Egy csomagnyi boldogság és egy tálnyi öröm – azoknak, akiknek nagy része nem szerető családban ünnepel

Karácsony környékén Budapesttől Bostonig minden keresztény azon töri a fejét, hogyan fejezze ki törődését az egyik legerősebb szeretetnyelvünkön, az ajándékozáson keresztül. Válogatunk a könyvek, kozmetikumok, játékok kínálatából, sőt soha máskor nem érzünk akkora késztetést, hogy saját kezűleg készítsünk valamit, mint az ünnepek idején. De mi lesz a sok nélkülözővel, nekik hogyan lesz boldog a karácsony? A Bankholding és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet nemrég közös ajándékozási akcióval és ételosztással csalt mosolyt az arcukra.  

Kép: Juhász István
Kép: Magyar Bankholding

Mindenki számára különleges az év utolsó néhány hete – a novemberi rohanást fokozatosan felváltja a boldog, ünnepi hangulat. A legtöbben a tökéletes ajándék után kutatunk a boltok polcain és serényen tervezzük a menüt, amellyel szenteste szeretnénk kedveskedni családunknak. Nehéz időszak ez azonban a szerény és nélkülöző körülmények között élőknek, hiszen ők is vágynak arra, hogy jólétben, teli hassal és ajándékokkal töltsék az ünnepeket. Éppen ezért ilyenkor még fontosabb, hogy ott és úgy segítsünk, ahol és ahogy csak tudunk.

Így gondolták ezt az Magyar Banholdingban is: a munkatársak a karácsonyi ajándékozási akció kapcsán már ősszel megkeresték a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet, amellyel hosszútávú együttműködésről is egyeztetnek annak érdekében, hogy minél több rászoruló emberhez eljussanak.

Kívánj valamit, és teljesülni fog! 

Idén karácsonykor a teljes cégcsoportot érintő adománygyűjtést indítottak kollégáik körében.  

A tárgyak mellett fontosnak tartották azt is, hogy a fogadó intézményeket anyagilag is támogassák, így megkönnyítve számukra a téli időszakot.  

Sokféle gyermek vett részt a kezdeményezésben, így a kívánságaik a játékbabától a focilabdán át egészen a mindennapokban használatos ruhákig terjedtek. Volt olyan kolléga, akinek a csomagolásra ugyan nem maradt ideje, de tíz távirányítós autóval és táblás csokival szeretett volna kedveskedni a gyerekeknek; több dolgozó pedig csapatot alkotva tízesével teljesítette a kívánságokat, hogy véletlenül se maradjon olyan, akit nem vár valami meglepetés a fa alatt. 

A kezdeményezőknek nagy öröm volt látni a munkatársak lelkesedését, akik több száz csomagot gyűjtöttek össze decemberre, és bőven a kitűzött cél felett teljesítettek, így a korábban kiválasztott intézmények mellett más helyekre is el tudták juttatni az ajándékokat, a dolgozóktól pedig sok pozitív visszajelzést, képeket, gondosan becsomagolt ajándékokat kaptak.  

Az adományok két borsodi település, Vizsoly és Bodrogkőújfalu gyermekotthonaiba kerültek, ahová a kollégák és vezetők személyesen is ellátogattak a karácsonyi eseményekre, így lehetőségük volt találkozni azokkal, akik az ajándékokat kapták. A települések és kedvezményezettek kiválasztásában az Ökumenikus Segélyszervezet szociális-szakmai szempontjai érvényesültek.  

Kellett, mint egy falat kenyér 

Amellett, hogy az MKB munkatársai hátrányos helyzetű, vidéki településeken élő gyerekeknek vittek ajándékokat, szerettek volna olyan kezdeményezésben is részt venni, amely önkéntességre buzdítja a kollégákat, illetve közel van három központjukhoz, amelyek Budapesten működnek.  

Kép
Kép: Juhász István
Kép: Juhász István

Így esett a választás az Ökumenikus Segélyszervezet Szeretetvendégségének támogatására, amely abban segít, hogy a rászoruló emberek is méltó módon, karácsonyi fényekkel, zenével tudjanak ünnepelni egy hangulatos, fűtött sátorban Csepelen.  

Az ételosztás egy teljes héten keresztül zajlott, az önkéntes dolgozók pedig két egész napot vállaltak, amely során összesen 2000 adag melegételt osztottak ki a kollégák a szervezőkkel közösen. Összesen ötvenen jelentkeztek a kezdeményezésre, a felsővezetők is örömmel vettek részt mindenben, sőt volt olyan munkatárs, aki még a tinédzser fiát is elhozta az ételosztásra.  

Visszaadni valamit a közösségnek 

A Bankholding vezetősége arról számolt be, hogy a három pénzintézet egyesülésével arra törekednek, „hogy egy olyan kultúrát építsenek, amely visszaad a helyi közösségnek, ott segít, ahol tud, és szupercsapatként működik együtt. A kitűzött cél egy olyan cégcsoport megépítése, amely kiemelt figyelmet fordít a helyi közösségekre és értékekre, ezért a felelősségvállalás a hátrányos helyzetűek iránt, valamint az egyenlőtlenségek leküzdésében való részvétel jelentős eleme lesz a stratégiának a következő években. Mindezt pedig a helyi közösség bevonásával, szakmai partnerekkel együtt teszi a bankcsoport, akik segítenek a szakmai alapon célzott segítségnyújtásban” – vázolta fel hosszú távú céljait a bankcsoport.    

A Bankholdingnál azt is vallják, hogy a legnagyobb vállalatok cselekedetei és döntései kihatnak a társadalom egészére, ezért is kiemelten fontos, hogy a kezükben lévő lehetőséggel valami olyat tegyenek, amivel pozitív változást idézhetnek elő a világban. Magyarország második legnagyobb bankcsoportjaként és egyik legnagyobb munkáltatójaként kötelességünknek érzik, hogy minél nagyobb felelősséget vállaljanak a releváns társadalmi ügyekben.  

Piacot meghatározó vállalatként fontos számukra az etikus magatartás, a társadalmi tudatosság és a környezetvédelem – ezek azok a területek, ahol pozitív változást terveznek elérni.  

Szeretnék, hogy a munkatársaik szociális és fenntarthatósági szempontból is hozzájáruljanak Magyarország lakosságának boldogulásához.  

A Bankholding tagbankjai eddig is több díjazott társadalmi felelősségvállalás programot bonyolítottak le akár jótékonysági, akár pénzügyi tudatosság, akár fenntarthatósági vonalon. Ráadásul a nehezebb gazdasági helyzetekben mindig felértékelődik ez a segítség, így különösen fontosnak tartják, hogy a fúzióval járó leterheltség mellett figyelmet fordítsanak a társadalmi felelősségvállalásra is.  

Támogatott tartalom.

 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti