Internyet – Otthoni wifikorlátozás és a kamasz revans
Kétszintes házban lakunk. A gyerekeknek a tetőtérben vannak aprócska szobáik, ami egészen addig nem okozott problémát, amíg ki nem sírta a két nagyobbik az okostelefont a szokásos „a suliban már mindenkinek van!” szöveggel.
Addig a család összes tagja a konyha–nappali tengelyen mozgott lefekvésig, a két kütyü megjelenésével azonban kis túlzással elveszítettük őket. Ugyanis, ha csak tehetik, behúzódnak saját vackaikba zenét hallgatni, az osztálytársakkal chatelni vagy játszani egy kis Minecraftot, mi meg óbégathatunk nekik odalentről vagy kergethetjük őket fel-le futkosva a lépcsőn, hogy ugyan, jöjjenek már vacsorázni vagy induljanak végre fürdeni, és esetleg mondják már el pár percben, hogy mi is történt velük aznap.
A helyzet tipikus is, méltatlan is, és nagyon sok szülői energiát emészt fel, így lépéskényszerbe kerültünk.
Az okoseszköz visszavétele lett volna az igazán radikális és kellően következetes szülői lépés, de miután vidékre járnak suliba, és a korlátozott mobilnettel látjuk egymás mozgását, ez kölcsönös biztonságérzetet ad (legalábbis még ebben az életszakaszban) – erről pedig nem szeretnénk lemondani. E pozitívum mellett azonban csak a nehézségek sorjáznak.
Az otthoni wifi ugyanis mindig be van kapcsolva, és ez folytonos kapcsolódási lehetőségre ingerli a gyerekeket. Ennek mederben tartására tegnap bevezettük azt a szabályt, hogy a napnak csak bizonyos szakaszában, este 8 és 9 között intézhetik életük online ügyeit, kilenckor pedig egyszerűen kikapcsoljuk a routert. Miután csemetéink felháborodottan kérték ki maguknak, hogy egész este a neten lógnának, és szemrebbenés nélkül állították, hogy ők odafent szinte csak olvasnak és tanulnak, először csendes üzemmódban, előzetes jelzés nélkül teszteltük a rendszert. Tanulságos volt.
Kép: Unsplash
21.00-kor arra lettünk figyelmesek, hogy odafönt dübörög a padló, megindul a jövés-menés, a gyerekek először egymást kérdezgették, hogy miért nincs net. Röviddel utána követségbe küldték még nem telefonbirtokos kislányunkat, aki csak úgy, mellékesen megkérdezte, hogy mi vajon tudjuk-e használni a telefonunkat. Néhány perccel később – gyanítva, hogy továbbra is a gyerekek markában van a készülék – a férjem tisztázó SMS-t pötyögött be a két érintettnek, a következő – SMS-protokoll szerint lebutított és ezzel együtt elütésekkel terhelt – szöveggel:
„Kedves Fiuk, kar a gozert. 21 orakor az internet bezárt, mint 8-kor a Tesco. Fogimosi, konyvplvasas, alvas. Jo ejt: a Szolgaltato.”
Kisvártatva érkeztek is a válaszok. Tizenhárom évesünk a következőt írta:
„Kedves apa! Gratulálok a Wi-Fi kikapcsolásához. Továbbá szeretnélek megkérni, hogy használj ékezeteket. Ja, és van mobil netem”
Aztán néhány másodperc múlva csilingelt bátyó válasza is, ekképp:
„Nem konyvplvasas, hanem könyvolvasás. Egyébként nyugodt éjszakát azoknak, akik korlátlan mobilnettel lesznek fent éjjel!”
A kamaszok szemtelenül őszinték, de a humoruk telibe talál – férjem ugyanis abban a pillanatban épp munkahelyi e-mailekre válaszolt telefonján, a nappaliban ülve…
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
