„Már ezerszer mondtam!” helyett - Így ösztönözd együttműködésre a gyermeked

Vannak olyan szituációk, amelyeket szülőként meglepően rosszul élünk meg. Ilyen az, amikor szemünk fénye az általunk elvárt „azt teszed, amit mondok” helyett gyökeret ereszt az „azt csinálok, amit akarok” gondolat mellett.

Reggel 7 óra

– Hanna, gyere már ki a fürdőszobából, már egy órája bent vagy! Még Bencének és nekem is el kell készülnünk, el fogtok késni a suliból!
– Jól van, jövök már! Alig voltam bent öt percet!
– Bence ne pakold ki megint a játékokat, úgyis mindjárt indulnunk kell! Inkább kezdj el öltözni!
– Hanna, mégis hogy képzeled, hogy már megint ekkora rendetlenséget hagysz itt? Nem lehet így használni a fürdőszobát! Azonnal pakolj össze!
– De anya, akkor elkésünk...
– Jól van, akkor ha hazajössz az első dolgod az legyen...!
– Bence, azt mondtam öltözz! Még a táskád is a szobádban hagytad!

Bence csak grimaszol, és nem szól semmit. Otthon felejtik az uzsonnát, és mivel visszajönnek érte, elkésnek az iskolából.

Lehetséges-e feloldani ezt a szembenállást, és a napi harcokat lecserélni valami másra? Ehhez először is szemüveget kell cserélnünk, és meg kell néznünk a hétköznapokat a gyerekünk szemszögéből.

Csukjuk be a szemünket és képzeljük el, hogy így kezdődik a napunk: kelj fel, tedd le azt, menj felöltözni, moss fogat, moss kezet, pakolj össze, hozd ide, vidd vissza, kalpcsold le, csukd be, nyisd ki, ne azt, a másikat,  azt ne, ne, ne, ne... – Hogy érezzük magunkat? Jól indul ez a nap? Van kedvünk bárkinek bármiben megfelelni?

De hogyan tudunk változtatni?

Különítsük el a problémát és a gyermekünket, hagyjuk el a „te mindig” vagy „te sosem” kezdetű mondatokat, sőt, legjobb lenne a „már ezerszer mondtam” variánst is kihagyni a szótárból. Adjunk helyette információt, mondjuk el mi a probléma, és azt, hogy mi hogyan érezzük magunkat az adott helyzetben.

Nagyon nagy népszerűségnek örvendenek az „egyszavasok”, és jól variáltahók az írásbeli vagy rajzos üzenetek is. 

Minden itt felsorolt válasz, újabb lehetőség számunkra, hogy csökkentsük a NEM-ek, NE-k számát, hiszen ezek néha olyanok, mint olaj a tűzre...

– Hanna! – kopogtat Anya az ajtón – Hét óra, a busz 15 perc múlva indul!
– Nem néztem az órát, elkésem! – rohan ki Hanna.
– Bence, mivel már csak 15 percünk van, az nem lesz elég az autózásra és az öltözésre is.
– Az autó is jöhet velem öltözni?
– Ha rá tudod beszélni, hogy segítsen, benne vagyok!
– Hanna, a fürdőben az imént sokkoló élményben  volt részem!
– Ó, ott hagytam a cuccaimat!
– A földön. Nem tudtam bemenni az ajtón.
– Biztos mert siettetél! Ha maradtam volna még öt percet...
– Nagyon zavar engem ez a reggeli rohanás. Talán ki kéne találni egy időbeosztást a fürdőhöz, este beszélhetnénk róla, ha Apa is itthon lesz. Szeretném olyan állapotban használni a fürdőt, ahogyan hagytam.
– Időbeosztás? Nem tudom. Elraktam a szennyest, a többit délután összekapom valahogy.
– Az remek lesz! Köszönöm! Még becsomagolom az uzsonnákat, ide teszem a konyhapultra. Örülnék, ha mire visszajövök a fürdőből, valamiféle jó tündér bevarázsolná a táskátokba!

Persze előfordulhat, hogy mire visszajön, az uzsonnák ugyanott állnak, érintetlenül. De valószínűleg szemrehányás helyett elég ennyi:

– Gyerekek, az uzsonna!

Miben erősít meg ez a módszer vagy hozzállás?

Ha a problémát írjuk le vádaskodás nélkül, megkönnyítjük gyermekünknek, hogy ő maga is a problémára fókuszáljon. Ha információt adunk, a bizalmat építjük közöttünk. Úgy érezheti: Anya és Apa bíznak bennem, hogy tudom, mit kell tennem!

Ha egy szóval foglaljuk össze, amit szeretnénk, elmarad a hegyibeszéd minden negatívuma, a kikapcsolt fülek is... és persze ezzel is segíthetünk magára a helyzetre koncentrálni, mivel megjelöljük, mivel van problémánk („ uzsonna”). Ha beszélünk az érzéseinkről, jó példával járunk elöl, amennyiben az érzéseink okát nem a gyerekeinkben vagy viselkedésükben jelöljük meg...

A kiragasztott üzenetek pedig lehetnek akár viccesek is, valamint könnyebb valami olyasmire emlékezni, amihez tudunk képet is társítani. Ráadásul ezek nem lesznek egyre hangosabbak, mint a szóbeli „üzenetek”...