Hogy önállóbbak legyenek – Egy autistákkal foglalkozó alapítványról

Mivel sem érintett szülő, sem szakértő nem vagyok, több közös ismerős személyes referenciája keltette fel az érdeklődésemet. Elmentem hát a Király utcai helyszínre, és kikérdezem őket: miért és hogyan dolgoznak autista gyerekekkel. Kiderült, hogy Gyöngyi és Melinda ismeretsége hosszú múltra tekint vissza: együtt jártak a gyógypedagógiai főiskolára, majd együtt voltak ösztöndíjasok Nottinghamben, és onnan hazatérve együtt dolgoztak az Autizmus Alapítványnál is.

Az autizmus nagyon megfog

Gyöngyi elárulja: bár korábban is érdekelte ez a terület, az angliai ösztöndíj során lett „szerelem” belőle. „Hirtelen megérzed, hogy ez a te témád. Érzed, hogy könnyebb ráhangolódnod azokra a gyerekekre; érdekelni kezdenek, és szeretnél minél többet megtudni róluk, és aztán egyszer csak ott találod magad a közepében.” Gyöngyi megerősíti: „Az autizmus vagy nagyon megfog, beránt, vagy nagyon nem érdekel valakit”.

Amikor személyes érintettségükről érdeklődöm, nemleges választ adnak, sőt, hozzáteszik: a főiskoláig azt sem tudták, mi az autizmus. Akkor mégis mitől vált ez „szerelemmé”? – kérdezem. Melinda így válaszol: „Nagyon szeretek nézőpontot váltani, és ebben a munkában állandóan azt kell tenni. A napi munkám során folyamatosan a másik szemszögéből nézem a világot – ami más, mint az átlagos embereké.” Gyöngyit pedig a kreativitás fogta meg.

Vannak bevált stratégiák és eszközök, de nagyon ritkán fordul elő, hogy ugyanaz a módszer „bejön” két autista gyermeknél.

„Nagyon helyes, vicces mondások hangzanak el a foglalkozásokon, az ő nézőpontjukból, ahogy ők látják a világot. A másik motivációnk: a kis sikereknek is rettenetesen tudunk örülni. Tele van a munkánk sikerrel – látszólag picik, de nekünk és nekik nagyon nagyok.”

Kép: Symbo Alapítvány

Folyamatos megújulás, állandó önfejlesztés

„Állandóan tanulunk, folyton kutatnunk kell újabb megoldási stratégiák után, sok inspirációt merítünk a külföldi weboldalakon elérhető, szakemberek által összegyűjtött ötlettárakból. Külföldön nagyobb múltja van ennek, mint nálunk” – állítja Melinda. Az évek során kiderült: jól tudnak együtt dolgozni, és mindkettőjükben nagyon erős az újdonság iránti vágy, így Anglia után elkezdték „összedobni”, amit tudtak, tanultak. Így született meg a Symbo Alapítvány.

A logó Symbio-nak is olvasható, nem véletlenül: az autisták számára fontos szimbólum és szimbiózis szavakból rakták össze.

A „Hogy önállóbb legyek” mottó pedig céljukat fejezi ki: abban szeretnének segíteni, hogy ezek az eltérő fejlődésű gyerekek minél önállóbb életet élhessenek, de nemcsak a hétköznapi élet konkrét tennivalói tekintetében, hanem érzelmeik kezelésében, a barátkozásban, a problémamegoldásban, konfliktuskezelésben – mindabban, ami számukra az átlagosnál nehezebb. Kiadtak egy könyvet, „Dalok reggeltől estig” címmel, amelyben Tóth Krisztina költőnő versekbe szedte az általuk javasolt témákat – felkelés, öltözködés, fogmosás, évszakok, stb. – Gryllus Vilmos pedig megzenésítette azokat.

Várólistás foglalkozások

Az első tanfolyam 2014-ben indult 5–12 éves gyermekek számára; kezdetben olyan magas intellektusú és jó verbalitású gyerekekkel foglalkoztak, akik számára napi gondot okozott a düh és stressz kezelése. Azt tervezték, hogy autista és nem autista gyermekek is legyenek csoportjaikban, egymástól tanulva különböző viselkedési formákat – ám az élet úgy hozta, hogy elsősorban autisták járnak az immár várólistás foglalkozásaikra. Amikor ugyanis „kikerültek a piacra”, minden érintett szülő és eltérő fejlődésű gyerekekkel foglalkozó szakember megörült, hogy van egy újabb hely, ahova elküldhetik az autista gyermekeket.

Sok olyan gyermek is jár hozzájuk, akinek nincs diagnózisa, nem tudják róla, hogy a „spektrumon” hol helyezkedik el, de vannak nehézségei a kommunikációval, érzelmei kifejezésével.

Nemcsak a düh és a szorongás felismerése, kifejezése és kezelése jelent problémát, hanem az összes többi érzelemé. Amikor ezt felismerték, indítottak egy bevezető „Érzelmeink nyomában” című tanfolyamot. Felismerték azt is: a gyerekeknek jó lenne csoportkészségeket is elsajátítaniuk (figyelni a másikra, végighallgatni, együttműködni, stb.), így született meg az „Egy csapat vagyunk!”-foglalkozás.

Kép: Symbo Alapítvány

Később, az újabb igényekre reagálva jöttek létre a „Barátkozni jó 1,2”, a „Beszélj róla, oldd meg!”, a „Mire gondolsz?”, az „Iskolás leszek”, az „Iskolás vagyok”, a „Szerelmesnek lenni jó” és a „Mindent magamról” tanfolyamok. Ez utóbbi azért, mert kiderült: nagy szükség van arra, hogy ezek az eltérő fejlődésű gyermekek megismerjék és elfogadják magukat. „Sok családnál eljön a diagnózisközlés ideje – amikor a szülők elmondják a gyereküknek, mi van vele –, és arra gondoltunk, fontos lenne egy olyan tanfolyam, ahol a gyerekeket felkészíthetjük erre.” 

A szülők és a tanárok is érintettek

Nemcsak gyerekekkel, hanem a szülőkkel is foglalkoznak. Az autista gyereket nevelő szülőknek is tudatában kell lenniük a módszerekkel és technikákkal. Melinda elmondja: a szülőkkel való kapcsolattartás sokrétű; a tanfolyamokhoz tartozik egy szülői kézikönyv, amely révén a szülők nyomon tudják követni a foglalkozásokat, és ez alapján otthon is tudnak dolgozni a tanfolyamon felmerült témákon. Van egy munkafüzet a házi feladatok számára, amelyeket a szüleikkel együtt kell megoldaniuk, és minden tanfolyam egy közös szülői értekezlettel zárul – a szülők ilyenkor nagyon sokat tudnak egymásnak is segíteni. (A kézikönyv és a munkafüzet kiadását épp most tervezik, hogy azokhoz is eljussanak, akiknek nem áll módjukban járni hozzájuk.)

A Szülőklubban pedig egy-egy témát dolgoznak fel egy szülő és egy szakember vezetésével. Igény esetén tartanak pedagógus konzultációt is. Előfordul az is, hogy kimennek az oktatási intézménybe, érzékenyítő képzést tartani az adott pedagógusnak vagy az egész pedagógusi karnak. Gyöngyi szerint „csak pozitív élményeink vannak, sok nyitottságot tapasztalunk”. Ez érthető, hiszen a hozzájuk kerülő gyermekek szülei általában elég motiváltak, hogy tegyenek gyermekükért, és jellemzően olyan intézménybe járatják őket, ahol már van egyfajta elfogadás, nyitottság feléjük a pedagógusok részéről is. Amikor rákérdezek, hogy ez mennyire általános, Melinda így szól: „Nekünk nagyon jó dolgunk van. Egyre több pedagógus találkozik autista gyerekkel, szívesen fordulnak hozzánk segítségért, és örülnek, ha segítséget vagy információt kapnak.”