Dinnyetorta

Születésnapon az oviban az érintett visz ajándékot. Az egyik csoporttársammal azonos napon ünnepeltünk. Ő finom, apró zöld mázas cukorkákat hozott, én meg narancsot, amit az óvónénik szedtek szét gerezdekre. Szégyelltem magam miatta, mert azért az édesség mégis finomabb és komolyabb dolog. Amikor átmentünk a középsősökhöz kínálni, a folyosón gyorsan le is bonyolítottam egy kis cserét, s vígan szopogattam a narancsért kapott cukrokat. A gyerekeim viszont már gyümölcs- (sőt zöldség!) mániások.

Zsombiról most nem szólok, mert miféle gyerek az olyan, aki először a sárgarépát falja be a tányérról, s csak aztán fanyalodik a krumplira, a hústól pedig undorodva elfordul? Most a harmadik gyermekemről, Botondról írok. Ő az egyetlen, akinek én adtam nevet, ő hasonlít rám a legjobban, még ha ez nem is akkora öröm neki; főleg a belső tulajdonságokra gondolva. Szóval, Boti augusztusban született, Nagyboldogasszony napján, aminek megvan az a mellékhatása, hogy ilyenkor templomba kell menni, nincs mese. Most még talán nem érti, de felnőtt korában biztos szép lesz majd, ha a születésnapját egyúttal misével is ünnepelheti. (A legnagyobb fiam egy nappal elsiette, augusztus 19-én jött a világra, így kissé késve köszönti őt nagyszabású tűzijátékkal az ország.)

A nyári szülinapnak megvan az az előnye, hogy nem kell az iskolába narancsot vagy cukorkát vinni, igaz, zsúrt sem lehet tartani, legfeljebb elcsúsztatva. Természetesen torta dukál ilyenkor mindenkinek, amit a feleségem lelkiismeretesen süt tizennyolc éve az aktuális ünnepeltnek. A nyári kánikulában azonban ez nem a legkellemesebb elfoglaltság, ráadásul az említett mise okozta időhiány miatt egy alkalommal úgy döntött: minek vesződjön valami piskótával, amikor Boti a legjobban a görögdinnyét szereti (amint azt mindig is az első helyre tette, valahányszor felsorolta a kedvenc ételeit).

Így aztán vettünk egy jókora dinnyét, kettévágtuk, beleszúrtuk az akkor még csak három vagy négy gyertyát, és a „boldog születésnapot” dallamára behoztuk neki a dinnyetortát. Mivel hatalmas sikert aratott, szemtanúi lehettünk egy hagyomány kialakulásának. Azóta minden augusztus 15-én dinnyetortával zárjuk a vacsorát, s persze a szokásos fényképpel, elvégre a születésnapokat valahogy meg kell örökíteni.

Ha majd évszázadok múltán valami néprajzkutató rátalál ezekre a fotókra, érdekes tanulmányt írhat a XXI. század eleji magyar népszokásokról.