Nicole Kidman: Hit és egy kis botox

Nicole Kidman tökéletes példája annak, hogy az ember esendő, de ha az erkölcsi alapjai rendben vannak, ha van hova visszatérnie támaszért és támogatásért, akkor még a legmélyebb gödörből is ki lehet kecmeregni. 

„Nagyon erős hitem van”

Nicole Kidman hívő katolikus. Ez talán sokakat meglep, hiszen köztudott róla, hogy évekig a Szcientológia Egyház egyik leghíresebb és legelkötelezettebb tagjának számító Tom Cruise felesége volt, és nehéz elhinni, hogy ez nem hatott a világnézetére. Igazából a filmjeit sem lehet feltétlenül bevenni az internetes keresztény portálok kínálatába. Egy interjúban például maga kérte a barátaitól, ne engedjék, hogy a gyerekei megnézzék őket. Persze csak viccelt, de azért ez csak félig tréfa. A Stanley Kubrick által rendezett Tágra zárt szemek – harmadik közös filmje Tom Cruise-zal – például olyan erotikusra sikeredett, hogy sokak véleménye szerint egyenesen pornográf. De a Virgina Woolf életét bemutató Az órák vagy a Moulin Rouge – amely filmekről őt leginkább ismerni szokás – sem igazán gyermekbarát alkotások.

Van viszont egy film, amelyről azt nyilatkozta, hogy a gyerekeinek is örömmel meg meri mutatni, ez pedig a 2007-es Az arany iránytű – amellyel viszont egészen más a baj. Ez a mozi Philip Pulman Sötét trilógiájának az első kötetéből készült, amely nem kevesek véleménye szerint kifejezetten vallás-, egészen pontosan katolikusellenes. „Ha bármiféle ilyesmi lenne benne, akkor nem csinálnám meg” – mondta erről Kidman még a forgatás előtt. Nos, a film valóban sokkal visszafogottabb lett, mint a regény, amely egyébként a későbbi részekben válik egyre nyíltabban katolikusellenessé. Az arany iránytű 2007-ben került a mozikba, a tervbe vett folytatások viszont elmaradtak, így Nicole-nak nem kellett lelkiismereti konfliktusba keverednie önmagával. Nem sokkal korábbanugyanis ezt nyilatkozta:

A katolicizmus az életem vezérelve. Nagyon erős hitem van. Igyekszem rendszeresen templomba járni és gyónni is, amikor kell.” Egy ilyen kijelentés, még akkor is, ha a 95 százalékban katolikus Fülöp-szigeteki napilap, a Daily Enquirer hasábjain jelent meg, komoly bátorságra vall egy olyan színésznőtől, aki további hollywoodi karrierre vágyik.

Ausztráliából jöttem

 „Nincs olyan emlékem a gyerekkoromból, ami ne lenne szép. Vannak, akik teljes horrorként tudnak csak visszagondolni a gyerekkorukra. Hát, én ennek pont az ellenkezője vagyok, csak a szépre emlékezem.”

Nicole Kidmanről mindenki tudja, hogy ausztrál, eredetileg mégis Hawaii-n, Honoluluban született 1967-ben, ahol édesapja, Anthony Kidman akkoriban egy ideig dolgozott. Aztán amikor Nicole négy, az időközben megszületett húga, Antonia pedig mindössze kétéves volt, az egész család visszaköltözött Sydney-be, ahol a szülők máig abban a házban élnek, ahol a színésznő felnőtt. „Mind az édesanyám, mind az édesapám szociálisan rendkívül érzékenyek voltak. Édesanyám abban az értelemben feministának volt mondható, hogy a fiúkéval egyenlő lehetőségeket akart nekem és a húgomnak teremteni, ugyanakkor nagyon szigorúan fogott minket. A szabadságunk egyáltalán nem jelentett szabadosságot. Én elég lázadó voltam, szerettem feszegetni a határokat, de mindig, amikor valami disznóságot csináltam, a lelkem mélyén megszólalt egy kis hang, hogy ’Nana, vigyázz, ebből baj lesz!’

A lelkiismeretem mindig nagy segítséget jelentett a világ zavaros ügyei közötti tájékozódásban, ezért tartom rendkívül fontosnak, hogy ezt az iránytűt a gyerekeim is megkapják. Nagyon fontos, hogy ha netalán valami rosszat csinálnak, akkor arról legalább tudják, hogy rossz és nem jó.”

Mélypont

Nicole az édesanyjának köszönheti, hogy a mindennapi életben megtanult tájékozódni, lelki ügyekben viszont nagyon vallásos édesapja volt a vezetője és tanácsadója. „Édesapám mélyen hívő katolikus, sosem hallottam őt például csúnyán beszélni, ami azért sokat elárul. Nagyon erősen ragaszkodik a valódi értékekhez, hitét nekem és a húgomnak is átadta, de amikor valamelyikünknek tanácsot ad, akkor az sosem a vallásos hívőtől jön, hanem egy hihetetlenül jó embertől, aki mindig szeretetteli, elfogadó, és csak olyasmit tesz másnak, amit magának is szeretne. Úgyhogy igen, teljesen át vagyok itatva katolicizmussal, ugyanakkor büszke vagyok arra, hogy tisztelem és elfogadom más vallások képviselőit is.”

És noha Kidman mindig is csodálta és tisztelte az édesapját, valójában azonban csak élete legmélyebb pontján – a Tom Cruise-tól történt válását követően – tudta teljes mértékben felfogni és megérteni apjának az iránta érzett szeretetét. „Gyerekkoromban sokkal közelebb állt hozzám az édesanyám; édesapa zárkózottabb ember volt. Mindig elvonult könyvet olvasni, mi a húgommal pedig nyaggattuk, ’Apa, hol vagy? Már megint olvasol?! Jaj, apa!!!’ Ám, amikor keresztülmentem mindazon…, amin keresztülmentem, akkor tanultam meg igazán, hogy ki is az apám.

Mert előbb vagy utóbb minden lány életében eljön az idő, amikor nagyon szüksége lesz az édesapjára. Az apám a legnehezebb időkben is végig kiállt mellettem.

Mindig erős volt, bölcs és méltósággal teli. Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen édesapám lehet, mert az ő szeretete segített abban, hogy folytatni tudjam az életemet és megtanuljak újra bízni.”

Csalamádé vallás

Minden apa örülne, ha a lánya így beszélne róla. De ehhez természetesen az is kellett, hogy Anthony Kidman tudja, hogy a lányának mikor van rá szüksége, szeretve és elfogadva őt, még akkor is, amikor tévutakon járt. Ilyen nagy sajtóvisszhangot kapott tévút volt például Nicole-nak a Tom Cruise-zal 1990-ben kötött házassága. De egykori férjével ellentétben Nicole Kidman formálisan sosem fordított hátat az Egyháznak. A Cruise-zal eltöltött évek persze nem múltak el nyomtalanul, ezért mondhatta a színésznő 1999-ben, hogy „olyan csalamádé vallású vagyok, van benne egy kicsi buddhizmus, egy kicsi szcientológia…, de engem katolikusnak neveltek, és az énem nagyrésze most is katolikus”.

Cruise-zal közös gyerekük nem született, örökbe fogadtak viszont kettőt, akiket Kidman „csalamádé hite” ellenére katolikusnak akart fölnevelni, szupersztár férje viszont szcientológusnak. A bulvármédia előszeretettel láttatja ebben kettejük szakításának a fő okát, a valóság azonban az, hogy a bulvárújságíróknak fogalmuk sincs, mi történhetett, a pár annyira óvta a magánéletét. Annyit azért lehetett tudni, hogy volt közöttük egy szabály, amely szerint két hétnél tovább nem lehetnek távol egymástól, ami miatt több forgatást is le kellett mondania mindkét félnek. De bármennyire is igyekeztek egyben tartani a házasságukat, 2001-ben mégis elváltak. És noha a nyilvánosság előtt fogcsikorgatva tartotta magát, későbbi interjúiból azonban kiderült, hogy Kidman ekkor alaposan a padlóra került. Igazából teljesen csak öt év múlva jött helyre, amikor feleségül ment Keith Urbanhez, az új-zélandi születésű country sztárhoz.

Paul Coleman ausztrál jezsuita atya, a Kidman család régi jóbarátja azt mondta, hogy a katolikus házassági szertartás Nicole „spirituális hazatérését” jelentette.

 

Kép

Nicole Kidman a 2000-es években – Kép: Wikipédia

Volt botox vagy nem?

Kidman és Urban, valamint két gyerekük jelenleg a Tennessee állambeli Nashville-ben, a country zene fővárosában élnek. Ugyanakkor a színésznő igyekezett fenntartani a jelenlétét Hollywoodban is, bár 2008 és 2010 között jó, ha évente egy filmet forgatott. Ez azonban éppen elég volt ahhoz, hogy sztárstátusza megmaradjon. A bulvárlapok persze folyamatosan kíváncsiskodtak, hogy miként tudja megőrizni arca és alakja fiatalosságát, mire Nicole Kidman még 2009-ben is a következőt válaszolta: „Egy színész számára az arcjáték, a mimika rendkívül fontos. Ezért nem fogom sohasem botoxoztatni magam. Eleve ellene vagyok az ilyesminek, és amikor a tévében láttam azt a sok szánalmas botox-merev arcot, hát az végleg elvette a kedvemet tőle. Sok vizet iszom, rengeteg gyümölcsöt eszem és jógázok, így tudom természetes módon megőrizni a fiatalosságomat. Használok még kizárólag természetes alapanyagokat tartalmazó krémeket, amelyek kevésbé láthatóvá teszik a ráncokat. Szerintem mindenkinek ezt kellene csinálnia, és nem a plasztikai sebészhez rohangálnia.” Szóval Kidman éveken át vehemensen tagadta, hogy ő plasztikai sebészhez rohangálna, mígnem elkövetkezett 2011, és a német TV Movie című magazinnak mégis beismerte, hogy használt botoxot. „Kipróbáltam, de nem tetszett, ahogy az arcom utána kinézett, ezért abbahagytam. Most már egyáltalán nem csinálom, és visszakaptam végre a saját homlokomat, amit újra tudok mozgatni.”

Korábban tehát nem mindig mondott igazat. Nem volt ez titok a bulvármédia előtt, ahol vannak kifejezetten a sztárok plasztikai beavatkozásaira szakosodott sajtómunkások. Rengeteg ’előtte és utána’ típusú képriporttal és szakértők bevonásával bizonyították, hogy Kidman nemcsak botoxot használt, de megcsináltatta az orrát, mellplasztikáztatott, felvarratta az arcát és az ajkait is feltöltette, amiket – ugyebár a botox kivételével – a színésznő máig hevesen tagad.

De fogadjuk el, hogy Hollywoodban másképp telik az idő, a bulvármédiát félrevezetni pedig nem hazugság, hanem önvédelem.

Anya helyett béranya?

Van ugyanakkor egy másik kérdés, amely komolyabb morális aggályokat vet fel. Kidman állítólag – és itt sajnos megint a bulvárlapok beszámolóira vagyunk kénytelen hagyatkozni – háromszor vetélt el spontán Tom Cruise-zal kötött házassága során, és, mint már írtuk, egy kisfiút és egy kislányt fogadtak örökbe. 2008-ban, immáron Keith Urban feleségeként, teljesen természetes módon adott életet Sunday Rose nevű kislányának. 2010-ben pedig megszületett Faith Margaret, aki biológiailag Kidman és Urban gyermeke, világra mégsem a színésznő hozta, hanem egy béranya. Ennek a manapság terjedőben lévő módszernek az a lényege, hogy a biológiai anyából kivett petesejtet laboratóriumi körülmények között, in vitro termékenyítik meg az apa hímivarsejtjével, majd az így nyert emberi csírát egy béranyába ültetik be. Hogy egészségügyi megfontolások vagy szépségének megóvása miatt választotta Kidman ezt a módszert, nem lehet tudni, és egy Képmás lapszámot meg lehetne tölteni a vitával tette erkölcsi megítéléséről. Ez is mutatja, hogy a színésznő lélekben ugyan már hazatért az Egyházba, de ez nem jelenti mindig az egyenes utak megtalálását.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti