Hollywoodból apácarendbe - Dolores Hart nem mindennapi sztárkarrierje

1990-ben egy amerikai oroszlánszelídítő az Indiana állambeli Garyből, bizonyos Philip Stanic megváltoztatta a nevét ifj. Elvis Presleyre, és bejelentette, hogy ő a rock’n’roll királyának, valamint egy Szent Benedek-rendi apáca, Dolores nővér (szül. Dolores Hicks) szerelemgyereke. A szenzációéhes amerikai bulvársajtó azonnal felkapta a hírt, és valami sötét szerelemi drámát orrontott az ügy mögött. De tényleg, mi köze lehet egy szigorú elvonultságban élő monasztikus rendi apácának a szívtipró Elvishez? Hát, elég sok, ugyanis Dolores nővér volt az első nő, akit Elvis a filmvásznon megcsókolt.

Csók, Biblia, Elvis

Akik valamennyire is ismerik az 1950-es és 60-as évek klasszikus amerikai filmjeit, azok pontosan tudják, hogy ki (volt) Dolores Hart. 1957-ben ő játszotta Elvis Presley szíve hölgyét – akit a Király, mint már említettük, meg is csókol – a Loving you című filmben, amibe kicsit úgy került bele, mint Pilátus a krédóba. „Éppen bájóránk (sic) volt a Marymount College-ban, amikor szóltak, hogy telefonhívásom van a Paramount Studios-tól. Hal Wallis társproducer volt az, aki azt akarta, hogy fél óra múlva legyek bent náluk a stúdióban. Úgy ahogy voltam, melegítőben, zokniban, egy barátom kocsijába vágtam magam, és berobogtunk a Paramountba. Amikor találkoztunk, Mr. Hal Wallis egyből a következőt kérdezte tőlem: „Mit akar kezdeni az életével?” Mire én azt feleltem: „Színésznő akarok lenni.” „Filmet forgatunk Mr. Elvis Presley-vel, folytatta Wallis, és azt szeretnénk, ha már a jövő héten kezdene.” Azt sem tudtam, ki az az Elvis Presley. Nem hallgattam rádiót és így nem jutott el a híre hozzám. ”

A film, talán mondani sem kell, óriási siker lett, és még egy követte ugyanebben a felállásban, úgyhogy igen, valóban volt rá esély, hogy jobban megismerjék egymást a Királlyal. „Amikor a King Creole-t forgattuk, Mr. Presley akkor már annyira népszerű volt, hogy fürtökben vártak rá az emberek New Orleans közterein. Nem tudtunk normálisan végigmenni az utcán, akkora volt a cirkusz. A forgatás szüneteiben szállodai szobákban rejtegettek minket. Erős kísérettel vittek a liftig, majd fel az egyik szobába, ahonnan átjárót építettek egy másik szállodába, ahol lementük a lifttel, és akkor ott volt az igazi szobánk. Ilyenkor hoztak szendvicseket, Mr. Presley pedig felcsapta a Gideon Bibliát, mert a hotelszobákban ez található. És ahol felütötte, hangosan felolvasta a részt, amiről aztán elbeszélgettünk. Tényleg érdekelte, hogy mit gondolok a Szentírásról.”

Hogy Dolores Hart mit gondolt a Bibliáról, az nem volt mindig egyértelmű.

Apja lánya

Egészen kicsi korától kezdve színészettel akart foglalkozni, akárcsak az édesapja, Bert Hicks, aki egy Chicago-i moziban volt jegyszedő, amíg a Twentieth Century Fox egyik producere fel nem fedezte, hogy úgy néz ki, mint Clark Gable. Szerződést kapott, és a családjával együtt 1942-ben Hollywoodba költözött. Igazán sokra sose vitte, általában kisebb szerepeket osztottak rá, de ez éppen elég volt a kis Dolores-nek, hogy feltétel nélkül csodálja.

Az Álomgyárban azonban nagy ára van az álmoknak, Dolores szülei elváltak, amikor a kislány mindössze hat éves volt. Bár egyikük sem volt katolikus, mégis a St. Gregory katolikus iskolába íratták be Chichago-ban, ahová az iskolaév idejére visszaköltözött a nagyszüleihez. 10 éves korában aztán itt keresztelkedett meg katolikusnak az iskolát vezető kedvesnővérek vigyázó szemei előtt. Két évvel később végleg áttelepült Los Angeles-be, ahol a cikk elején említett gimnáziumba kezdett járni dráma tagozatra. Az iskola egyik Szent Johanna-előadásán szúrta ki őt a Paramount ügynöke, és utána jött az az ominózus telefon. De hiába élt a közelében, édesapját csak ritkán látta. „Nagyon nagyra tartottam az édesapámat, még akkor is, ha nem sokat találkoztunk. Nagyon jóképű és vonzó férfi volt, és minden kislány arra vágyik, hogy az apukája szeresse.”

Dolores végül sokkal nagyobb sztár lett, mint amilyen az édesapja volt. 

Tíz nagy hollywoodi szuperprodukcióban és több tévésorozatban kapott szerepet, és olyan nagyságok mellett játszott, mint Anthony Quinn, Ernie Kovacs vagy Montgomery Clift. Utolsó filmjét, aminek Repülj velem! volt a címe, Hugh O’Brian oldalán 1963-ban forgatta, abban az évben, amikor belépett a Regina Laudis bencés kolostorba.

De mégis, milyen dráma hatására tehette meg a karrierje csúcsához közeledő ifjú színésznő ezt a radikális lépést?

Kép

Nem minden szerelem

Nos, kedves bulvár hírekre kihegyezett fülű olvasó, nem volt semmilyen dráma. Illetve egy picike mégis. Dolores Hart ugyanis addigra már el volt jegyezve egy bizonyos Donald Robinson Los Angeles-i ügyvéddel. Az esküvő 1963. február 23-ára volt kitűzve, és éppen egy eljegyzési partin voltak még az előző év végén, amikor a vőlegény odalépett menyasszonyához, és a következőket mondta: „Dolores, te fizikailag ugyan itt vagy a partin, de lélekben valahol nagyon máshol jársz. Azt hiszem, az lenne a legjobb, ha elmennél a kedvenc apácáidhoz, hogy elgondolkozhass az életedről.” Dolores kapcsolata ugyanis a Connecticut állambeli Betlehemben található Regina Laudis kolostorral addigra már nem volt új keletű.

1959-ben, amikor a Pleasure of His Company című Broadway-darabban játszott (hetente nyolcszor!), ez a húszéves kislány a teljes kiégés közelébe került. A szobatársa azt tanácsolta, hogy menjen el vele Connecticutba, az apácákhoz. „Erre én azt mondtam neki,»Szó sem lehet róla! Semmilyen helyre nem megyek, ahol apácák vannak. Az általános iskolában egy életre végeztem velük!«”

Aztán mégis elment. „Senki nem kérdezett tőlem semmit, egyszerűen csak hagytak létezni. Aludtam, felkeltem kicsit sétálni, majd megint aludtam.” Dolores ezután egyre sűrűbben kezdett lejárni Connecticutba. „Egyszer személyes meghallgatást kértem Placid anyától, aki a kolostor elöljárója volt akkoriban. Megkérdeztem tőle, hogy nem kellene-e nekem apácának mennem. »Nem, menj csak vissza Hollywoodba, és tedd, ami a dolgod.« - mondta erre határozottan.”

Így is történt. Hogy, hogy nem, Dolores következő filmje az Assissi Szent Ferenc volt, amiben Klárát alakította, és aminek forgatására Rómába kellett repülnie. „Ott találkoztam XXIII. János pápával, ami meghatározó élmény lett hivatásomra nézve.

Amikor bemutattak a pápának, mondtam a nevemet, hogy »Dolores Hart vagyok, a színésznő, aki Klárát alakítja.« Mire ő azt mondta »Nem, te Klára vagy.« Azt hittem, nem értettem jól, és megismételtem: »Nem, én Dolores Hart vagyok, aki Klárát játssza.« XXIII. János pápa erre egyenesen a szemembe nézett, és kijelentette: »Nem. Te Klára vagy.« Szavai sokáig visszhangoztak az fülemben.”

Azután a nevezetes eljegyzési buli után Dolores megfogadta vőlegénye tanácsát. Hajnali egykor ért haza a partiról, és öt órával később már repülőn ült a Connecticuti Betlehem felé. „Amikor megérkeztem ide, és már bent jártam az erdőben, a hóesés hirtelen abbamaradt, és felragyogott előttem az erdő közepén egy gyönyörűséges kőoltár. »Vajon ez most tényleg az én meghívásom jele?« kérdeztem magamtól.” Nos, a rendfőnöknő szerint azt volt, mert elfogadta Dolores jelentkezését, csak azt kérte, hogy júniusig ne szóljanak senkinek, természetesen a vőlegényét leszámítva.

„Amikor legközelebb Donnal beszéltem, már tudta. Együtt vacsoráztunk, és én nem viseltem az eljegyzési gyűrűmet. »Biztos voltam benne, hogy ez lesz, mondta. Ez az, amit tenned kell, és én ezt is együtt akarom veled csinálni.« Ez egy fantasztikus nagy ajándék volt tőle, és azóta is megmaradt ugyanilyennek. »Nem kell minden szerelemnek az oltár elé jutnia«, mondta nekem egyszer. Don sosem nősült meg. Minden évben karácsonykor és húsvétkor eljön ide hozzánk, és megtesz mindent a közösségért, amit csak tud.”

Magammal vittem Hollywoodot

És hogy milyen volt hátat fordítani Hollywoodnak? „Sosem azt éreztem, hogy hátat fordítok valaminek, sokkal inkább azt, hogy valami nagyobb és jelentősebb felé fordulok. Magammal vittem Hollywoodot. Őszintén szerettem a munkámat és az embereket, akikkel együtt dolgoztam.”

És Dolores nővér valóban nem fordított hátat Hollywoodnak, olyannyira nem, hogy tagja is volt az Academy Awards szavazóbizottságának, az ő szavazatától is függött, hogy kik kapnak Oscar-díjat. Minden évben nagy csomag DVD-film érkezik a Regina Laudis kolostorba, Dolores nővér pedig a kis társalgóban egy 20 cm képátmérőjű, vízözön előtti tévékészüléken nézi az alkotásokat.

Amikor valami nagyon jót talál, azt megbeszéli a rendfőnöknővel, és megmutatja a nővéreinek is. „Nem hiszem, hogy a vér, a szex meg az erőszak különösebben sokkolná őket, inkább úgy éreznék, hogy elpocsékolták az idejüket. A filmek a kort tükrözik. Általában nem maguk a filmek gonoszak, hanem a kor, amiről szólnak. Sokszor belőlük merítek ötletet, hogy miért kell imádkozni. Ami igazán zavar egy filmben, az az, ha az embert remény nélkül hagyja. Segítenünk kell az embereknek megérteni, hogy a fájdalomból és a szomorúságból van kiút.”

Ui.: Na, de mi a helyzet ifjabb Elvisszel? „Nincs semmi igazság abban, amit az a fiatalember állít. Szerencsére már elcsendesedett ez az ügy. A fiatalembert pedig keresi az édesanyja, aki egyszer ide is telefonált. Elmondta, hogy a fia menekül előle, mert ő tudja az igazságot, hogy nem Elvis az édesapja.”