„A házastársak a család építészei”

Ugyanakkor a házassági kapcsolat nem kizárólag a pár testi és lelki egészségére van befolyással, hanem meghatározó szerepet játszik a következő generáció szocializációjában is. Bagdy Emőke így ír erről: „A család optimális esetben a fészket képviseli. Burok is, amely méhen kívüli, immár nem magzatot, hanem felnövekvő emberi lényt védelmez. A tengernyi kritika ellenére egyetlen kultúra sem tudta a gyermeknevelés és utódgondozás feladatát másfajta társas rendszerben jól megoldani, így nyugodtan állíthatjuk, hogy szükség van a családra mint fundamentális társas alakzatra.” Bár a jól működő kapcsolatok megtartó erejéhez nem férhet kétség, arról se feledkezzünk meg, hogy az elégtelenül funkcionáló kapcsolatok negatív hatást gyakorolnak a benne élőkre. A problémákkal terhelt, működésképtelen kapcsolat a nők esetében a depresszió, a férfiak esetében a magas vérnyomás kockázatát fokozza. A házassági konfliktusok a családban növekvő gyermekekre is kihatnak, és különböző pszichoszomatikus tünetekben, kapcsolati zavarokban, későbbi párválasztási nehézségekben, illetve szerepzavarokban ölthetnek alakot. Mindezek ellenére sokan úgy gondolják, hogy a párkapcsolat, a házasság a kiegyensúlyozott, boldog élet záloga, és megoldást jelent az élet minden nehézségére.

Természetes vágyunk, hogy valaki mellett megtapasztalhassuk a szeretetet, az intimitást, a fizikai és az érzelmi támogatást. Ugyanakkor egyetlen embertől sem várhatjuk el, hogy ő egyenesítse ki életünk kérdőjeleit, és minden pillanatban boldoggá tegyen bennünket.

A házassági kapcsolat nem alkalmas arra, hogy változatlan elégedettséggel és eufóriával töltsön el bennünket, hiszen a családi életciklus egymást követő szakaszai mindig új kihívásokat, örömöket, nehézségeket, megoldandó feladatokat rejtenek magukban, amelyekkel szembe kell nézni és meg kell küzdeni, így az éppen aktuális életszakasztól függően a boldogságszint is folyamatosan változik. Mivel a család élete ciklikusan halad előre, ezért a párközelsége egymáshoz állandó változáson megy át: míg egyes periódusokban egészen közel kerülnek egymáshoz, máskor az egyéni célok, a családon kívüli tevékenységek kerülnek előtérbe. Olykor a házastársak hajlamosak arra, hogy a nehezebb időszakaszokban úgy érezzék, hogy a párjuk már nem szereti őket, a kapcsolatuk kihűlt, esetleg végérvényesen megromlott. Ilyenkor hasznos lehet újra és újra tudatosítani magunkban: az elégedettség a családi élettel nem lineáris forgatókönyv szerint történik, hanem a különböző életciklusok előrehaladásával változik.

Elégedettség

A családi-életciklus modell hagyományosan a házassággal kezdődik, amelyet általában megelőz a fiatal felnőtt önállósodása, függetlenné válása, párkeresése, illetve a kapcsolat melletti elköteleződése. Ez az időszak számos bizonytalanságot rejthet magában, így a párválasztás, majd a megállapodás melletti döntés általában boldogsággal tölti el a feleket. A házassággal való elégedettség az esküvő utáni időszakban a legmagasabb. Az ezt követő időszak számos konfliktusforrást hordozhat, hiszen a párnak ki kell alakítania a közös életét, a „mi-identitást”, miközben a felek igyekeznek megőrizni a saját egyéniségüket is.

Az egyensúly kialakítása, az újjászerveződés során össze kell csiszolni a különböző mintákat, hagyományokat, szokásokat. Egyetértésre kell jutni számos olyan kérdésben, mint a pénz beosztása, a barátokkal, családtagokkal ápolt kapcsolat, az ünnepek megtartása, a nyaralás vagy akár a szabadidő eltöltése.

Bár ez az alkalmazkodási folyamat érzelmileg igen megterhelő lehet, a gyermektelen kétfős családok rendszerint még lazán, rugalmasan szerveződnek. Az első gyermek megszületésekor azonban a párnak olyan döntéseket kell meghoznia, amelyeket eddig halogattak, vagy csak most váltak aktuálissá. A szülővé válás, a gyermek körül felmerülő új feladatok körüli szerepleosztás, a kieső jövedelem, illetve a megnövekedett költségek miatti anyagi nehézségek, a szabadidő és szabad mozgástér drasztikus lecsökkenése, a külső kapcsolatok ápolása mind olyan kihívás elé állítja a párt, amely fokozott alkalmazkodásra kényszeríti őket. Talán ez az oka annak, hogy a családi élettel való elégedettség rendszerint ebben az időszakban éri el a mélypontját. Ebben az életciklusban nagy segítséget jelenthet, ha a fiatal pár támaszkodhat a szüleire vagy más közeli kapcsolatokra, akik besegítenek a gyermek gondozásába, illetve információval is ellátják őket. Természetesen ez csak abban az esetben jelent könnyebbséget, ha az előző szakaszok feladatai, azaz az önállósodás, a függetlenedés, a közös identitás kialakítása már lezajlottak, ellenkező esetben az anyósok-apósok közreműködése számos konfliktusforrást rejthet magában.

A pici gyermekek gondozása hatalmas energiát igényel, de a statisztikák alapján úgy tűnik, hogy a gyermekek felcseperedése, az ötéves kor és a kamaszkor közti periódus pillanatnyi lélegzetvételhez juttatja a szülőket, ugyanis ebben az időszakban a családi élettel való elégedettségszint emelkedni kezd.

A kamaszkor küszöbén a szülőpárnak ismételten új kihívásokkal kell szembenéznie: a kamasz függetlenedési igénye, a szülők által felállított szabályokkal szembeni, valamint a tekintély elleni lázadás, a határok változása, a tizenéves hirtelen magatartásváltozása miatt ebben az időszakban az elégedettségszint ismét drasztikusan csökkenni kezd. A gyermeknevelés kihívásai mellett más típusú nehézségek is felmerülhetnek, hiszen a már középkorú pár tagjainál gyakran ilyenkor köszönt be az életközepi válság, amelynek hatására az addigi életvitel, illetve döntések – akár a párválasztással, családdal, hivatással kapcsolatban – megkérdőjeleződhetnek. Ezenfelül a nagyszülők romló egészségi állapota, betegeskedése is újabb feladatok elé állítja az érzelmileg egyébként is leterhelt szülőpárost.

Bátorító tény, hogy a kamaszkor konfliktusokkal terhelt időszaka, illetve a gyermekek kirepülése után emelkedni kezd a családi élettel való elégedettség.

Ugyanakkor ilyenkor is felmerülhetnek problémák, főként azon párok esetében, akik a konfliktusaik elől a gyermeknevelés feladatai mögé bújtak el, így ebben az időszakban kénytelenek szembenézni az eddig szőnyeg alá söpört nehézségekkel.

Ez az életszakasz több életciklust, egészen hosszú időszakot ölel fel, amelynek az elején még aktív középkorú házaspár lassan elér a nyugdíjas korig, illetve a megöregedésig. Bár ennek a periódusnak is megvannak a maga megoldásra váró feladatai – a már felnőtt gyermekekkel új típusú, egyenrangú kapcsolat kialakítása, később a nagyszülő-szerep felvállalása, majd ezután a különböző veszteségek, működésképtelenségek feldolgozása –, mégis számos szépséget rejthet magában, hiszen a házaspárnak újra van ideje és energiája egymásra. több lehetőség nyílik a meghitt pillanatok megélésére és azokra a tevékenységekre, amelyek a gyermeknevelés és a munka mellett nem valósulhattak meg.

Úgy tűnik, önmagában a házassági kapcsolattól várni, hogy boldoggá tegyen bennünket, hiábavaló ábránd. Hiszen ez egy hullámzó kapcsolat, amely számos öröm és bánat forrása, rengeteg kihívást, küzdelmet, ugyanakkor szépséget is rejt magában. A boldogság kulcsa nem egyedül a házasság maga, hanem az a társas támogatás, amelyet a párunkkal nyújthatunk egymásnak, bármilyen nehézséget sodorjon is elénk az élet.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>