Leckék kezdő feleségeknek: „Személyes térre vágyom!”

Nem a tulajdon feletti vérre menő vitáról szeretnék szólni, sokkal inkább arról a kényes területről, amelyet úgy hívunk: személyes tér. Ez az, amit a szülői otthon vagy legény-és leánylakások után immár a közös fészekben is meg kell találnunk, ki kell jelölnünk, akár az eb a maga territóriumát, kikerülve az ősi vadonból, belecsöppenve az emberek lakta világba.

Miután házasságunk első hónapjait anyám lakásában, dobozok és egyre növekvő kétségbeesés közt töltöttük, katartikus révbeérésre számítottam az új otthonunkba való beköltözéssel. Bár a katarzis végül nem maradt el, némi női lélekben folyó küzdelem kellett, hogy megelőzze. A beköltözés kritériuma részemről az üzemkész konyha és fürdőszoba volt. A nagy napon, ezeken túl még egy matrac állt rendelkezésünkre, amin boldog és kimerült párként az első éjszaka elszenderedhettünk. Az ilyenkor várható mély alvás helyett azonban furcsa és idegen neszekre kezdtem felfigyelni. Csövek pattogtak, a liftaknában közlekedő felvonó búgása versenyzett  – bezzeg mélykómába zuhant – férjem szuszogásával, és a kinti zajok is egészen eltértek az egykori, belső udvarra néző belvárosi garzonomban felhangzó tévéműsorétól, amit a kissé nagyothalló szomszéd néni nézett kitartóan. Felkeltem.

A papucsom koppanása visszhangzott a nyomasztóan üres hálószobában. Az éjszakai pohár vízért pedig egyáltalán nem arra vezetett az út, amerre már évek óta megszoktam. Reggel nyúzottan keltem. A ruháimat még mindig zsákokból kellett előcibálnom, csak most anyám és gyerekkorom ismerősen belakott otthona helyett egy vadidegennek ható helyen, amelyhez, bár minden burkolat kiválasztásánál jelen voltam, hirtelen úgy éreztem, semmi közöm sincsen. Az első reggelen siralmas hangulatban indultam munkába, majd ugyanígy a második és a harmadik reggelen is. Mígnem, a negyediken, vissza kellett fordulnom a kapuból, és mivel a férjemnek sietnie kellett, intettem, hogy ne várjon. Felérve furcsa érzés fogott el, mintha csak erre a pillanatra vártunk volna: a lakás és én. Rájöttem, hogy most vagyok itt először egymagam. Körbejárva a helyiségeken, mintha egészen más szemszögből láttam volna mindent.

Elképzeltem, ahogy a konyhaablakban élő fűszernövények illatoznak, a fürdőszobában megláttam magam, amint egy hosszú nap után elnyúlok a gyertyákkal körbepakolt, habos, forró vízzel teli kádban. Végül a szoba egy üres sarkára pillantva, nagy, kényelmes fotel jelent meg lelki szemeim előtt, fölötte ernyős lámpa, mellette polcon kedvenc olvasmányaim, öreg imakönyv, családi fotók és vigyázó szentek ikonjai. Az én sarkom. És persze a fotel előtt laptopállványon leharcolt, modernkori írógépem, amin a családi memoárokat írom.