Milyen ruhában lépnek dobogóra a sportolóink a következő olimpián? – Az olimpiai formaruha-pályázat nyertese: a NUBU

Hogy sportolóink mit viselnek egy ilyen rangos eseményen, az egész nemzet számára érdekes, és mindenkinek megvan a véleménye róla, ezért hetek óta nagy volt az izgalom, és nem csak divatszakmai körökben. A Magyar Olimpiai Bizottság sajtótájékoztatóján kihirdették a 2020-as tokiói olimpia és paralimpia formaruha-pályázatának nyertesét.

Kép: Földi Ádám

A meghívásos pályázatra 14 tervezőcsapat közül nyolcan adták be pályaművüket, amelyekből „dobogós” helyezésig a Nanushka, a Nubu és a Tomcsányi kollekciói jutottak el.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem campusán tartott eseményen – a köszöntő és bemutató beszédek során – Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke hangsúlyozta, a zsűri felé elvárás volt, hogy a sportolók véleménye is markánsan megfogalmazódjon.

A Magyar Paralimpiai Bizottság elnökeként Szabó László köszönetét fejezte ki a MOB-nak, hogy a 2020-as olimpián és paralimpián a magyar csapat tagjai közösen, együtt fogják képviselni ezekben a ruhákban is Magyarországot. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a fogyatékkal élő sportolók miatt a ruhák készítésénél más típusú szempontokat is érvényesíteni kellett, mint az ép versenyzők esetében.

A pályázóknak olyan formaruha-kollekciót kellett megálmodniuk tokiói játékokra, amely színvonalas, reprezentatív megjelenést biztosít, és a magyar kultúra üzenetét hordozza jellegzetesen, de nem hivalkodó módon. Szempont volt, hogy figyelemfelkeltő és egységes vizuális élményt nyújtson a nagy létszámú csapatban, valamint nagy távolságból, a felvételeken keresztül is. Figyelembe kellett venni a konfekciómérettől eltérő alkati adottságokat, hogy a paralimpiai csapat tagjainak is megfelelő legyen, a japán időjárást, valamint hogy a bevonuláskor is kellemes viselet legyen a hosszú várakozás, sok ülés, állás alkalmával is. Szempont volt a könnyű tisztítás, szállíthatóság, a kollekció egyes elemeinek jó kombinálhatósága.

Kép: Földi Ádám

Harmati Hedvig, a MOME textiltervező tanszékének vezetője szerint nehéz helyzetben volt a zsűri, mivel mindhárom pályázat jól megfelelt az előírt kritériumoknak.

A nyertest Lakatos Márk stylist és Verrasztó Evelyn, ötszörös Európa-bajnok úszó olimpikon jelentették be: a NUBU divatcég formaruháit hordják majd a magyarok a jövő évi olimpián, majd a paralimpián.

A nyertes tervezőpáros előnyét adhatta, hogy egyrészt volt már tapasztalatuk, hiszen négy évvel ezelőtt is pályáztak (amit akkor végül a USE Unused csapata nyert meg), illetve hogy ezer szállal kötődnek a japán kultúrához. A NUBU tervezői – miközben tartották magukat a tőlük ismert modern, minimalista, kényelmes és egyben stílusos vizuális világhoz – a magyar nemzeti zászló színeit és formavilágát a japán zen filozófiával ötvözték. A designerek a kollekcióban a befogadó ország felé is tisztelegnek a szabásvonalakban elrejtett kimonó-motívumokkal, miközben egyértelműen hangsúlyozzák a magyar identitást a „team hungary”-feliratokkal és a dinamikus ecsetvonásokkal felvitt piros-fehér-zöld mintával.

A NUBU kollekciójában az elegáns és a sportos darabok jól kombinálhatók egymással. Judit és Adél a funkcionális és kényelmes öltözettel kiegyensúlyozottságot és magabiztosságot szeretnének ajándékozni a sportolóknak, ezzel segítve őket a kiemelkedő eredmények elérésében.

A pályázatokat elbíráló zsűri tagjai: Varga Katalin paralimpikon kajakozó; Verrasztó Evelyn ötszörös Európa-bajnok úszó olimpikon; Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó; Harmati Hedvig, a MOME textiltervező tanszékének vezetője; Maróy Krisztina, a Glamour magazin főszerkesztője; Lakatos Márk stylist; Nánási Pál fotográfus; Báthori Zsófia, a MOB marketing menedzsere.

 

Az eseményen részt vettek élsportolók, iparművészek, ruhatervezők és a vendéglátó egyetem rektora, Fülöp József.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti