Kell valami őrültség! – Az élet sava-borsa
Kell valami őrültség, valami rajongás az élethez. Valami, amit mások talán nem is feltételeznek az emberről. Ami több és más, mint az egyhangú, munkás hétköznapok és a megfelelés annak a felnőttképnek, amely hosszú évek alatt kialakult rólunk. Valami, ami megmaradt a gyermek- és kamaszkorból, amikor még karnyújtásnyira volt minden álmunk. Amikor még biztosak voltunk abban, hogy az élet csodálatos és nagy kaland lesz. Amikor tudtuk, hogy a mi életünk izgalmasabb lesz, mint az általunk ismert felnőtteké. Kell, hogy maradjon ebből az érzésből valami, ami átkísér az életen.
Engem már régóta szinte csak ez érdekel az embertársaimban: ez a sokszor mások előtt is eltitkolt vágy, álom, csipetnyi őrültség. És mindig örömmel tölt el, amikor ezeket felfedezem valakiben. Ilyenkor érzem azt, hogy talán nem is olyan reménytelen ez a felnőtt élet. És akadnak bőven „játszótársak” harminc, negyven, ötven, hatvan, hetven, sőt nyolcvan esztendős kor felett is.
Kik ezek a „játszótársak”? Például a mindig öltönyben és nyakkendőben járó, komoly és komor gazdasági igazgató, aki egy oldott pillanatában arról kezd beszélni, hogy a legféltettebb kincse a kamaszkori Black Sabbath-lemezgyűjteménye. A kissé sótlan könyvelő, akiről egy nap kiderül, hogy csütörtök esténként tangótanfolyamra jár. A hetvenéves szomszédasszony, aki a kerületet sem hagyja el soha, mégis arról mesél, hogy mennyire rajong Japánért, s minden vágya egyszer eljutni oda. Az idős nagyi, akinek sohasem volt jogosítványa, és még a távolsági buszokon is rosszul volt mindig, de egyszer csak azt mondja, szeretné kipróbálni, milyen lehet egy kabrióban autózni. A negyvenéves kolléganő, aki egy álmos péntek délután elújságolja, hogy beiratkozott egy balett-tanfolyamra. A kalauz, aki egy hosszú vonatút alatt fejből idézni kezdi az utasoknak Hamvas Bélát, és azt is elárulja, hogy kívülről tudja Zorán összes dalszövegét. A hatvanötéves nagybácsi, aki hetente háromszor jár gyógyfürdőbe, mert tíz éve egyfolytában fáj a dereka, de az utolsó erejével még elmegy a talán valóban utolsó Rolling Stones-koncertre. A kedves srác Ausztráliában, aki szerelemből megtanulja a nyelvünket. A régi iskolatárs, aki mindig Tibetbe vágyott, és a harmincéves osztálytalálkozón igazoltan van távol, hiszen épp a távol-keleti országban jár.
Ők a „játszótársak”. És ezek azok az álmok, szenvedélyek, amelyekre ha fény derül, nekem is könnyebb lesz minden. Ilyenkor újra hiszem, hogy vágyaink, rajongásaink, szent és nemes őrültségeink az életünk sava-borsa, talán értelme is. A többi csak a szükséges prózai valóság, a hétköznapok létfenntartó egyhangú rítusa. De az élet annál sokkal több.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
„Értékes vagy, légy önmagad!” – Szabaddá válhatok végre az elvárásoktól, a megfelelési kényszertől?
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
