Életüket kockáztatták, hogy ez a levél célba érjen – Különleges műkinccsel gazdagodott a Pénzmúzeum

A XX. századi magyar történelem egyik fontos írásos dokumentuma közel 80 évvel a születése után ma levélből műtárgy státuszba lépett, melyet a Pénzmúzeum őriz a jövőben.

az Aranyvonatról szóló levél
Fotó forrása: Pénzmúzeum

Az írógéppel írt papír és annak tartalma – melyet immár a Pénzmúzeum őriz – a Magyar Nemzeti Bankhoz köthető jelentős banktörténeti emlék, és mint ilyen hiánypótló adalék az Aranyvonat történetének teljes körű megismeréséhez.

Mint ismeretes, a II. világháborúban a német megszállás cselekvésre késztette a jegybank dolgozóit, akik 1945. január 23-án az állam vagyonát, köztük a 30 tonnás aranykészletet az Aranyvonaton menekítették ki az országból, nehogy hadizsákmányként a németek vagy a szovjetek kezére kerüljön.

A jegybank vezetősége Ausztriába érve hivatalos levél formájában vette fel a kapcsolatot az amerikai haderővel, melynek parancsnokát arra kérte, hogy a háború végéig őrizzék meg ezeket a vagyontárgyakat. 

Tarnay Frigyes a Magyar Nemzeti Bank főellenőre volt az, aki társával – élete kockáztatása árán – eljuttatta a levelet az amerikai katonai parancsnokságnak.

Ifj. Tarnay Frigyes nemrég azzal kereste meg a Magyar Nemzeti Bankot, hogy fel szeretné ajánlani ezt a dokumentumot, amely nem csak családja történetének, de az idén 100 éves Magyar Nemzeti Bank történetének is fontos tárgyi emléke. A tárgyalások eredményeképp Tarnay Frigyes külföldön élő fiai 2024. május 21-én ünnepélyes ceremónia keretében a Pénzmúzeumnak adományozták a szóban forgó levelet.

Kép
Tarnay Frigyes fiai

Tarnay Frigyes fiai, Géza, István és Frigyes Tóth Ferencné Stark Máriával – Forrás: Pénzmúzeum

Noha a levél létezése és tartalma eddig is ismert volt a történészek számára, eredeti, egyetlen darabként, fontos történeti, egyben banktörténeti dokumentum. Az átadott műtárgy egy állományvédelmi szempontoknak megfelelő vizsgálaton esik majd át, ennek során dől majd el, milyen módon zajlik a restaurálása.

Forrás: Pénzmúzeum

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti