Egy gondolat bánt...

Férj és feleség vacsoráznak, a gyerekek már alszanak.

Férj: De nehéz nap volt ez! Jó volt már hazaérni, végre egy kis nyugalom!

Feleség: Jó is, hogy mondod, erről kellene beszélnünk, ha van kedved!

Férj: Ajjaj, rosszat sejtek... Van valami baj?

Feleség: Nem is tudom, hogy mondjam... Olyan sokat gondolkozom ezen mostanában.

Férj: Micsodán?

Feleség: Úgy érzem, mintha üresedne a kapcsolatunk!

Férj: Ezt hogy érted?

Feleség: Nem történik velünk semmi – úgy igazából! Csak mennek a napok, telik az idő, lépegetünk és közben nem történik semmi! Mintha csak „túlélnénk“ a hétköznapokat.

Férj: Dehát minden rendben van, nem? A munkahelyed jó, a gyerekek jól tanulnak, a pénzügyekkel sincs most gond, a vállalkozás egész jól megy. Akkor mi a baj?

Feleség: Hát épp ez az! Hogy külsőleg minden rendben, közben meg fel sem tűnik, hogy csak élünk egymás mellett?

Férj: Mi hiányzik?
Feleség: Nem fejlődik sehova a házasságunk, úgy érzem. A barátnőmmel beszélgettem erről és ajánlott egy jó pszichológust, akihez elmehetnénk.

Férj: Pszichológushoz? Minek? Nem vagyunk mi bolondok! A barátnőddel meg a házasságunk titkos dolgairól beszélgettek?
Feleség: Látod, épp ez az! Most se a lényeggel törődsz, csak hogy mások mit gondolnak! Én szeretném, ha történne valami a kapcsolatunkban, és szerintem nem ciki segítséget kérni és elmenni egy pszichológushoz, akinek ez a szakmája.

Mit gondol a feleség?

„Na tessék, pontosan erre az értetlenkedésre számítottam, ez is jól mutatja, milyen nagy a baj. Egyszerűen nem érti, miről beszélek! Hol volt ő az előző kilenc évben?! Miért van az, hogy az Iliék tudnak normálisan beszélgetni fontos témákról, nálunk meg csak a hétköznapi témák kerülnek elő, mert ha mélyebb témába kezdek, akkor megkapom, hogy „ne jöjjek itt a lelkizéssel“? Olyan jó lenne, ha férjem ebben is a társam tudna lenni... Annyira vágyom már, hogy legyen a kapcsolatunkban valami más, valami mélyebb... Nagyon érdekes és szomorú is, hogy ebből semmit nem képes megérezni.“

Mit gondol a férj?

„Egyszerűen hihetetlen! Nem sokszor volt olyan nap az életben, amikor azt gondoltam, hogy most minden egészen jól alakul körülöttünk, hogy éppen nincs min aggódni. A mai ilyen lehetett volna, erre jön ez a dolog, mint derült égből a villámcsapás! Még hogy üres a kapcsolatunk! Nincs elég dolog már így is az életünkben? Hova fér még valami? Milyennek kéne lennie vajon, hogy ne legyen üres? Én ezt egyáltalán nem értem... Ez a pszichológus-ötlet meg teljesen övön aluli! Hogy egy agyturkász vájkáljon a mi életünkben? De hát teljesen egészségesek vagyunk, minek ez az őrültség?! Mindig a barátnői beszélik tele a fejét mindenfélével... Olyan ez az egész, mint egy merénylet. Vajon mit akarhat elérni ezzel? Miért nem jó neki az, ahogyan most van?“

Ami nem fejlődik, meghal?

Általában azt tapasztaljuk, hogy a nőknek inkább van érzékük a finomabb, belső dolgok észleléséhez és alakításához, inkább képesek az árnyalatnyi különbségeket meglátni, megérezni. A férfiak a „nagyobb“, külső dolgokra figyelnek – elrendezik a körülményeket, biztonságot adnak. A férfi adja a kép keretét, a nő adja a festményt magát: a színeket, az árnyalatokat, az alkotás lelkét – ami nem lenne ugyanaz más keretben. Mindez tetten érhető ebben a tapasztalataink szerint egyáltalán nem ritka és egyedi párbeszédben. A racionális férfi csak akkor kér segítséget, ha már nagyon muszáj – persze már a problémát sem könnyű észrevennie. Ezért van, hogy egy párterápiára jóval többször érkezik egy pár a nő javaslatára vagy éppen unszolására, míg a férfi általában fenntartásokkal jön – talán ez így is van jól. Pedig ha a férfit sikerül megnyerni, egy picit érzékenyebbé, jobban odafigyelővé tenni, nagy esélye van a sikernek.

Talán kissé túl sokat idézett bölcsesség, hogy ami nem fejlődik, az meghal. A párkapcsolatra, a házasságokra azonban teljesen érvényes ez a megállapítás. Miközben a szürke hétköznapok szaladnak velünk, problémáról problémára haladunk és élünk, elsikkad a legfontosabb: a minőségi emberi kapcsolat életünk párjával. Energiánkat követeli a munkahely, a közösségünk, ahova tartozunk, a gyermekeink iskolai és szabadidős programjainak a megszervezése, és úgy érezzük, elfogyunk. Pont a legfontosabb emberi kapcsolatunkat, a házasságunkat veszélyeztetjük akkor, ha nem hagyunk rá elegendő időt és energiát.

A férfiaknak elég nehéz ekkora bizalmat táplálni egy számukra teljesen ismeretlen, megmagyarázhatatlan dolog felé, még ha a feleségük kéri is. Azonban megéri belevetni magukat még így is: az új közös élmények nyomán erősödhet a kapcsolatuk, valamint a feleségüknek nem lesz indíttatása arra, hogy más közösségben, vagy kevésbé tudományos, féltudományos módszerek segítségével keresse a válaszokat a kérdéseire.

Már hazánkban is egyre inkább elérhetők azok a kutatásokkal megalapozott házassággazdagító programok, melyeknek a tengerentúlon már nagy hagyománya van. Csoportosan vagy csak a párunkkal, szakemberrel vagy szakember nélkül, de minden házaspárnak meg kellene találnia a saját útját ahhoz, hogy a házasságuk az évek során gazdagodjon, mert csak így lesznek képesek a jelenben boldogan élni.