a szerzés és fogyasztás, az érték- és eszménytelenség, a mának élés világában élő nyugati társadalmak embere számára a világ szent rendje olyan múló értékeknek adja át a helyet, mint a technika és a tudomány. A hétköznapok reménytelen egyformaságának és a szépség, a jóság, az igazság viszonylagossá formálásának kísértése.

Mindez azonban sok emberben nem volt képes kioltani azt az alapvető igényt, hogy hitet, fél-hitet, tévhitet kreáljon a maga számára.

Így érkezett el a vallási eklekticizmusok és egyéni hit-építések ideje, amikor sokan a maguk módján hívőknek, alapvetően meg egyenesen keresztényeknek tekintik magukat, csak éppen a lélekvándorlásban vagy az asztrológiában, a jógában vagy az agykontrollban lelnek megnyugvást, mágikus praktikákat választanak, egyházat, templomot, rendszerezett tanítást vagy szilárd erkölcsi elveket meg nem akarnak. Az új bálványok és hiedelmek tarka kavalkádjában pedig megjelennek azok az immár közösségi mozgalommá szervezett ellenvallások is, amelyek a szabadgondolkodás vagy a hitként megélt ateizmus különféle formáitól a vallásivá fokozott modern bálványimádásig, sportimádatig, sztár- és drog-kultuszokig és keleti veretű misztikákig terjednek.

És egyre terjed az első hallásra hátborzongatóan izgalmasnak tűnő sátánizmus, kielégítve a mindenből kiábrándultak romboló fanatizmusát.

Gyökeresen eltérő módon újjáértelmezni az élet elillant értelmét: egy feje tetejére állított értékrend mentén lerombolja és újraalkotja az értékvesztett, értelmetlennek tűnő világot. A szándék és indulat még talán érthető is, de gyorsan a visszájára fordul, amikor olyan embertelen és emberellenes alakot ölt, aminek kirívó példája, amikor szélsőséges csoportok Isten helyett a Sátánt, a Gonoszt, az Anti-Istent kezdik imádni.         

Mondhatjuk persze, hogy nem több ez, mint a megzavarodott emberi lélek lázadása önmaga, a többiek, az élet értelme ellen, de nem szabad alábecsülnünk a pusztítás és önpusztítás kultuszának, az erőszak imádatának a modern sátánista mozgalmakban testet öltő veszedelmét. A sokak számára csak falfirkákon életjelet adó, komolytalan hóbortnak tűnő, időről időre bulvárszenzációt jelentő sátánizmus korunk vallásinak álcázott, a keresztény hagyománnyal különösen szemben álló veszedelmei sorában az egyik legfenyegetőbb. Rejtett formában ugyan, de ott lapul a mai proteszt-mozgalmak egész sorának hátterében, a zenei, képzőművészeti, irodalmi ellenkultúra bástyái mögött; ott van a rockban és a heavy-metalban, a drog-kultúra és a szexuális forradalom szervezeteiben. Korunk sátánizmusa nem egyszerűen vallás vagy egyház - bár e szellemiségnek vannak tantételei és szervezetei is - hanem alapvetően egy szellemi magatartás, a hitre vágyó emberi erőfeszítések tragikus karikatúrája, a tagadás, az elutasítás, a mindennel szembefordulás ösztönvilága.

Kiindulópontja Isten és a világ gyűlölete, elutasítása, az ember eszközzé tétele és állati természetének újjáépítése, a közösségi lét lerombolása.

A sátánizmus, ha vallásnak tekintjük, nem más, mint a kereszténység kifigurázása, ezoterikus mágia, önimádat és erőszakkultusz. Ha meg ideológiaként tekintünk rá, az anarchizmus olyan formája, amely az egyes emberekben, főleg a fiatalokban meglévő bizonytalanságot, ellenzékiséget, rombolási ösztönt engedi szabadjára. Végül, lelki hatása tekintetében olyan téveszmék és kényszerképzetek rendszere, amely, ha rabul ejt valakit, teljesen kifordítja önmagából, hogy egy olyan személytelen erőnek állítsa a szolgálatában, amitől szinte lehetetlen épségben megszabadulni, és ami nem más, mint a bennünk, emberekben mindig is rejtőzködő gonoszság, erőszakosság, reménytelenség.

Arra a kérdésre pedig, hogy legyőzhető-e ez a rossz bennünk és a világunkban, ha igennel akarunk válaszolni, csak a Gonosz felett mindig győzni képes személyes és közösségi szeretet erejére, az emberi lélekben rejtőző pozitív képességekre hagyatkozhatunk, amelyek elevenné és időszerűvé teszik minden jóakaratú ember számára ma is Jézusnak az evangéliumban mondott szavait: „Távozz tőlem, Sátán.”

„A vallásoktól feleletet várnak az emberek létük megoldatlan rejtélyeire, amelyek most is, mint régen, mélységesen nyugtalanítják a szívet. Mi az ember? Mi az értelme és a célja életünknek? Melyik az igazi boldogsághoz vezető út? Mi a halál? Mi az a létünket körülölelő, legvégső, megnevezhetetlen titok, amelyből eredünk, és ahová megyünk?”  (A II. Vatikáni Zsinat Nostra aetate kezdetű nyilatkozata az egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatáról)

„A bálványimádás az ember veleszületett vallásos érzékének eltorzulása. Bálványimádás, ha az ember teremtményeket tisztel és imád Isten helyett, legyenek azok istenek vagy démonok (például a sátánizmus, az ördögimádás), a hatalom, a gyönyör, a faj, az ősök, az állam, a pénz.” (A Katolikus Egyház Katekizmusa)