Álmodhatjuk egyszerre ugyanazt az álmot? – Testről és Lélekről

Suhogó fenyves, csobogó patak, szarvasok bundájára szitáló hópelyhek, ember nélküli tökéletes harmónia – szemben a vágóhíd rideg, fehér csempéivel, a gépek fülsértő csattogásával, a szarvasmarhák szemébe szorult rémülettel, a lefolyóba ömlő vérrel, az ott dolgozó emberek érzéketlenségével, hétköznapi karattyolásával. A vágóhídi menza az emberi kapcsolatok legemberségesebb tere ebben a hideg közegben.

Képi világát és mondanivalóját tekintve erős hatású filmet alkotott Enyedi Ildikó rendező és az elképzeléseit megvalósító stáb. Újabb jó magyar filmmel lettünk gazdagabbak, amelynek az értékét a külföldi filmes szakma is elismeri. Álom és valóság egymást átható teljessége – talán így jellemezhetném leginkább a cselekményét, amely egyetlen pillanatra se válik közhelyessé a humor és a brutális valóság, életszeretet és halni vágyás, a keménység és a gyengédség egymást kiegyensúlyozó kettősségei miatt.

A „Testről és lélekről” főszereplői nem is lehetnének ellentétesebbek: a férfi idős, sokat tapasztalt – a nő fiatal és tapasztalatlan. Összeköti őket mégis a magány, a nehézkes kapcsolatteremtési képesség, ami a férfinél a korából és kiábrándultságából, a nőnél viszont autisztikus személyiségéből fakad. És közös bennük a vágy is, hogy átléphessék a korlátaikat.

„Azt álmodtam, hogy szarvas vagyok…” – kezdik mindketten álmuk meséjét a munkaalkalmasságot vizsgáló doktornőnek, aki először tréfára gyanakszik. Lassan kiderül, hogy ketten párhuzamosan ugyanazt álmodják. A szarvaspár kettőjük álombeli énje. Álmukban összetartoznak, hétköznapi életükben viszont olyanok, mint a tűz és a víz. Csak az egyedüllétük hasonló, aminek a megtörésére botladozó lépéseket tesznek.

 

Borbély Alexandra tökéletesen alakítja az autizmus határán egyensúlyozó, önálló életvitelét hősies erőfeszítéssel fenntartó fiatal lányt.

A férfit Morcsányi Géza alakítja, aki dramaturg és könyvkiadó, vagyis filmes értelemben amatőr. Erős jelenlétét, sugárzó egyéniségét, bölcsességét említette Enyedi Ildikó rendező, amikor főszereplő-választásának indokairól kérdezték. Tapasztalatom szerint a hétköznapi erős egyéniség is ritkán tudja valódi önmagát megmutatni a filmvásznon, ha ehhez színészi eszköztára hiányzik. Ritkán elég, hogy csak „átnyújtja önmagát”: használjatok, itt vagyok. Néhol ebben a filmben is hiányérzetet okozott nekem Morcsányi Géza, lebénult bal karját viszont torokszorító hitelességgel „játszotta el”. Kiváló mellékszereplők is hozzájárulnak a film magas színvonalához: Tenki Réka üzemorvosként, Jordán Tamás gyerekpszichológusként, Békés Itala pedig takarító-kerítőnőként felejthetetlenül remekelnek.

Sorolni tudnám a film gyönyörűen megkomponált, erőteljes jeleneteit, amelyek feledtetik a néhány gyengébbre sikerült mozzanatot. Dicséret illeti Enyedi Ildikó forgatókönyvírói tehetségét is. Néhol zavart, hogy a nagy háttérzaj közepette nem értettem (egyébként jelentéktelen) félmondatokat – bár talán tudatosan volt ez így, közelítve a valóságot, ahol a gépzaj valóban elnyomhatja az emberi beszédet. Telitalálat volt viszont a drámai csúcshoz Laura Marling What He Wrote c. számát választani. A lelki mélységekbe repítő zene és a naturalisztikus képsorok valósággal a székbe szögezték a nézőközönséget. Még ma is visszhangzik az a zene és az a látvány a tudatomban. Ha valaki eddig nem hitte, a filmet látva megerősödhetett abban, hogy a megfelelő időben kimondott, jól irányzott szavak szó szerint ölni és életre kelteni képesek.

A filmet a szép képek szerelmeseinek ajánlom, akikből nem hiányzik a drámaiság és diszharmónia iránti fogékonyság sem. Semmiképp nem ajánlom azoknak, akik nem bírják a vér látványát – mert ebben a szelídnek nevezhető filmben a vér bőségesen árad, és nem mind paradicsomlé, hanem a – cseppet sem mesés – valóság.

Testről és Lélekről, magyar játékfilm, 116 perc. Rendező: Enyedi Ildikó. Operatőr: Herbai Máté. A főbb szerepekben: Borbély Alexandra, Morcsányi Géza, Nagy Ervin, Tenki Réka, Schneider Zoltán, Jordán Tamás, Mácsai Pál.
Bemutató: 2017. március 2.