Ha változást akarsz a házasságodban, kezdd magaddal!

Különbözően működünk

„Teljesen normális, hogy konfliktus van a párkapcsolatban” – mondja Piczkó Katalin, aki szerint ez akár előre is vihet, ha megfelelően tudjuk kezelni. Véleménye szerint a legtöbb ellentét abból adódik, hogy különbözőek vagyunk, különbözően működünk, más szemüvegen keresztül látjuk a világot, és mások a szükségleteink, például lehet, hogy a férfi szabadságot, változatosságot akar, a nő pedig biztonságra, nyugalomra vágyik, vagy éppen fordítva.

„Ugyanakkor a legtöbben azzal a téves elképzeléssel éljük az életünket, hogy mindig nekünk van igazunk. Mi működünk jól, a másik meg hibásan, ezért őt kellene megjavítani, neki kellene megváltoznia ahhoz, hogy rendben legyen a házasságunk” – mondja a pszichiáter, majd így folytatja: – Mit is jelent az valójában, hogy hibásan működik a másik? Nem úgy, ahogy én akarom.” Ebből a tévhitből aztán számos feszültség adódik a hétköznapokban, amely során – stressz hatására – könnyen aktiválódnak korai mintáink, amelyeket otthonról hozunk. Ilyenkor szoktuk azt tapasztalni, hogy ugyanúgy reagálunk, mint a szüleink, ugyanazok a mondatok hagyják el a szánkat. Sőt sokszor korai élményeink is bekapcsolódnak, amelyek még rárakódnak az adott helyzetre. 

„Ha valaki gyermekként azt élte meg, hogy nem igazán fogadják el, vagy nem számít, abban a pillanatban, amikor hazajön a párja, és leül tévét nézni, újra azt éli meg, hogy ő nem fontos.” 

„Ennek következtében aztán rosszul kommunikál, ami csak tovább rombolja a kapcsolatot. Ilyenkor már nemcsak az eredeti problémával áll szemben a pár, amellyel – ha csak az lenne, és tudnának építő módon kommunikálni – képesek lennének valamit kezdeni, hanem a rossz kommunikációval, az úgynevezett sakálkommunikációval is, amely a másik önbecsülését sérti” – magyarázza Piczkó Katalin. 

Ezért a hozzá bejelentkező pároknak is azt szokta javasolni, először vegyenek részt egy kommunikációs tréningen, mert ha meg is marad az eredeti problémájuk, amiért segítséget kérnek, legalább már építő jelleggel tudnak róla beszélgetni. Ugyanakkor azt gondolja, ha meg is tanul a pár ily módon kommunikálni, az sem garancia arra, hogy minden helyzetben így fognak tenni a jövőben, ugyanis stresszhelyzetben könnyen aktiválódnak a régi minták, csak tudatossággal lehet ezt kezelni. 

Építő kommunikációval a párkapcsolatért

Az építő kommunikáció azt jelenti, hogy úgy mondom el a másiknak, mi zavar, hogy felveszem az ő szemüvegét, empátiával fordulok felé, és nem sértem az önbecsülését. A szakember erre a következő példát említi: „Ha a párom sáros cipővel bejön a lakásba, amitől én ismét azt érzem, hogy nem vagyok fontos, nem kezdek vele sakál módjára veszekedni, nem állítom be magam áldozatnak, nem minősítem, nem zsarolom, nem keltek benne bűntudatot, és nem is parancsolok rá, hogy azonnal vegye le a cipőjét, hanem empátiával fordulok felé. »Tudom, hogy nehéz napod volt, és jólesik lazítani, ugyanakkor a szőnyeg most sáros lett, és nagyon zavar, mert sokat takarítottam. Nekem fontos, hogy tisztaság legyen, mert akkor érzem jól magam, ezért kérlek, vedd le a cipődet!«”

Piczkó Katalin szerint igazán nagy probléma akkor van, ha a másik erre úgy reagál, hogy nem érdekel, mit érzek. „Ha valaki egy konfliktushelyzetben eljut odáig, hogy kimondja, nem érdekli a másik ember szükséglete, akkor komolyan felvetődik a kérdés, hogy miért vannak együtt.” 

„Ha a másik alapvető szükséglete nem érdekel egy olyan kapcsolatban, amely a szeretetről szól, akkor ott nincs szeretet.” 

Nézz önmagadba!

A pszichiáter úgy gondolja, hogy az építő kommunikáció elsajátítható, megtanulható, de ahhoz, hogy bármilyen változást elérjünk, először is magunkba kell néznünk, mert magunkra van ráhatásunk. A másikat nem tudjuk megváltoztatni, és az sem biztos, hogy bármilyen módon befolyásolni vagyunk képesek. Ezért azt tanácsolja, vizsgáljuk meg, mit érzünk, hogyan gondolkodunk, miként reagálunk bizonyos helyzetekben. 

„Legyen egyfajta önreflexiónk, nézzük rá önmagunkra, a működésünkre, és vállaljunk felelősséget a saját viselkedésünkért. Ha valaki mindig csak kifelé mutogat, a másikat és a környezetet hibáztatja, akkor sohasem jut el oda, hogy elgondolkozzon a saját felelősségén. Ha csak a másiktól várunk el változást, és magunkat minden alól felmentjük, akkor semmi sem fog változni” – mondja, miközben felhívja a figyelmet arra is, hogy ez nem megy mindenkinek elsőre. Már többször tapasztalta, hogy valaki nem képes önreflexióra egészen addig, amíg nem történik valami „nagy dolog” az életében, például egy veszteség, amelynek hatására tudatosul benne, hogyan működött, miként viselkedett korábban.

Kép

Illusztráció forrása: Freepik

De hogyan is fogjunk neki az önvizsgálatnak? A szakember azt tanácsolja, először lassuljunk le, szálljunk ki a hétköznapokból, töltsünk időt egymagunkban, telefon és sorozatok nélkül. Figyeljünk az érzéseinkre, szükségleteinkre! Sokat segíthet ebben a munkában, ha feltesszük magunknak a következő kérdéseket:

„Hogyan reagálok bizonyos helyzetekben? Mennyire jellemző rám a sakálkommunikáció? Miért érint engem ennyire? Mi az a rossz érzés, amit ilyenkor érzek? Honnan ismerős nekem ez az élmény? Mire lenne igényem? Mi az a szükségletem, ami hiányzik?”

Piczkó Katalin szerint, ha elkezdünk önmagunkon dolgozni, sokkal jobban rálátunk a szükségleteinkre és a saját „puttonyunkra”, amelyet a családunkból hozunk, akár transzgenerációsan. Megértjük a saját „triggerpontjainkat”, gyöngeségeinket, amelyeket, ha a másik megnyom rajtunk, frusztráltak, idegesek leszünk. Fontos, hogy megértsük azt is, hogy nem mindig a másik okolható az érzéseinkért, hanem vannak ki nem elégített szükségleteink, és ezért érezzük rosszul magunkat bizonyos helyzetekben. 

Úgy gondolja, ha eljutunk odáig, hogy megértjük a saját szükségleteinket, és konkrét kéréseket tudunk megfogalmazni a másik felé, akkor már elindultunk az önreflexió útján, és képesek leszünk egy másfajta kommunikációra. Ezek után már azon is elgondolkozhatunk, hogy ki tudunk-e jönni a saját kalitkánkból, tudunk-e elfogadóbbak lenni a másikkal. El tudom-e fogadni, hogy a másik máshogy gondolkodik, mert máshonnan jött, mások az élményei? Figyelembe tudom-e venni, hogy egy konfliktushelyzetben nemcsak az én élményeim, mintáim aktiválódnak, hanem az övéi is? 

Könnyebb lépni, mint változni

A szakember úgy gondolja, sokkal könnyebb kilépni egy kapcsolatból, és beleugrani egy másikba, ahol új ingerek érnek bennünket, mintsem dolgozni a meglévőn. 

Ám az a szomorú tény, hogy ha nem változunk, elképzelhető, hogy ugyanazokat a mintákat fogjuk működtetni az új párkapcsolatban is, mint korábban, amely minták idővel ugyanúgy távolságot és konfliktust okoznak majd, csak egy másik emberrel. 

Természetesen van olyan helyzet, amikor mégis indokolt a kapcsolat megszakítása, például, ha valaki egy bántalmazó helyzetben él. Nehéz eldönteni, hogy aktívak vagy passzívak legyünk egy párkapcsolatban. Segítségünkre lehet Szent Ferenc imája, amely így szól:

„Uram, adj türelmet,
Hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
Amit lehet, és adj bölcsességet,
Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.”