Tavaszi lendületben – Családi kikapcsolódás országszerte
Ahogy hosszabbodnak a nappalok, és beköszönt a tavasz, Magyarország különösen szép arcát mutatja. Ez az évszak nem csupán átmenet tél és nyár között, hanem az egyik legjobb időszak a kimozdulásra. Összegyűjtöttük, hová is mehetünk: családdal, barátokkal, túrautakon, két keréken.
Vadasparki kalandok – Szigethalom, Budakeszi, Miskolc
Az állatsimogató az a program, amely minden kisgyermek számára izgalmas. Sőt, még a felnőttek is élvezik, hiszen nem gyakran láthatunk testközelből őzet, szarvast, vaddisznót. Ezért is érdemes ellátogatni a Szigethalmi Vadaspark és Állatsimogató területére, ahol szinte az összes hazánkban vadon élő állat egyedei jelen vannak, de megtalálhatók itt egyéb földrészek vadjai is. A kíváncsi utasok pedig kisvasúttal járhatják be a park területét.
Az „erdő kapujának” is nevezett Budakeszi Vadasparkban szintén közel merészkedhetünk az állatokhoz. Itt a kicsiket kalandpark és játszótér is várja, és a parkban éjszakai szakvezetéseket is tartanak.
A ragadozók éjjelén – április 3-án – vadmacskát, hiúzt, borzot, rókát, baglyot lehet majd megfigyelni, és azt is, mit csinál éjszaka Romulus, a medve.
A Csanyik-völgyben lévő Miskolci Vadaspark azért különleges, mert itt öt kontinens több mint százhúsz állatfajának közel hétszáz egyedét csodálhatjuk meg erdei környezetben. A terület a Bükki Nemzeti Parkkal szomszédos, így annak természetes növény- és állatvilágával is megismerkedhetünk.
Hegyek, várak, túrautak Barangolás a Bükkben
S ha már Miskolc felé vettük az irányt, nem hagyhatjuk ki a közelmúltban teljesen felújított lillafüredi kisvasutat, amely Miskolc és Garadna között kanyarog. Ez utóbbi végállomáson új pihenőpark létesült Garadna Grund néven. Lillafüreden a Palotaszálló és a Hámori-tó környéke különösen hangulatos ilyenkor. A közeli erdőket és a Szalajka-völgyet könnyen be lehet járni, a Fátyol-vízesés pedig az ébredő erdő egyik ékessége.
A környék sok más izgalmat is rejt. Az Aggteleki Nemzeti Park legismertebb barlangrendszere, a Baradla–Domica, amely ideális helyszíne egy izgalmas családi kirándulásnak. Fontos, hogy bejárásához melegen öltözzünk, és húzzunk csúszásmentes lábbelit!
Kisgyerekekkel – immár a felszínen – az interaktív Fürkész-tanösvényt is választhatjuk. A három kilométer hosszú, narancssárga vagy piros T jelzésű körút kifejezetten a legkisebbeknek kínál interaktív feladatokat egy fürkészdarázs mesefigura kíséretében.
A környék további nevezetességei közé tartozik a Tengerszem-tó Jósvafőn, az Aggteleki-tó, valamint a martonyi Háromhegyi pálos kolostorrom. Érdemes ellátogatnunk a tornaszentandrási Árpád-kori templomhoz, amely hazánkban egyedülálló módon ikerszentélyes.
Csoda a Zemplénben
Ha a Bükkből a Zemplén felé vesszük az irányt, és egy igazán különleges várat akarunk látni, akkor a füzéri Várhegy kiváló célpont lesz.
A hegytetőn magasodik hófehér falaival az erődítmény, amely vélhetően már a tatárjárás előtt is itt állt. A sokáig rossz állapotban lévő épület 2014 és 2016 között jelentős rekonstrukción esett át, fejlesztése máig folyamatos.
A füzéri vár festői látványa miatt igen kedvelt kirándulóhely, az Országos Kéktúra útvonala is érinti. Múltját képzett animátorok közreműködésével ismerhetjük meg. A Várhegy 2008-ban elnyerte a Magyarország természeti csodája címet.
Azok pedig akik szeretik a sportos kalandokat, a Zemplénben járva nem hagyhatják ki a sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandparkot. Az egyik legnépszerűbb része a 2275 méteres, téli-nyári bobpályája, és itt működik az ország legnagyobb műanyag sípályája. Itt található a Szár-hegyi libegő és a Nemzeti Összetartozás Hídja. Ez utóbbi egy 723 méter hosszú függőhíd, ahonnan páratlan panoráma nyílik a Zemplén hegyeire és Sátoraljaújhelyre. Kirándulásunk során felkereshetjük Újhely várának romjait is, ahová a Várhegy kilátósétány vezet. Így nemcsak a történeti emlékhelyet fedezhetjük így fel, hanem a kilátásban is gyönyörködhetünk.
Csúcson a Mátrában
Ha a Bükk nyugati „szomszédjához” akarunk ellátogatni, akkor a Mátra felé kell indulnunk. Hazánk legmagasabb hegységének legismertebb látnivalója a Kékes, amely az 1014 méter magas hegy neve és Kékestető, amely a települést jelöli (e kettőt gyakran összekeverik). Nem messze innen találjuk a Csúcskövet, a piros-fehér-zöldre festett sziklát, amely az ország legmagasabb pontja.
A Mátrában járva a kulturális programokhoz felkereshetjük Gyöngyöst, ahol a Mátra Múzeum és a város barokk belvárosa nyűgözhet le minket.
A mátrafüredi Oxygen Kalandparkban pedig az egyik legnépszerűbb kikapcsolódási lehetőség várja a kicsiket és nagyokat; a fák között húzódó pályák, ahol különböző akadályokat kell leküzdeni. Egyaránt van kezdőknek és haladóknak való szint.
Fél nap a Börzsönyben
Ha az Északi-középhegység legnyugatibb része az, ahová szívesen kirándulnánk egy tavaszi hétvégén, akkor a Börzsöny kínál természeti és történelmi látnivalókat. Az egyik legnépszerűbb útvonal a Királyrétről indul a Csóványosra (938 m). A félnapos, 15,5 kilométeres túra jól jelzett utakon visz. Készüljünk fel, mert a szintkülönbség 620 méter! Inkább csak tíz-tizenkét évesnél idősebb gyerekekkel vágjunk neki.
Ha pedig a Börzsönyben szeretnénk várat látogatni, akkor a nógrádi várat mindenképp keressük fel, hiszen ez hazánk egyik legrégebbi szabálytalan alaprajzú, belsőtornyos kővára. A falakról lenyűgöző körpanoráma nyílik a környékre.
Középkori kalandok a Dunakanyarban
A Börzsöny és a Visegrádi-hegység között húzódik a Dunakanyar. Legszebb túraösvénye, a 14 km hosszú Spartacus-ösvény, melynek legnépszerűbb kiindulópontja Pilisszentlászló központja.
Aki ezen a tájon is várlátogatásra vágyik, annak tökéletes élményt nyújt a IV. Béla által építtetett visegrádi fellegvár.
A városban lévő Mátyás Király Múzeum mellett pedig egy egyedülálló, középkori hangulatú játszóteret találunk, ahol a gyerekek játékos formában ismerkedhetnek meg a középkorral. A vártól pedig mintegy tizenöt perces sétára találjuk a méltán kedvelt bobpályát.
Zöldben a Tiszántúlon és Tokaj-Hegyalján
Ha a sík terepet kedveljük jobban, de a zöldet sem akarjuk nélkülözni, látogassunk el a két szomszédos tiszántúli vármegye központjába. Debrecenben a Nagyerdő Varázserdő-projektjének köszönhető a Nagyerdei Stadion, a korszerű szabadtéri színpad, a Ködszínház, az újjáépített strand és a megszépült Békás-tó is. A gyerekek kedvenc játszótere, a Sziget-kék, amelynek nevét Szabó Magda műve ihlette. A nagyerdei tréningpályán pedig új sportolási lehetőségek várják az aktív kikapcsolódásra vágyó felnőtteket.
Nyíregyházán járva érdemes ellátogatnunk a Nyíregyházi Állatparkba, és ne hagyjuk ki a Sóstó kínálta szabadidős lehetőségeket, valamint a gyógyfürdőt sem. A város határain túl is akadnak fontos látnivalók: különösen a Báthory család ősi fészke, Nyírbátor vagy a görögkatolikus hívek legfontosabb zarándokhelye, Máriapócs.
Bár Tokaj már a hegyek világa, de kiváló úti cél egy tavaszi kiránduláshoz, és Nyíregyházától csak mintegy félórányi autóútra van. A város a világhírű borairól ismert, ugyanakkor családok számára is ideális kirándulóhelyeivel.
A Tokaji borvidék változatos kerékpáros élményeket is kínál. A legnépszerűbb a 19 kilométeres Tokaj-kör és a 70-80 kilométeres Hegyalja-kör.
Történelem és természet – Tavasz a Balatonnál
A Balaton szerelmeseinek bármely évszakban, így tavasszal is feltöltődést nyújt a tó vidéke. Tökéletes családi program felkeresni a sümegi várat, a Tihanyi Bencés Apátságot, a szigligeti várat, a badacsonyörsi Folly Arborétum és Borászatot, a balatonfűzfői BalatoniBob Szabadidőparkot.
A kastélyok kedvelői is jó helyen járnak, hiszen Keszthelyen áll Magyarország harmadik legnagyobb kastélya, a Festetics-kastély. A százegy helyiséggel rendelkező pompás épület múzeumként és rendezvényhelyszínként működik. Falai között található Európa legnagyobb épségben fennmaradt, 86 000 kötetes, főúri könyvtára, a Helikon.
A természetvédelmi oltalom alatt álló kertet hatalmas fák, gondozott virágágyások, szökőkutak és szobrok teszik meghitté. A kert tavasszal különösen szép.
KERETBE
Két keréken
Magyarországon számos tó körül és több természetvédelmi területen találunk kiépített, gyerekbarát bringaútvonalakat. Összegyűjtöttünk néhányat:
Tatai Öreg-tó-kör: 7 km
Gemenci erdő, Pörböly–Gemenc Ökoturisztikai Központ: 14,5 km
Budapest–Szentendre: 25 km
Velencei-tó-kör: 30 km
Vác–Szob: 35 km
Tisza-tó – kis kör: 70 km; nagy kör: 95 km
Balaton-kör: 204 km
A kaland veled kezdődik! További információért, élmény- és programlehetőségekért látogass el a csodasmagyarorszag.hu oldalra!
Támogatott tartalom
Valódi történetek. Valódi értékek. Segíts megőrizni!
A Képmásnál hiszünk abban, hogy a család, az emberség és a minőségi újságírás iránytű a mai világban. De ahhoz, hogy cikkeink, podcastjaink és videóink továbbra is elérhetők maradjanak, rád is szükségünk van. Ne csak olvasd, tartsd is életben a Képmást! Légy a támogatónk, és építsük együtt ezt a közösséget!
Támogatlak titeket>>