Feljelentette az Ateista Társaság a „Szívünk imája” mozgalomért a gyermekszívcentrum alapítványát – A mai inkvizítorok egyre gyakrabban ateisták

A Magyar Ateista Társaság vezetője feljelentette a GOKVI-t (a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetet), amiért egy gyógyításért közbenjáró imamozgalmat indítottak az intézet alapítványának 250 ezer forintjából. Az Ateista Társaság, mivel tagjai kizárólag a szekuláris humanizmusban és a tudományban hisznek, ugyanezt elvárják minden állami intézménytől, minden állami pénzből működtetett szervezettől, minden köztéri és közéleti megnyilvánulástól – vagyis tulajdonképpen minden embertől, amint kilép a lakása ajtaján. Sőt, egyes ateisták gyermekkeresztelést elítélő fellépése arra utal, hogy még lakáson belül is.

Prodan Zsolt szívsebész - Kép: Őszi Szilvia
Prodan Zsolt szívsebész - Kép: Őszi Szilvia

Waldmann Tamás, a Magyar Ateista Társaság elnökének példaképe lehet Madalyn Murray O'Hair, az Amerikai Ateista Társaság bizarr életű alapítója, aki perek sorával szorította rá Amerikát állam és egyház teljesebb szétválasztására: hatására betiltották az állami iskolákban az imádkozást és Biblia-olvasást, de pert indított például a NASA ellen is, hogy megakadályozza a Holdra szálló asztronauták istentiszteletét.

A Szívünk imája mozgalom célkitűzése:
„Amikor véget ér az emberi erő, akkor imádkozol Te is? Mi hiszünk az ima gyógyító erejében, ezért a mai napon, az ima világnapján Szívünk imája mozgalmat indítunk útjára. Az ima gyógyító erejét az elmúlt évtizedekben több tudományos kutatás bizonyította. Kimutatták, hogy hamarabb és kevesebb szövődménnyel gyógyulnak azok a szívbetegek, akikért imádkoznak. Mi ezt több alkalommal tapasztaltuk, csodálatos gyógyulások történtek olyan szívbeteg gyermekek és felnőttek esetében, akikért imaláncot indítottak. A Szívünk imája mozgalommal a jövőben lehetőséget biztosítunk, hogy imalánc indulhasson itt azokért a betegekért, akik ezt maguk, vagy hozzátartozóik kérik. Ehhez elkészült egy másfél perces kisfilm, nézzétek meg! Minden mondat más-más egészségügyi dolgozótól hangzik el, szerepel benne az intézetünk főigazgatója, orvosok, ápolók, műtősök is. A Miatyánk első mondatát Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége imádkozza el a kisfilmben, az utolsót pedig Prodan Zsolt gyermekszívebész.
Ha nektek is van egy történetetek az ima erejéről, írjátok a posztunk alá. Kérjük, osszátok az üzenetünket. Az imalánc indításának a szándékát a [email protected] e-mailcímre lehet elküldeni.”

Több évezredes tapasztalat áll rendelkezésünkre a spiritualitás, az istenhit pozitív hatásáról a gyógyulás esélyeinek növelésében, és a modern pszichológiai tudományos munkák is sok megerősítéssel szolgálnak erre vonatkozóan. Az a 45 szakirodalom, amelyet a GOKVI válaszlevelében felsorol az adatigénylő kérésére, valószínűleg szintén megerősíti ezt. Ám az ateisták elsősorban erre a két mondatra építik vádjukat: „Az ima gyógyító erejét az elmúlt évtizedekben több tudományos kutatás bizonyította. Kimutatták, hogy hamarabb és kevesebb szövődménnyel gyógyulnak azok a szívbetegek, akikért imádkoznak.” A közbenjáró imának a szívbetegek gyógyulására gyakorolt pozitív hatását tudományos felmérésekkel igazoló kutatásokat kérte számon az ateisták képviselője a GOKVI-n – ezek hiányában ugyanis azt állítja, hogy tudományosan nem bizonyított „gyógyító módszerre” költötték az alapítvány pénzét. Az ilyen kutatások pedig hiányoznak. Eleve nagyon kevés tudományos igényű felmérés készült a közbenjáró ima és a betegségek témájában, az pedig, amelynek célja a szívbetegek gyógyulásának vizsgálata volt, nem hozott pozitív eredményt azokra vonatkozóan, akikért mások imádkoztak. Az interneten hozzáférhető hasonló tárgyú kutatások jó összefoglalása ez a cikk.

A közbenjáró ima pozitív hatásosságát igazoló tudományos publikációk hiánya persze nem cáfolja meg azt, bármennyire is így szeretnék beállítani a helyzetet az ateisták, bármennyire is állítják, hogy a „tudományos konszenzus” szerint az ima hatástalan.

Ez a helyzet viszont alkalmas arra, hogy „megszorongassák” a jó szándékú kezdeményezőket, akik – mint Prodan Zsolt, a Gyermek Szívsebészeti Osztály vezetője egy cikkben nyilatkozta – ennek az imamozgalomnak az elindításával egyszerűen kitakartak valamit, ami, ha rejtve is, már eddig is létezett. „Lehetővé tettük, hogy aki imádkozni szeretne a beteg hozzátartozójáért, az nyugodtan tegye. /…/ A hívőket nem érdekli, hogy van-e tudományos bizonyíték. Igazából a nem hívőket érdekli, hogy van-e az imának gyógyító ereje. Azok, akik tudományos bizonyítékot követelnek ezzel kapcsolatban, tulajdonképpen nem engedik meg a hívő polgártársaiknak azt, hogy szabadon gyakorolják a vallásukat.” A betegségekkel, az élet végességével találkozva pedig az emberek fogékonyabbá válnak a transzcendensre. A beteg hozzátartozóikért mondott ima, imalánc lelki fogódzó, megerősítő tett. Gui Angéla, a GOKVI kommunikációs igazgatója szerint „a rengeteg megerősítő történet visszaigazolta, hogy segítenünk kell az imalánc indításának lehetőségét”.

Kép
Műtét közben - Kép: Őszi Szilvia
Műtét közben - Kép: Őszi Szilvia

Valóban, a GOKVI közösségi oldalain rengeteg egyéni élménybeszámoló jelent meg. Némelyik egészen hideglelősen csodás történet, ateista világlátással persze nehéz magyarázatot találni rájuk a „véletlen egybeesés” kevéssé megnyugtató lehetőségén kívül:

„A fiam agyvelőgyulladással élet-halál között volt az ötödik szülinapja után. /…/ Páran bejöhettek elbúcsúzni tőle. Aztán szép lassan változott. Felébredt, és elmondta, mi van a kórtermi fal túloldalán. Amikor kijöttünk, a főorvosnak köszönetet hebegtem, és azt mondta: anyuka, ne nekem köszönje, hanem a Jóistennek. Számtalan imakör volt érte, amit barátaink, szeretteink indítottak országokon átívelve. Manapság 9 éves. A full fogyatékos vegetatív állapotból kijött funkcióvesztés nélkül.”
„Óh Istenem  amikor a kislányomat műtötték 1 hónaposan, a falunkban egy egész gyülekezet érte imádkozott, plusz a Mária Rádió hallgatóit is erre kérték, és én is itt a Facebookon. Másnap le tudták venni a lélegeztetőgépről 7 nap után.”
„Igen, nekünk rengeteget segített az imalánc, amit barátaink indítottak, de amelyhez végül egyházmegyén kívülről, ismeretlenül is nagyon sokan csatlakoztak.”
„Segített az ima, a jó helyre irányítva a műtő és az intenzív osztályon dolgozó orvosok kezét, döntéseit, segített a gyógyulásban, a gyógyulásba vetett hitben, hogy sikerülhet, és nekünk hozzátartozóknak is óriási volt – sőt, még most is az – tudni, hogy milyen sokan velünk vannak lélekben.”

Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita elvállalták a Szívünk imája mozgalom fővédnökségét. Jelenlétük nyilván még vonzóbbá tette az Ateista Társaság képviselője számára a feljelentést, hiszen korábbi közérdekű adatigénylési sorozata és feljelentése is gyakran politikusok vallással kapcsolatos kijelentéseire vagy tetteire irányult, bár érdeklődési spektruma igen széles a Gellért-hegyi kereszt kivilágításától a 777blog rendezvényterem-bérléséig. Honlapjukon és közösségi média-oldalukon nem is csinálnak belőle titkot, hogy a Társaságnak liberális politikai céljai vannak, másrészt a jelképek és a csoportos összejövetelek szintjén is szeretnének ellehetetleníteni minden keresztény megnyilvánulást.

De kik is a magyar újateisták, és mit akarnak elérni?

Magyarázatért forduljunk hozzájuk, vagyis egyik blogbejegyzésükhöz, amelyet valószínűleg éppen a feljelentő fogalmazott meg: „Az új ateizmus nem olyan, mint a régi. Az új ateizmus sohasem fogja már befogni a száját, nem fog a békesség kedvéért úgy tenni, mintha az egyházak, szekták sokszor nem a hatalmat kiszolgáló bűnszövetkezetek lennének. Nem fogunk úgy tenni, mintha a vallás önmagában tiszteletre méltó dolog lenne. Mi a hitet, az irracionalitást, az elnyomó, bigott, fundamentalista nézeteket támadjuk. Az embereknek van méltóságuk, a nézeteiknek nincsen.” Mielőtt ettől az utolsó mondattól némileg megkönnyebbülten fellélegeznénk, hogy nekünk, embereknek legalább méltóságot tulajdonítanak, más írásaikba beleolvasva rájövünk, hogy ez nem igaz: „A vallásosak, kik ókori szappanoperákat olvasnak, és ezekben hisznek, gyerekagyúak csupán, embergyerekek, tulajdonképpen agyuk egy hibás program szerint fut” írja egy másik harcias ateista szerző.

Az újateisták célja egy olyan „új” társadalom megteremtése, amely „a vallás és a tradíciók helyett a józan észre, a tudomány és a filozófia eredményeire támaszkodik” – ebben azonban nincs helye vallásos embernek.

(S hogy mennyire nem „új” egy ilyen társadalom: megvalósult már ilyen elvekre épülő állam Sztálin Szovjetuniójában, Enver Hodzsa Albániájában, Mao Ce-tung Kínájában, Pol Pot Kambodzsájában. Az új vajon mennyiben lenne más?)

A „Szívünk imája” mint kommunikációs kezdeményezés sikeres volt

A videó nagy publicitást kapott, növelte a GOKVI, az ott végzett emberies és magas színvonalú szakmai munka hírét. Olyanok is felfigyeltek rá és megismerték, akiknek a gyereke sosem kényszerült arra, hogy gyógykezelésüket igénybe vegye. Ezzel együtt ráirányították az emberek figyelmét és empátiáját a szívbeteg gyermekekre, akik közül néhányuk sorsába bepillantást nyerhetnek a közösségi médiafelületeken. A kampány tehát elérte jótékonysági célját. S hogy közben ráirányíthatta sokak figyelmét az imádság jelentőségére és erejére is? Olyanokét is, akik addig nem sokat foglalkoztak Isten létével? Lehet, és elhiszem, hogy ez bosszanthatja azokat a harcos ateistákat, akik nem békés együttélésre és együttműködésre törekszenek a hívő emberekkel, hanem velük együtt a múltat akarják „végképp eltörölni”.

Véleménycikk.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti