Itt a tavasz, hordozzuk a babát!

A babahordozás lényegében minden kultúrának része volt az amazóniai törzsektől a magyar parasztságig, és sok helyütt még ma is az. Nem csoda, hogy mi is egyre inkább visszatérünk hozzá: pszichológiai ismereteink csak alátámasztani tudják a babák testkontaktus iránti igényét és annak alapvető szerepét az idegrendszerük fejlődésében. Az emberbabák (a nagyobb agytérfogat miatt) más emlősök kicsinyeihez képest koraszülötten jönnek a világra: nem tudnak járni, nem képesek ellátni a szükségleteiket.

Azt is mondhatjuk, hogy az első év még egy „posztmagzati” kor, amikor a baba lelki fejlődése éppen azzal a ráhangolódással és gondoskodással alapozódik meg, amelyet hatvan éve úgy próbáltak kiirtani a kultúránkból, mintha valami ördögtől való dolog lenne.

Ha szülőként szeretnénk kielégíteni a babánk folyamatos testkontaktus-igényét, hamar beleütközünk a saját fizikai korlátainkba. A babahordozás itt tud a segítségünkre lenni: megadjuk általa a gyermekünknek azt, amit kér, miközben az életünk természetes részévé tesszük – dolgozunk, takarítunk, beszélgetünk úgy, hogy közben ő sem szenved hiányt.

Sokan ódzkodnak attól, hogy télen kint hordozzanak; sajnálnak pénzt kiadni hordozós kabátra, félnek attól, hogy útközben kell levenni a babát, és a hordozóeszköz szárai esetleg a földre érve sárosak lesznek, a baba fázni fog… Bár tapasztalatom szerint a téli hordozás is természetes része lehet a babás életünknek, megértem, hogy sok szülő csak a jó idő közeledtével kap kedvet hozzá.

Lássuk, mi mindenre figyeljünk ilyenkor!

Leginkább a baba optimális pozíciójára.

Minél kisebb a baba, annál inkább törekedjünk a terpesztett guggoló lábtartásra, amely azt a testhelyzetet képezi le, amit a kisbaba karba véve magától is felvesz: a térdeit enyhe terpeszben a köldöke magasságáig húzza, a gerince gömbölyödik, a teste a hordozó személy felé fordul. A klasszikus kenguruk emiatt sajnos kapásból kikerülnek a repertoárból. A legtökéletesebben szövött kendőben valósulhat meg ez a helyzet, kenguru (elöl) és batyu (háti) kötésben. A karikás kendő szintén lehetővé teszi, a babát előre és csípő fölé kötve egyaránt. Ezek az egyrétegű kötések kezdettől használhatók, és akkor sem túl melegek, ha már nagyon derűsre fordul az idő.

A belül zsebes keresztezett kötés is jó választás lehet. Köthetjük szövött kendővel és rugalmassal is – de ha utóbbit választjuk, az elégséges megtámasztás érdekében három rétegben kell használnunk (terítve a baba hátán), ami elég meleg lehet.

Kép: Pxhere

Már ülni tudó babával remek eszköz a meitai vagy félcsatos hordozó, totyogóval a csatos. Ezek nem tudják pontról pontra megtámasztani a baba gerincét, mint a kendő, és a baba terpesze sem szűkíthető bennük a számukra legoptimálisabb 60–90°-ra, de nagyobb babákkal ez a kompromisszum már vállalható.

Ha a babánk súlya eléri a 6-7 kg-ot, a gátizomzatunk épsége érdekében térjünk át az elölhordozásról a csípő fölött illetve háton hordozásra. Ez általában egybeesik azzal, hogy a baba amúgy is többet szeretne már látni a világból, mint a szülő mellkasát; oldalra vagy hátra kötve sokkal tágabb tere nyílik a nézelődésre. (De a gerince optimális fejlődése érdekében sose hordozzuk kifelé fordítva!) Bárhova kötjük, figyeljünk rá, hogy a kicsi légútjai szabadok maradjanak: ne görnyedjen a hordozóban, ne fektessük babaerszénybe.

A pozíciója legyen függőleges, azt kell éreznünk, hogy nagy felületen „ránk tapad”. Ilyenkor érezzük a lélegzetvételeit is.

Elöl vagy csípőn hordozva könnyen meg is szoptathatjuk a babát, diszkréten kivitelezhető bárhol. Legegyszerűbb, ha a meglévő kötést lazítjuk és húzzuk meg lejjebb, mellmagasságba véve, de függőleges helyzetben hagyva a babát. Ilyenkor sokkal kisebb valószínűséggel fog fájni a hasa – nemcsak, mert hamar mellre kerülhet és emiatt nyugodtabban szopik, de a pozíció miatt is, amely gyakorlatilag feleslegessé tesz bármiféle büfiztetést.

Tavasszal az időjárás változékony lehet, így jól jön, ha magunkkal viszünk egy nagyobb pulóvert, ami alá mindketten beférünk, de vehetünk direkt a célra tervezett hordozós pulcsit, mellényt, poncsót is. Létezik hordozós esőkabát is, de alapesetben van két (négyJ) kezünk, hogy esernyőt tartsunk magunk fölé. Rugdalózó helyett érdemes inkább nadrágot vagy harisnyát adni a babára, hogy a ruházata ne korlátozza a térdfelhúzásban.

Ha egyszer belekezdünk, könnyen lehet, hogy nagyon megszeretjük a hordozást és az általa nyert szabadságot. Adjunk időt a babánknak, hogy megszokja az új helyzetet! Ma már országszerte rengeteg hordozóklubot találunk, ahol segítenek kiválasztani a nekünk legmegfelelőbb eszközt és hordozási módot.