Családom, családod, családunk?

Hol siklik félre a közelség és szeretet utáni vágy, öröm helyett miért marad gyakran csak az üröm? Bepillantunk egy banális konfliktus mögé, keressük a lélektani mozgatórugókat, fordulópontokat, és legfőképp a tanulságokat.

– Hazajössz vagy Katáéknál találkozunk? –kérdezi Bea, miközben János elé teszi a reggeli kávét.

– Katáéknál?

– Már megint elfelejtetted? Ez nem lehet igaz! – csattan fel Bea – Ma van a születésnap! Ötkor.

Ez egy igazi kommunikációs csapda – Bea nem is kezdhette volna rosszabbul a beszélgetést. Előkészítés nélkül vág bele, nem hagyva időt Jánosnak arra, hogy „rákészüljön” a beszélgetésre. (Legalább az első kortyot érdemes lett volna megvárnia abból a kávéból, hogy János kezdjen magához térni a reggeli kábulatból. Most ébredt, valószínűleg még keresi a fogódzókat ebben az éber világban.) Rosszul indítja a „tárgyalás” témáját, hiszen a legfontosabb információ – születésnap, tudod – csak akkor hangzik el, amikor már késő. Amikor János nem aszerint a forgatókönyv szerint reagál, amit Bea elképzelt, akkor Bea azonnal támadásba lendül, letorkollja Jánost. Az, hogy a beszélgetés témája egy családi születésnap, még elő sem került, de János már úgy érezheti magát, mint akit régi bűnökkel és a jelen mulasztásaival egyszerre vádolnak.

Vigyázat, a helyzet megtévesztő! Bea ugyanis a látszat ellenére nem Jánossal beszélget, hanem a saját elképzeléseivel, sértettségével és félelmeivel. János ebben a helyzetben egyet tehetne annak érdekében, hogy a beszélgetésnek – és a kapcsolatuknak ezen a reggelen – esélye legyen valamilyen pozitív kimenetre. Bele sem szabadna szállnia az adok-kapokba. Ha visszatámad, rossz. Ha mentegetőzik, kifogásokat keres, rossz. Ezért ehhez kellene ragaszkodnia: Álljunk meg, miről van szó? Kezdjük az egészet újra (a kávé után)! Bea talán megértené. De János nem ezt az utat választja. Sajnos legtöbbször nem ezt az utat választjuk.

– Nekem a mai nap nem jó.

– De két hete megbeszéltük, te is ott voltál!

Tétova ellenállásra a válasz a sarokba szorítás. János azzal, hogy beszállt a vitába, öntudatlanul elfogadta a rá kiosztott szerepet. Ő lesz az, aki vagy ellenkezik, vagy megadja magát. Egyelőre ellenkezik, kibúvókat keres, taktikázik.

– Konkrét időpontot nem mondtál. Csak beszéltünk róla. Majd kések egy kicsit.

– Mert te soha semmiről sem tudsz. Bezzeg, ha a te szüleidről lenne szó!

Ez a pillanat nagyon fontos, itt dőlt el minden a mai reggelen. Bea két irányba is kiterjeszti a konfliktus kereteit, és mindkettő végzetes lenne önmagában is.

A „soha semmiről” biztosan nem igaz, és biztosan nagyon sértő János számára. A teljes személy és így a teljes kapcsolat kérdőjeleződik meg. Valami ilyesmit üzen ezzel Bea: János, te egy teljesen megbízhatatlan alak vagy! Lehet, hogy János nem a megbízhatóság szobra, szétszórt és főleg a saját dolgai érdeklik. Akkor viszont nem két hét után érdemes őt először emlékeztetni egy megbeszélt programra – persze csak akkor, ha a cél a megegyezés és a jó kapcsolat. De ez a célja Beának?

A másik szüleinek emlegetése újabb frontot nyit. Ez már nem csak egy kis kommunikációs bonyodalom, innentől családok csatáznak egymással. Mire jó ez Beának? Mitől fél? Mi bántja? Valószínű, hogy János olyasmit is megkap most, ami nem az ő sara. Talán ha Bea kimondaná magának: „Féltem a szüleimet, olyan idősek már.” Vagy talán ezt?: „Bánt, hogy a testvéremet sikeresebbnek tartják, és annyira szeretném, ha engem is elismernének.” Vagy mást? Nem tudjuk, de valami nincs itt a helyén Beában, és János meg a kapcsolatuk issza most a levét.

Bea mérgesen bevonul a fürdőszobába, de pár perc múlva kijön és folytatja:

János hallgat, vagy inkább szóhoz sem jut. Kezdi érteni, hogy mire megy ki a játék: családok harca, az enyém a tied ellen. Vagy legalábbis azt hiszi, hogy érti. Amit nem lát meg, az az, hogy Bea megerősítésre, biztonságra vágyik, és ezért valahol legbelül úgy döntött, hogy ezt a biztonságot a család, a saját családja adhatja meg neki. Miért nem adja meg ezt neki János?

Ha ezt folytatják, akkor innentől egyenes az út: meghúzzák majd a határokat én és te között, az én családom és a te családod között, a mi családunk és a ti családotok között. A világ szépen, kiismerhetően elrendeződik majd egy kapcsolati szakadás két oldalán. Ez lesz-e? Lehetne-e másképp?

– Az egész nagy család oda tud érni időben együtt, mi meg mindig késünk vagy külön érkezünk. Neked minden fontosabb, mint a családi program. A meccset bezzeg sohasem felejted el.

– Legutóbb a a nővéredék egy órát késtek. Most ők is várhatnak egy kicsit. A meccset meg nem lehetett a múltkor sem bekapcsolni.

– Hát elég ciki volt, hogy egyáltalán felvetetted. A mi családunkban nem szokás vendégségben tévét nézni. Csak ti vagytok ilyen tévéfüggők.

– A mi családunkban viszont illik teljesíteni a vendég kérését.

– Szóval akkor a kicsinyes sérelmeid miatt késel?

– Kések? Most már menni sincs kedvem.

– Hát akkor ne is gyere! De én nem fogok neked falazni.

János köszönés nélkül megy ki az ajtón.

Győzött a törzsi logika, legyőzte őket, és most mindketten el vannak keseredve. Mégis mindketten furcsamód erősnek is érzik magukat, és ez ad némi keserédes vigaszt. Csakhogy nem együtt erősek. Mögöttük két képzeletbeli család, mindkettejük saját családja, és velük az összetartozás és a biztonság hite – egymás ellen.

De honnan is indult ez az egész mai reggel? Bea bizonytalan volt a Jánossal való kapcsolatában és bizonytalan a saját eredeti családjával való kapcsolatában is. Ma reggel a családja győzött benne, János ellenében. Lehetne azonban másképp is: Jánossal összefogni, és rendezni a kapcsolatot szülőkkel és testvérekkel. Ehhez persze szükség van Jánosra is, hogy észrevegye, amikor Beának valami nehéz. Kezdetnek szükség lesz még egy kávéra is holnap reggel, és – de csak ha már megitta – egy mondatra. Legyen, mondjuk ez: János, kérlek segíts nekem.