„Mögötted leszek”

Hátát nem húzza teher, szabad lélek, mit neki a világ dolgai, gondolom. Aztán a csoport élén haladó megáll, behúzódnak az erdő széléig, bevárják a lemaradót, éppen néhány méterre tőlem, miközben hömpölyög a kirándulók hada. Én az autó hűvösében, lehúzott ablakokkal várom a közeli fűvészkertbe füstölt pisztrángért beugró családomat, így önkéntelenül fültanúja vagyok a beszélgetésüknek.

„Ne maradj le, a sok ember között elveszítünk”, korholja szelíden egyikük az álmodozót.
„Elveszítünk”, ismétli akadozó nyelvvel az ábrándos arcú.

„Kérsz vizet?”, kérdezi a Doors-pólót viselő fiú, aki a hasonlóság okán talán a testvére lehet.
„Kérsz vizet”, válik ponttá a kérdőjel nehezen artikulálva – hárman nyújtják felé a kulacsukat. 
„Mehetünk tovább?”, néz rá a tesó.
„Mehetünk tovább”, jön újra az ismétlés. A testvér bólint, aztán megfogja a furcsa beszédű vállát, és lassan, tagoltan, a szemébe nézve mondja: „Te mész előttem, mögötted leszek”.
„Mögötted leszek”, érkezik a visszhang.

Felkapják a hátizsákokat, elindulnak libasorban, közrefogva az autista fiút, a túrabakancsaik alatt csikorog a kavicsos föld. Velük tart a gondoskodás, a barátság és a szeretet.

Balogh Zoltánnak, a Kapáslövés kötet szerzőjének további írásai elérhetőek itt.