Hogyan segítsük a beteg gyereket?

2014. 05. 19.

Amikor kiderül a betegség ténye –aszerint, hogy milyen a temperamentuma és korábbi tapasztalatai– vagy megnyugszik, vagy feltörnek szorongásos fantáziái, félelmei.

Az orvossal, terápiás beavatkozásokkal fenyegetődző szülői attitűd megnehezítheti a gyermek ápolását, mert nem fog bízni kezelőiben, csak a fájdalmat okozó személyt látja bennük. Nehéz őt együttműködéshez megnyerni és ez is hátráltatja a gyógyulását.

Ma már, szerencsére elfogadott gyakorlat, hogy a szülő éjjel- nappal bent lehet gyermeke mellett a kórházban. Nagyon fontos számára, hogy ne szakadjon el a szeretteitől! Saját állapotához, a gyógyulási esélyéhez való viszonyát jelentősen meghatározza szüleinek ezekhez való hozzáállása. Őszintén, de nem ijesztve kell beszélni velük az állapotukról, a kezelés menetéről. „Most be kell mennünk a kórházba, mert ott jobban tudnak gyógyítani téged. Bent is kell aludnod, de apa veled marad éjszakára is.”

A tehetetlenség érzését csökkenthetjük, ha a gyerek aktív közreműködését lehetővé tesszük a gyógyulásban. Pl. Ő rázhatja fel gyógyszerkeveréket mielőtt kimérjük neki az adagolóba. A fájdalomtűrése is jobb, ha valamilyen szinten meghatározhatja a helyzetet. Pl. Melyik karodból vegyünk vért? A sírást meg kell engedni!

Nagyon fontos, hogy a gyermeket ne kényszerítsük tétlenségre. Amennyire az állapota megengedi, próbáljuk megőrizni az aktivitását alkotó tevékenységgel. Lehet rajzolni, gyurmázni, hímezni, titkosírást kitalálni. Egy aktív gyermek sokkal kevésbé traumatizálódik! Segíteni kell, hogy a korábbi kapcsolatai ne szakadjanak meg! Ha lehet látogatni, szervezzük meg, hogy egy-egy pajtása eljöjjön hozzá. Ha sokáig szobába kényszerül „tudósítsunk” neki a külvilágról. Az időjárásról, a szomszédban zajló építkezésről, a nemrég született kiscicákról, stb. Fontos, hogy ne a betegség töltse ki minden gondolatát. Nagyon súlyos betegségnél a gyermekek halálfélelmével is kell számolni. Nehéz téma ez, mert a felnőttek is tartanak tőle. A gyermeknek azonban lehetőséget kell adni, hogy beszéljen, vagy kifejezze az őt nyomasztó gondolatokat.

A gyermek betegsége az egész családot érinti. Túl az állapota miatt érzett aggodalmon komoly szervezőmunkát igényel a család működőképességének fenntartása. Az anya feladatait időlegesen át kell vállalni a családtagoknak.

A család minden tagját intenzív érzelmi, fizikai megterhelés éri, amikor súlyosan beteg gyermeket kell ápolni. Elsősorban az anyának kell időnként lehetőséget biztosítani a kikapcsolódásra, feltöltődésre. Fontos az is, hogy az apa ne záródjon ki a folyamatból, kapcsolata ne szakadjon meg a gyermekkel, a feleségével. Természetesen a legfőbb cél a gyermek gyógyulása, de ne legyen ennek mellékhatása a család szétesése.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti