Kisportolt férfi kövér nővel, magas nő alacsony férfival? – Párkapcsolati sztereotípiák kereszttüzében

„Köztem és a menyasszonyom között közel 7 centi különbség van, az ő javára. Ő 182 centi, én 175, ráadásul ő vezető beosztásban dolgozik, én alkalmazott vagyok egy cégnél. Több mint hat éve vagyunk együtt, de ezek a különbségek soha nem jelentettek nekünk problémát, vagyis, talán a legelején egy kis frusztrációt, de csak mert még szokatlan volt a helyzet. Ha észrevesszük, hogy az utcán vagy a színházban összesúgnak a hátunk mögött a köztünk lévő magasságkülönbség miatt, csak legyintünk, hiszen tudjuk jól, nem mi választjuk meg, mekkorára növünk, és nem is ezen vagy a munkahelyi státuszon múlik egy párkapcsolat” – mondja Krisztián, akinek a véleményével szöges ellentétben áll Kristófé:

„Soha életemben nem volt még nálam magasabb barátnőm, de olyan sem, akin jelentős a súlyfelesleg, és nem is szeretném, hogy legyen. Tudom, hogy ettől még lehetne csinos, kedves és lélekben hozzám illő, de engem frusztrálna, hogy magasabb nálam 5-10 vagy több centivel, pláne, ha még magassarkút is hordana. És az is kellemetlen lenne számomra, ha nagyobb darab lenne nálam! Látom, hogyan néznek az olyan párokra, akik között ilyen különbségek vannak. Átlagos férfi vagyok, hozzám hasonlóan átlagos testalkatú, hasonló magasságú vagy alacsonyabb társat szeretnék magam mellé.”

Hasonló a hasonlónak örül?

Kozma-Vízkeleti Dániel szerint közkeletű vélekedés, hogy a sikeres párkapcsolat titka az, ha a felek nagyjából hasonló vonzerővel bírnak. Ennek az egyik legmarkánsabb megjelenési módja a fizikai vonzerő, vagyis, ha a nő szép, csinos, a férfi pedig jóképű, sármos és fitt. Ez persze nagyon szubjektív és kultúrafüggő.

A másik közvélekedés a társadalmi státuszhoz, az anyagi körülményekhez kötődik, vagyis, ha egy jó anyagi körülmények között élő férfi egy vonzó, fiatal nővel van együtt, azt a kultúránk korrektnek tekinti, mert így – vélik – megvan az egyensúly.

A harmadik berögződés a 19. század végének hozadéka, és az életkorral kapcsolatos: a férfi legyen valamivel idősebb, mint a nő, hiszen, ha idősebb, akkor valószínűleg elég ideje dolgozik már ahhoz, hogy a feleségét és a családját el tudja tartani.

Minden, ami ezeknek a modelleknek ellentmond, furcsa és szokatlan az emberek számára. A kultúránk hátulütője, hogy erőteljesen és azonnal ítélkezünk. Összesúgunk egy olyan pár háta mögött, ahol a nő kövér, a férfi viszont vékony vagy kisportolt. »Mit tudhat ez a nő, amiért ez a jóképű férfi vele mutatkozik?!« – kérdezzük ironikusan. Ha látunk egy hatvan év körüli férfit egy huszonéves hölggyel, azonnal rásütjük a bélyeget a nőre, hogy biztos csak a pénzéért van a férfival, valamint, hogy milyen beteg és erkölcstelen az ilyen párkapcsolat, holott ez semmilyen módon nem támasztható alá.

Előítélet vagy sztereotípia?

Fontos különbséget tenni a két fogalom között. A sztereotípiákra úgy tekintünk, mintha azok ördögtől valók lennének, pedig a legtöbb sztereotípia segít minket az életben való eligazodásban.

Ha látunk valakit, akin fehér köpeny van és szemüveg, a nyakában pedig sztetoszkóp lóg, azt gondoljuk, ő egy orvos. Ez egy sztereotípia.  Ha azt mondjuk, hogy ő orvos, tehát biztosan egy pénzéhes fráter, az viszont már előítélet.

Ha látunk egy csinos, magas nőt kézen fogva sétálni egy elhanyagoltabb külsejű, pocakos férfival, és észleljük, hogy ez furcsa, azzal még az égvilágon semmi baj nincsen – csupán a fejünkben lévő minták, sztereotípiák próbálnak nekünk segíteni. Még azzal sincs gond, ha azt gondoljuk, ez a látvány ellentmond mindannak, amit megszoktunk, amiben hiszünk. A baj az, ha az észlelést követően azt mondjuk, hogy ez a nő biztosan rosszéletű és számító.

A gyermekben nincs előítélet egészen addig, amíg…

...mi magunk előítéletességet nem mutatunk előtte. Ha egy gyermeknek az a természetes, hogy az édesapja magasabb az édesanyjánál, de egy séta alkalmával ennek a fordítottját látja, vagyis azt, hogy egy néni magasabb a bácsinál, akkor egyáltalán nem kezd el ítélkezni, csupán ránéz a szüleire, és árgus szemmel figyel, hogyan reagálnak a látottakra. Ha azt látja rajtuk, hogy ledöbbennek, és még azt is hallja tőlük, hogy »Úristen, milyen durva ez, hát a férfi úgy néz ki a nő mellett, mint egy macskajancsi!«, akkor eszerint fog ő is hozzáállni legközelebb a dologhoz.

Egy gyerek számára a szülei gesztusai, tettei, reakciói sokkal fontosabbak, mint az, amit mondanak neki.

Ha arról papolunk neki, hogy nem szabad ítélkezni, de közben mi elítéljük azt a párt, amelynek a tagjai között magasságbeli különbség van, ne csodálkozzunk, ha később a gyermek is megbélyegzi a környezetét! Ha az utódainkat elfogadónak akarjuk nevelni, akkor először a saját magunk elfogadási készségét kell kifejlesztenünk.

Keressük egymásban a jóságot!

Az ítélkező következtetés nem visz minket előre, főleg, ha az ítélkezést valamilyen vélt erkölcsi magaslatról mondjuk” – figyelmeztet a pszichológus. Érdemes tehát célzottan figyelnünk embertársaink pozitívumaira, és tudatosítani magunkban, hogy ha férfi és nő között nagy a különbség korban, magasságban, iskolázottságban, műveltségben, igényszintben, az még nem zárja ki a harmonikus kapcsolat lehetőségét.