Gyakran testvérük miatt menekülnek otthonról a fiatalok – Mit tehetünk, ha csavarog a gyerek?

Amikor a gyerek rendszeresen órákkal a tanítás befejezése után érkezik haza, vagy kiderül, hogy az edző vagy a zenetanár napok óta nem látta, a legtöbb szülő megrémül. Egyrészt attól, hogy akkor mit csinálhatott ez idő alatt a csemete, másrészt attól, hogy miért nem vallotta be, hogy elbliccelte a különórákat, hová tűnt közülük az őszinte bizalom?

kamasz lány gördeszkával
A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Haverok, barátnők, titkos utak

A kora délutáni órákba is belenyúló tanítás után a fiatalok szívesen maradnának bent az iskolában vagy az iskolaudvaron beszélgetni, barátkozni, labdát rúgni. Az órák után valóban szükségük van kikapcsolódásra, és a barátkozás nagyon fontos eleme a személyiségfejlődésnek ebben a korban. Csakhogy a legtöbb intézményben nincs lehetőség helyet adni ezeknek a spontán összeverődéseknek. Maradnak a plázák, gyorséttermek, ahol a ténfergő fiatalokat nem kívánt hatások is érik, és kapcsolatépítésük is korosztályuktól idegen alapra épül. A bandázások háttere megváltozik egy ilyen állandó fogyasztásra ösztökélő környezetben. A közösségben kialakult rangsor legtöbbször az anyagi lehetőségek rangsora, nem a tagok valós személyiségjegyeinek adott társaságon belüli értékítélete. 

Az egymás kísérgetése barátnőknél, barátoknál is gyakori jelenség. Ez főleg párban zajlik. Ilyenkor a kapcsolatban domináns szerepet játszó fél ráveszi a másikat vagy megengedi neki, hogy elkísérje különórájára, vagy valami elintéznivalója lebonyolítására, sokszor figyelmen kívül hagyva a másik érdekeit, kötelezettségeit, érzelmi zsarolást alkalmazva. Az egyensúlyban levő kapcsolatokra az oda-vissza kísérgetés jellemző. Lányok és fiúk is gyakran ellógják az utolsó órákat, hogy elébe menjenek más intézménybe járó kedvesüknek. Akkor is szakítanak erre időt, amikor csak arra van remény, hogy megpillantják vágyaik elérhetetlen alanyát, még mielőtt mások társaságában elhagyja a színteret. Nem a gyermekcsoportok léte a baj, csupán a lehetőségként kínálkozó helyszínek alkalmatlanok arra, hogy a fiatalok ott töltsék szabadidejük jelentős részét. Az iskolák, művelődési házak lennének erre a feladatra a legideálisabbak. 

Szülőként annyit tehetünk, hogy lakásunkban időnként helyet adunk az összegyűlni vágyó fiataloknak. 

Amennyiben sikerül kellő diszkréciót tanúsítanunk – nem rohangálunk be mindenféle ürüggyel közéjük –, és sikerül a lebonyolítással kapcsolatban világos, de nem túl merev szabályokat elfogadni és elfogadtatni, szívesen élnek majd a lehetőséggel. 

Kép
kamasz csellengők
A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Szabadság és kötelesség

 A legtöbb fiatalnak különórái, edzései vannak délután. Az év elején, a nyári szünet után nagy lelkesedéssel vállalt kötelezettségek teherré válhatnak a fáradtság növekedésével, a monotónia, „minden percem be van osztva” érzésével. Ilyenkor könnyű elcsábulni, máshol tölteni az időt. A legtöbbet az segít, ha nyílttá tesszük a problémát. „Látom, hogy mostanában nehezedre esik elmenni az edzésre. Mi az, ami segítségedre lehetne, hogy ne vesszen kárba az eddigi erőfeszítésed, eredményed?” Érdemes érdeklődni az edzőnél is, ő hogyan látja gyermekünk fejlődését, csapatbeli helyzetét. 

Ott, ahol pozitív érzelmi szálak is átszövik a kapcsolatokat, könnyebben átvészelhetők ezek a mélypontok. 

Amikor ez hiányzik, vagy tartós sikertelenséget él meg a fiatal, nagy önfegyelemre, kitartásra van szüksége, és ehhez a muníciót a család támogatása adhatja meg. Le kell ülni többször is és beszélgetni az érzéseiről, hiányairól, aktuális igényeiről. Esetleg attól fél, hogy az elfoglaltságai miatt kimarad az osztály- vagy a korábbi baráti közösségből. Úgy éli meg, az élete csupa kötelezettségekből áll, nincs szabadideje, nem képes több dolgot jó színvonalon egyszerre vinni. Sok fiatal úgy tud pihenni, hogy aktív marad, csak egészen más, az eddigiektől eltérő tevékenységre van szüksége. Ők a tanulás mellett kifejezetten igénylik az intenzív sportot. Más gyerekeknek meg elegük van a közösségi életből, kimeríti őket a délelőtti alkalmazkodás, délután már szívesebben vannak egyedül, igénylik a magányt. Ők azok, akik edzés helyett nem a barátokkal lógnak, hanem hazamennek és esetleg bűntudatuk miatt fényesre sikálják a tűzhelyt. A testedzés nekik is nagyon fontos, de előfordulhat, hogy szívesebben mennek el úszni vagy tájfutásra a hétvégén. Esetleg a heti három edzés helyett kettőt könnyebben vállalnának. 

Kép
két kamasz gyerek focilabdával
A kép illusztráció – Forrás: Profimedia – Red Dot

Menekülő gyerekek 

Sokszor a szülői szorongás gyarapítja indokolatlan mértékben a különórák számát. Az „addig sem csavarog” stratégia nem biztos, hogy bejön. Amikor nincs konszenzus gyermek és szülő között, amikor a gyermek esélyét sem látja, hogy ezt megbeszélheti a felnőttekkel, elkezd más utakon járni. Ennek már hatalmas a veszélye, mert nincs bizalom, a hazugság, a bujkálás kiszolgáltatottá teszi a fiatalt, és már csak akkor derül fény a válságra, amikor óriási a baj. A gyermekkel meg kell értetni, csak úgy tudunk teljes erőnkkel mögötte állni, ha őszinte a kapcsolatunkban. Ez az állapot akkor alakulhat ki, ha elég időt, figyelmet szánunk rájuk, mi is őszinték vagyunk vele és nem manipulálni, nevelni szeretnénk őt. Meghallgatjuk, elfogadjuk az ő szempontjait, fontossági sorrendjét. Szülői segítséggel sikerülhet megszervezni az életét, hogy az általa fontosnak tartott dolgok is beleférhessenek. 

A 14 éves Kata egyre később járt haza. Először fel sem tűnt a szülőknek, mert mire ők megérkeztek, már otthon volt. Azonnal a szobájába vonult, a fülhallgatót nem lehetett róla leimádkozni. Később már a vacsoraasztal mellől is hiányzott. Szülei csak akkor kaptak észbe, amikor egy este a küszöbről közölte: „Ez már nem család!” és azzal a lendülettel kifordult az ajtón. Szerencsére a közelben lakó barátnőjéhez ment, ahol befogadták, de azonnal értesítették aggódó szüleit. Abban az időszakban Kata nővére anorexiával küzdött. Mindenki vele és a hozzá fűződő viszonyával foglalkozott. A szülők gyakran egymást vádolták nagylányuk állapota miatt. Kata egy ideig szolidáris volt nővérével, kívánságára őrizte meggyónt titkait, de iszonyatos feszültségben élt. Menekülnie kellett. A fiatalok egy részét az otthoni légkör feszültsége, zaklatottsága tartja távol a családtól. Nem csupán a szülők közötti konfliktus áll az ilyen viselkedés mögött. 

Gyakran a testvér betegsége vagy deviáns magatartása kényszerítik elmaradásra a másik gyermeket. 

András bátyja drogozott. Először csak használó volt, később terjesztette is, hogy a neki szükséges adagra előteremtse a pénzt. Gyakran kérte, később zsarolta öccsét, hogy falazzon neki, vigye vagy hozza el az anyagot. Amikor a fiú ellenállt, megfenyegették, hogy még az apját is megölik, ha elárulja őket. András a vidéken lakó anyjához menekült, az ottani hatóságnak merte először elmondani az igazságot. Nem könnyű a mai fiatalok élete. Igen sok és sokfajta hatás éri őket. Az is előfordulhat, hogy olyan jelenséggel találkoznak, amiről a szüleinek fogalma sincs, hogy egyáltalán létezik. Időt és figyelmet kérnek, hogy megfogalmazhassák élményeiket, érzéseiket. Tájékozódási pontokat, viselkedési mintákat, kapaszkodókat, hogy eligazodjanak a világban és ahhoz való viszonyukban.
 

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazin 2011 februári számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti