Deák Ferenc, a haza bölcse, az okos kompromisszumok embere fél évszázadra békét teremtett
Bár önmagát soha nem helyezte a hazai politika középpontjába, hanem csak a háttérből követte, illetve irányította a közélet eseményeit, a 2023-ban éppen kétszázhúsz éve született Deák Ferenc mégis nagy hatást gyakorolt a magyar történelem 19. századának – a reformkor, a szabadságharc és a kiegyezés idejének – történéseire. Nagyrészt az ő kitartó munkálkodásának volt köszönhető, hogy létrejött a kiegyezés, amelyet fél évszázados boldog békeidő követett. Személyéről még az eredményét hibának tartó, politikailag ellenérdekelt Kossuth is így fogalmazott torinói emigrációjából: „Deák mint a törvényesség embere a nemzet jogait a törvény terén férfiasan megvédte. Ha ezután törésre kerül a dolog, Isten, világ s a történelem előtt csakis az osztrák házra hárul a felelősség.”
Elindulás az igazság ösvényén
Deák Ferenc Antal a muravidéki Zsitkócról származó birtokos nemesi család gyermekeként született 1803-ban a zalai dombok közt fekvő Söjtörön. Édesanyja belehalt a szülésbe, apja öt évvel később távozott az élők sorából. Kisgyermekként Zalatárnokon élt, népes rokonsága és gyámja, Hertelendy György viselte gondját. Rendi gimnáziumokban tanult: Szombathelyen, Pápán, Nagykanizsán. Tizenhét éves korától négy évig a Győri Királyi Jogakadémia hallgatója volt. Pesten tett ügyvédi vizsgát, majd családi, baráti kapcsolataira támaszkodva a vármegye szolgálatába lépett. Sokat olvasott, a jog mellett jártasságot szerzett a gazdaság, a politika, a tudomány világában is, számos barátra tett szert, akik között ott volt Berzsenyi Dániel, Kisfaludy Sándor és a számára különösen kedves Vörösmarty Mihály.
Táblabíró lett 1832-ben, majd helyettes alispán. A következő évtől megyei követként vett részt a pozsonyi reformországgyűlésen, ahol a liberális nemesség táborát erősítette, és olyanokkal dolgozott együtt, mint Kölcsey Ferenc, Klauzál Gábor és báró Wesselényi Miklós.
Szónoki, politikusi tehetségével már ekkor feltűnést keltett, sérelmi feliratot szerkesztett, olyan ügyek mellett emelt szót, mint a vallás- és lelkiismereti szabadság vagy a nemesi adómentesség és a jobbágyság megszüntetése.
Az eredménytelen diéta (országgyűlés) bezárása után hazatért, és bár a titkosrendőrség megfigyelte, közéleti írásokon, közjogi reformtervezeteken dolgozott, tagja lett a Magyar Tudományos Akadémiának. Fontos szerepet kapott az 1839–40-es országgyűlés munkájában mint a liberális reformtábor vezető alakja, nagy beszédben emelt szót a nemzet és az uralkodó közötti kölcsönös bizalom megteremtése érdekében.
Zalába, kehidai birtokára hazatérve egy új büntetőjogi kódex tervezetén dolgozott, a hazai ipar fejlesztését szorgalmazta, igyekezett a nemességet a reformok, ezzel a haza ügye mellé állítani. Az 1844-es országgyűléstől viszont alighanem csalódottsága miatt távol maradt. Ekkor született máig tanulságos, nemzeti önváddal felérő megfogalmazása, amely szerint „sok kincsekkel áldotta meg a természet hazánkat, de az irigy sors megtagadta tőlünk a legszebb áldást, a közértelmet és egyetértést. Talán azért, hogy a magyar soha virágzó nagyságra ne emelkedhessék, soha igazán szabad és független ne lehessen.”
A passzív, de nem tétlen politikus
A sümegi körzet színeiben ismét képviselő lett 1848 elején, a Batthyány-kormány megalakulásakor pedig annak igazságügyi minisztere volt. Többször tárgyalt Bécsben a megbékélés érdekében. Batthyány és Eötvös mellett ő képviselte a mérsékelt, kompromisszumokra hajló álláspontot Kossuth ellenében, és belekezdett a teljes hazai jogrendszer reformjának előkészítésébe. Amikor 1948 őszétől a forradalomból fegyveres szabadságharc lett, és a kormány lemondott, még tagja volt a Windisch-Grätz tábornagyhoz menesztett parlamenti delegációnak, majd hazatért a birtokára, ahonnan a szabadságharc bukásáig a hadi helyzet miatt többszöri próbálkozása ellenére sem sikerült Debrecenbe eljutnia.
A megtorlás idején hadbíróság elé idézték, ám elengedték. Az osztrák kormány együttműködési felkérését azonban visszautasította, és meghirdette a passzív rezisztencia programját, vagyis az osztrák hatóságok, rendelkezések és áruk bojkottját jelentő nemzeti ellenállást. Amint lehetett, bekapcsolódott ismét a politikai életbe, birtokát elosztotta testvérei között, maga végleg Pestre, az Angol Királynő fogadóba költözött, amely így a magyar közélet centrumává vált. Mint korábban, Pesten is igen egyszerű körülmények között élt, és agglegény maradt. Fiatal hölgyrokonaihoz és a régi barát, Vörösmarty Ilona lányához a gondoskodás és az atyai szeretet szálai fűzték.
Szabadidejében sokat olvasott, sétált, igazi szenvedélye a faragás, a faesztergálás volt, még szállodai szobájában is állt egy esztergapad.
A haza megmentése és egy új állam születése
Rövidesen elérkezett az idő, hogy a birodalom és Magyarország mindkét fél számára megnyugtatóan rendezze a viszonyát egymással, mivel Bécs az alkotmányos hagyományok ellenében kívánta megoldani a kérdést, mégpedig a magyar függetlenséget semmibe vevő két dokumentummal (Októberi Diploma, Februári Pátens). Az országgyűlés 1861-ben felújította a munkáját, és – a Pest vármegye színeiben képviselőséget vállaló, a császárral már 1860 derekán találkozó Deák kezdeményezésére – ellenállt az összbirodalmi akaratnak, a régi alkotmány és a 1848-as törvények hatályba helyezését követelve. Ezt a honatyák radikálisabb része egyoldalúan, országgyűlési határozattal, a Deák vezette mérsékelt tábor pedig az uralkodóhoz intézett felirat segítségével kívánta elérni.
Az évekig elhúzódó vitában Deák híres 1865-ös húsvéti cikke hozott fordulatot. Ebben a szerző megegyezést, kompromisszumot kínált Bécsnek: az önálló magyar államiság helyreállítását a közös uralkodó császári és királyi jogara alatt, ám saját parlamenttel, kormánnyal, a hadügy és a külügy kivételével a teljes nemzeti szuverenitás helyreállításával. Ez a javaslat, amely szembement Kossuth emigrációban megfogalmazott vágyaival és a hazai radikálisok elképzeléseivel, hűen tükrözte Deák politikusi józanságát és észszerű kompromisszumokra való készségét. Úgy vélte, az ország függetlenségét csak a Habsburg Birodalom keretei között lehet helyreállítani. Bécsi útjai során Deák találkozott az uralkodóval, aki ebben az időben elkötelezte magát a kapcsolatok rendezése mellett, majd a magyar országgyűlés az ő vezetésével tárgyaló delegációt jelölt ki a részletek tisztázására.
A végleges javaslat az uralkodó személyében megtestesülő perszonálunióról szólt, a közös kül- és hadügy mellett döntött a közös pénzügyekről. Nem sikerült ekkor még elérni az önálló nemzeti bank felállítását és az önálló magyar haderő megszervezését, ezeknek a témáknak a rendezése későbbre maradt. Az 1848-as országgyűlési követelések zöme azonban így is teljesült, és a kiegyezés létrejött.
Mivel Deák a neki szánt miniszterelnöki szerepet nem vállalta, februárban az általa javasolt gróf Andrássy Gyula alakított önálló magyar kormányt, 1867. június 8-án pedig I. Ferenc József magyar királlyá koronázásával létrejött az Osztrák–Magyar Monarchia.
A magyar szuverenitás, ha egy birodalom keretei között is, de helyreállt.
Az utolsó erőfeszítések és mérlegelések
A politikai harc azonban ezzel Deák számára még nem ért véget. Az ekkor már az ő nevével emlegetett kormányzó Deák-pártnak komoly erőfeszítésekkel sikerült a kiegyezés részletszabályait, törvényeit elfogadtatnia, a formálódó új politikai berendezkedést liberális elvek szerint formálnia. Az évek múltával azonban a nemzet ügyeit a háttérből irányító politikus egészsége megrendült. Még megérte pártja és a Balközép Párt egyesülését Szabadelvű Párt néven, ám szívbaja miatt már alig szerepelt a közéletben. Szívinfarktusban hunyt el 1876 januárjában.
Temetése nemzeti gyászünnep volt, az alkalomra az uralkodó is küldött részvéttáviratot és koszorút, Erzsébet királyné pedig személyesen búcsúzott tőle az Akadémia előcsarnokában felállított ravatalnál.
A Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra, sírja fölé nemzeti közadakozásból mauzóleum épült, amelynek homlokzati felirata a nagy magyar maga által megfogalmazott krédóját őrzi: „Kockáztathatunk mindent a Hazáért, de a Hazát kockáztatni semmiért nem szabad.”
Deák a magyar történelem kiemelkedő államférfiainak egyike volt, a gondos mérlegelések és az okos kompromisszumok embere, nem véletlen, hogy az utókor a haza bölcseként emlékezik rá.
Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Egy reformkori főispán – Andrássy Gyula, a „szép akasztott” életműve
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
