Lackfi János: A sír tartós befektetés

Nagyon fontos az aznapi árfolyam, az aznapi árfolyam csak aznap érvényes, mindig ki van írva egy adott honlapon, és mindenki azt fogadja el, ahogy a középkorban ki volt faragva a falba valahol a hiteles mérték, hogy aszondja, pontosan egy méter márványból, és kész.

Nagyon fontos a tól-ig, a sírokra is ki van vésve, Tóth Béla élt ettől eddig, drága felesége, Jolika, élt ettől, na meddig is, az nincs kivésve, üresen villog a szám helye, él még az öreglány, de rozoga lábon, bár az ilyesmi is csalóka, el fog ez temetni mindannyiunkat, túl fog ez betegeskedni mindenkit, ez olyan, ez a Jolika, fog még táncolni a halotti torunkon vagy a sírunk fölött. Efölött sírnunk nem érdemes. Földet rá. Vagy spongyát.

Szóval volt régen a mérték, a falba faragott egy méter, akinek a piacon vitája volt a hosszmérték tekintetében, elfutamodott odáig, és rendezte a kőbe vésett Szisztem Internésönel segítségével. Bár volna ilyen mértéke az emberéletnek, rőfre vagy inchre vagy angströmre, odamérnénk a nyamvadt kis Béres-cseppen hizlalt létezésünket, és megtudnánk a tutit!

Aztán a Jolika számát mégis kivésik, ott volt a hiba, hogy megkapta a nyugdíját, és a nyugdíjszörfösök áldozatául esett, elég csúnyán esett, ketten is ráestek a hátára, hogy a nyugdíjat kidögönyözzék belőle. Nem igen volt nyugija a nyugdíja miatt, viccesen nyögdíjnak hívják, de ez most nem vicces, bár nyögött a Jolika eleget, míg élt.

Friss déligyümölcsökkel biztosítom a vitaminbevitelt, bár ezeket is nyilván gyorsérlelik, pont annyi a vitamin bennük, mint egy vaslapátban meg egy falapátban együttvéve, akkorát kapunk a haláltól, a falapát adja a másikat. Lapátra kerülünk mind.

A Jolika kicsit előbb, persze így is többet élt, mint te meg én együttvéve, igaz, se Flabelos-ra nem járt, se zumbára, de még a Pilates-t is kihagyta, hát minek él az ilyen. Nem virul a csakrája, egyszer a halál szakad csak rája, és nem eszik többet sajtot, kolbászt – fúj, egy másik állat anyatejének az erjesztett változata, egy cuki és okos lény húsa, hát normálisak vagyunk mi?

A nyugdíjszörfösök kis taknyosok, alig nagykorúak, kapucniban járnak, elnyeli és kiokádja őket az éjszaka, gyanakodva nézzük őket Flabelos-ra menet, Pilates-re menet, élőflórás joghurtot kortyolgatva. Jolika néni élő flóráját széttaposták, a fejét is, amelyben gondolatvirágok tenyésztek, a beleit is, amelyekben sajátos biokultúra burjánzott, a muskátlikat is felrugdosták, deflorálták. Csak a virágokat, a nénit nem, bár ez sem lepne meg. Amekkora tűz volt, nem kimutatható. Megerőszakolunk, nyanya, mielőtt egyet nyikkannál. Mielőtt rágyújtották volna a házat. Még élt, még nyögött, amikor égni kezdett. Mondta a halottkém. Az élőkém. Mert nem adta oda a nyugdíját. A nyögdíját. Mert nem volt nála. Mert a fiának adta kölcsön, törlesztőrészletre. Esküdött, visszaaadja. Hamisan esküdött. Nem tudta visszaadni. Jolánkának nem. A temetésébe fektette. A sír tartós befektetés. Örökváltság.

Megyek el a ház előtt nap mint nap, elszenesedett tetőgerendák gondolkodnak, gondolkodtatnak. Aktív szén. Inaktív szén. Jolánka nénit megemésztette a tűz, megemészti a sír. Én nem tudom megemészteni. A gonoszságnak ezt a fokát. A kétségbeesésnek ezt a fokát. A közönynek ezt a fokát. Hanyadik fokon is van ez? Hanyadik fokos a fejbe, balta a fül mögé...

Az emberéletnek, akár az eurónak, mindennap más árfolyama van. A mait, a tegnapit folyton elviszi az ár. Megemészti a tűz. Az élet árfolyama néha feltűnően alacsony. Akkor kell sokat venni és drágán eladni. Ama napon kiállítom majd az életemről a számlát. ÁFÁ-val, élőflórával, zumbával együtt. Merre hány méter. Nem minden kém halott, némelyik csak alvóügynök. Alszik a Jolika néni, alszik a föld alatt, a felhők felett. Gyújtsunk neki gyertyát. A tűz emlékeztet.