Hat film, ami eltereli a figyelmedet a választási szorongásról
Az országgyűlési választások délutánja, kora estéje sokunknak a várakozásról szól. Arról a néhány izgalmas, feszült óráról, amikor a sorsunk a szavazókörökben talán már eldőlt, de még nem ismerjük az eredményeket, s úgy érezzük: bármi lehetséges. Egy-egy jó filmmel lazíthatunk, felgyorsíthatjuk az időt, bár ilyenkor a filmcímek is másként hatnak: lesz ez még így se, merre visz az utunk, vajon kié a döntő szavazat a fülkében, s mi történik, ha egy óriásplakát árnyékában egyesek szinte eszüket vesztik? Az alábbi filmeknek – egy kivétellel, az is inkább ironikus – nem sok közük van a politikához, mégis meglepően jól rezonálnak rá.
Lesz ez még így se! (1997)
Ahogy csordogálnak az első eredmények, sokak fejében megszólalhat az ismerős mondat: lesz ez még így se! Jack Nicholson morgolódó, mindent kritizáló, mégis szerethető karaktere egy ilyen estén jó párszor kijelentené: „megmondtam előre”.
A film persze nem politizál, csak oldja a feszültséget. Apró emberi változásokon át mutatja be, hogyan lehet egy túlfeszült világban közelebb kerülni egymáshoz.
A Nicholson által Oscar-díjas minőségben megformált Melvin Udall első benyomásra taszító figura: kényszeres, modortalan, önző és kegyetlenül őszinte, ám fokozatosan elkezdjük megkedvelni, ahogy láthatóvá válik az emberibb oldala. A vígjáték humora helyzetekre, karakterekre, kínos beszélgetésekre, félresikerült gesztusokra, váratlanul éles mondatokra épül, amiket a saját életünkből is felismerhetünk. Címe egyszerre lemondó és reménykeltő, csupán annyit ígér: biztos, hogy semmi sem marad ugyanúgy. Egy választási estén ez ismerős érzés, amikor már túl vagyunk az első adatokon, s bár még nem látjuk a folyamat végét, próbáljuk megőrizni a józanságunkat. Azzal pedig a legvégén is nyugtathatjuk magunkat, amivel a film realizmusa teszi: a helyzet tán nem ideális, de az élet attól még működhet.
Ó, testvér, merre visz az utad? (2000)
Van valami felszabadító abban, amikor a forgatókönyvíró-rendező Coen fivérek arra hívnak, hogy velük együtt bolyongjunk az amerikai délen. Pontosabban három szökevénnyel (egyikük a Golden Globe-díjas George Clooney), akik látszólag könnyű cél felé tartanak: elásott kincs, gyors meggazdagodás, újrakezdés. De ahogy haladnak, egyre világosabbá válik, hogy az út fontosabb nekik, mint a cél, nem számít, meddig jutnak, csak az, hogyan. Rossz döntéseket hoznak, váratlan helyzetekbe keverednek, és gyakran inkább szerencséjük van, mintsem működő tervük. Ez a közös sodródás adja a film báját, amely a főhősökön kívül is tele van furcsa figurákkal, meglepő epizódokkal: éneklő rabok, karizmatikus szélhámosok, mitikusnak tűnő találkozások.
Mintha egy amerikai népmese köntösében születne újjá Odüsszeusz története, emlékezetes muzsikával aláfestve.
A folk és bluegrass dalok részei a történetnek, a szereplők néha ezekben mesélik el, hol is tartanak. Mint amikor a választás estéjén még nem látjuk a végeredményt, de már sejtjük, merre tovább. A film sem kínál kapaszkodót, de ad egy nyugalmat a bizonytalanságban.
A fülke (2002)
Van olyan mozi is, amely nyolcvan percen át nem enged el, nem ad menekülési útvonalat. A fülke egyetlen helyszínen játszódik, egyetlen szereplőre és az ő helyzetére fókuszál, amelyből nincs kilépés. Stu, a nagyszájú, sikerorientált PR-os felvesz egy csörgő telefont egy New York-i telefonfülkében, és a vonal másik végén egy mesterlövész közli: ha leteszi a kagylót, meghal. Innentől kezdve minden szó, minden mozdulat élet-halál kérdés. A film túlnyomó része ebben az üvegfalú telefonfülkében játszódik – egy olyan térben, amely egyszerre átlátható és zárt, azaz Stu mindenki számára látható, mégis csapdában van.
A feszült thriller legerősebb metaforája ez a nyilvánosság előtti kiszolgáltatottság.
Nincsenek mellékszálak, nincs „levegővétel”, a kamera gyakran közelről figyeli a férfit, szinte ránehezedik, ahogy a helyzet is. A néző sem kívülálló, hanem résztvevő lesz ugyanebben a szorításban – a tét: ki marad a végén abból az emberből, aki belépett a fülkébe. Innen már könnyen „áthallunk” a szavazófülkébe is. Annyit persze mi ott nem fogunk változni, mint itt Colin Farrell, aki kezdetben magabiztos és cinikus, majd ideges és kapkodó, végül megtört és kiszolgáltatott lesz. Ez az ív adja a film valódi dinamizmusát, amely pontosan addig tart, amíg a szituáció indokolja. Valami azt súgja: nekünk a szavazáskor könnyebb dolgunk lesz.
A döntő szavazat (2008)
Bud Johnsont (Kevin Costner) nem irigyeljük – vagy mégis? Az amerikai elnökválasztás döntetlenre áll, amikor kiderül: egyetlen ember szavazata hiányzik a végeredményhez. Egyetlen voks dönt el mindent, amely egy átlagos, kissé szétszórt, nem különösebben tájékozott, a saját életével is küzdő férfié, ő Johnson. Innentől kezdve az egész ország – sőt, a világ – rá mint a demokrácia központi alakjára figyel.
Mi történik, ha a politika hirtelen egy emberről kezd szólni? A kampánygépezet azonnal rámozdul: a jelöltek személyesen keresik fel, mindenki neki akar megfelelni.
Itt már látjuk, hogy a politika gyakran nem az elvekről szól. A film könnyed hangvételű, de nem felszínes, inkább mosolyog(tat), mint gúnyolódik. Nem akarja megmondani, kinek van igaza, helyzeteket mutat meg, például: milyen az, amikor a média mindent felnagyít. Így sem válik keserűvé, megőrzi azt a hitet, hogy az egyéni döntés – bármilyen tökéletlen is – számít. Kevin Costner visszafogott alakítása hiteles, nem válik erőltetetté. A választás napján, amikor minden a számokról – és a felelősségről – szól, ez a mozi emlékeztet arra, hogy a számok mögött emberek vannak.
Eszeveszett mesék (2014)
Vannak pillanatok, amikor a feszültség már nem csillapítható, az Eszeveszett mesék ezekről a pillanatokról szól – hat különálló, mégis összecsengő epizódban. Nem finomkodik, nem építkezik lassan, nem vezet kézen fogva. Azt mutatja meg, mi történik, amikor a civilizáció vékony rétege megreped, és alóla előbukkan valami nyersebb, ösztönösebb. Egy repülőút különös utasokkal, egy országúti konfliktus, amely eldurvul, egy esküvő, amely váratlan fordulatot vesz – hétköznapi helyzetek, melyek hirtelen szélsőségessé válnak azon a ponton, amikor valaki egyszer csak nem fogja vissza magát. Az alaphelyzetek súlyosak, az Eszeveszett mesék mégsem nyomasztó, sajátos humor kíséri végig.
Nem annyira nevetünk a szereplőkön, mint amennyire felismerjük bennük a saját elfojtott reakcióink torzított változatát. Amit látunk, az túlzás, de nem idegen tőlünk.
Nyugtalanító is, hogy nem teljesen kívülről figyeljük az eseményeket, hanem kénytelenek vagyunk magunkra is vetíteni őket. A cím is pontos diagnózis: e történetek eszeveszettek, mert átlépik a határokat. Ahogy választáskor is megjelennek túlfűtött reakciók, szélsőséges vélemények, akár váratlan fordulatok. Tükröt tart mindez az önuralmunknak, szórakoztat és zavarba hoz, ezért maradhat meg sokáig bennünk.
Három óriásplakát Ebbing határában (2017)
Mi történik, ha egy kisváros peremén három elhagyatott reklámtábla hirtelen üzenetté válik: nyerssé, személyessé és megkerülhetetlenné? Mert egy anya úgy dönt, hogy nem vár tovább, nem fogadja el, hogy a lánya gyilkossági ügye megoldatlan.
A három óriásplakát egyszerű és radikális gesztus: csak néhány mondat fekete betűkkel, vörös háttér előtt, mégis elég ahhoz, hogy egy egész közösséget kizökkentsen.
A város reagál, a rendőrség védekezik, az emberek állást foglalnak, miközben egyre kevésbé világos, ki áll a jó oldalon. Az Oscar-díjas dráma szereplői ugyanis nem egyértelműek, nincs könnyen követhető erkölcsi térkép. Egyszerű azonosulás helyett embereket kapunk, akik próbálnak elbírni a sorsukkal, és két látszólag ellentétes érzést: dühöt az igazságtalanság miatt, illetve együttérzést azok iránt, akik hibáznak. A néző hol egyik, hol másik szereplő mellé áll, majd újra elbizonytalanodik, mert a film nem irányítja az érzéseinket, csak dolgoztatja őket. Ha a választás napján ambivalens érzésekkel tekintenék akár a plakátokra, akár az azokon szereplőkre, csak gondoljunk erre az alkotásra, és sok mindent megértünk.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Nyolc film az újrakezdés bátorságáról
Kérjük, támogasd munkánkat, ha fontosnak tartod a minőségi tartalmat!
Ha te is úgy érzed, hogy a kepmas.hu cikkei, podcastjai és videói megszólítanak, kérjük, segíts, hogy ezek a tartalmak továbbra is ingyenesen elérhetőek maradjanak.
Támogatom a kepmas.hu-t>>
