„Az ikrekkel legalább behoztuk a páréves lemaradásunkat” – Az ikerszülőség örömei és nehézségei

Balázs és Zsombor kétpetéjű ikrek, de nagyon hasonlítanak egymásra, még ha a kamaszkor a különbségre is rájátszik. Megtehették volna, főleg az új tanáraikkal, de sosem éltek a szerepcsere lehetőségével, legfeljebb belesodródtak olykor. Édesanyjukkal, Marcsival az ikerszülőség mindennapjairól beszélgettünk, amihez a fiúk is hozzátettek néhány gondolatot.

Adódott nehézség vagy vicces helyzet az ikrek összekeverésével kapcsolatban?

Családon belül nem. Mi a különbségeket látjuk rajtuk, de kívülállóktól sokszor megkapjuk, hogy „azt sem tudom, ki kicsoda”. A fiúk egy idő után nehezményezik és kikérik maguknak, hogy én Balázs vagy Zsombor vagyok. Azért nagy kalamajka még nem volt belőle, hogy valakit megvezettek volna.

Amikor a férjével megtudták, hogy ikreket várnak, nem ijedtek meg a hír hallatán?

Hosszasabban próbálkoztunk előtte, és már nagyon vártuk őket.

Először én tudtam meg az orvostól, és volt bennem némi félsz, hogy rögtön ketten lesznek.

De a férjem gyorsan elaltatta azzal a mondattal, hogy legalább behoztuk a páréves lemaradásunkat. Hála Istennek minden flottul ment nálam. Nyilván sokkal gyakoribbak a vizsgálatok, ultrahangok. A kishúgukkal mégis több volt a rosszullét a várandósság idején.

Nagyon szoros a fiúk között a kapcsolat?

Egyértelmű, hogy az ikrek összetartanak. Előtte kilenc hónapot együtt töltöttek, együtt nőttek fel, ez nagy előny. Nem mondom, hogy nem volt veszekedés vagy féltékenység köztük, de nekik talán természetesebb, hogy anyán „osztozni kell”. Másoknál konfliktusforrás lehet, amikor jön a második gyerek, és az első vérig sértődik. Aki megtapasztalta, milyen a százszázalékos figyelem, annak nagy változás megélnie, hogy nincs egyedül. Nekik rögtön adott volt, hogy ott a másik, viszont ott volt a játszótárs is.

Kép

Balázs és Zsombor

Amennyire jó látni, ahogyan az ikrek összenőnek a mindennapokban, olyan nehéz lehet a kezdet. Hogyan telt a szülés utáni időszak?

Sok-sok nem alvással, de ez egygyerekes anyukánál is előfordul. Teljesen más volt a két baba bioritmusa. Olvastam az igény szerinti szoptatásról, de szinte felváltva működtek, ami nagyon megterhelt. Zsombor ritkábban szopizott, nagyobbakat aludt, Balázs sűrűn szopizott, piciket aludt, nekem pedig nem sok időm maradt pihenni. A kimerültség után próbáltuk összehangolni a két gyereket. Rájöttem, hogy a szükség felülírja a szakkönyveket, és nem történik tragédia, ha felébresztem őket. Körbe voltam véve párnákkal, és egyszerre ment a szoptatás.

A férje is kivette a részét a feladatokból?

Aktívan. A 2008-as gazdasági világválság akkor gyűrűzött be hozzánk. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a férjemnek akkor szűnt meg a munkahelye, és az első fél évet teljesen otthon töltötte. Utólag könnyebb visszagondolni, hiszen aztán mégiscsak lett állása. Emellett az apaságot is jobban megélhette.

Egy nőnek egyszerűbb felkészülnie az anyaságra, a férfiaknak nehezebb, így viszont hamarabb megcsapta az apaság szele.

Külső segítségük nem volt?

Nem igazán. Akkor Debrecenben laktunk, a nagyszülők pár napra eljöttek, de jórészt magunk voltunk. Segítettek a nagymamák, de utána azt is ki kellett pihenni, mert a beköltözésükkel egy idő után nőtt a zsúfoltság, a feszültség.

Az ikrek sosem féltékenykednek, nem méricskélik a rájuk fordított időt?

Nekik is megvolt az, hogy „ez az én játékom, add ide!”. Emlékszem, a délutáni altatásoknál lefeküdtem közéjük, mert nehezen ment az alvás, és veszekedtek rajtam: „anyuci, ide forduljál, nem, ide forduljál”. Direkt úgy helyezkedtem, hogy jusson mindkettőnek egy-egy karom, de a tekintetem is kellett. A mai napig fontos, hogy külön figyelmet kapjanak. Most is nézik az esti odabújásnál, hogy hány percet voltam a másiknál vagy a kistesónál. Ezt számontartják, nehogy valaki meg legyen rövidítve.

Azt mondják, ha külsőleg hasonlítanak is az ikrek, belül egészen mások.

Nyilván vannak különbségek, de ha kimondom, az olyan, mintha beskatulyáznám őket. Talán Zsombor kitartóbb, de a helyzettől függ. Ő inkább izomból és akarattal próbálja megoldani a dolgokat. Amikor biciklizni tanultak, Zsombor izzadt, gyűrte napról napra ügyesebben. Balázs egyszer megpróbálta, utána nem volt kedve. Zsombornak már egész jól ment, amikor Balázs hirtelen ráérzett és behozta a lemaradást. Ha nagyon keresgéljük a különbségeket, Zsombor zárkózottabb. Az óvó néni többször mondta, hogy ne használja Balázst a szócsövének.

Kép

Balázs és Zsombor

Mi az, ami közös bennük, amiben hasonlítanak?

Mindketten szeretnek sportolni. Az oviban a focival kezdték, iskolában birkóztak, utána a vívásra tértek át. Most nem is tudom, lesz-e vívás, mert az edzőt elvitte a Covid. Szeptembertől újratervezés, mert közben elkezdték a floorballt, tetszik nekik, de az utóbbi két évben lenullázták az edzéseket, csak az igazolt sportolók mehettek.

Önállóbbak, függetlenebbek a kortársaiknál?

Neveltetés kérdése is, hogy mikor engedjük el a kezüket, vagy milyen hosszú a póráz. Próbáljuk bátorítani őket.

Úgy emlékszem, első osztálytól küldtük őket boltba, hogy kicsit számoljanak, önállósodjanak. Nem kellett átmenniük zebrán, csak az utca végébe. Kialakult a házimunka feladatkör, ki van adva a porszívózás, a fűnyírást is ők csinálják. Nekem is könnyebb, ha tudom, hogy együtt vannak, egymást segítik, ott a másik támasznak.

A várandósság és a szülés körül nem voltak komplikációk, viszont néhány éve Balázs egy komoly betegségen esett át.

Hodgkin-limfómája volt, ami a nyirokrendszer rosszindulatú daganatos burjánzása, de jó eséllyel gyógyítható. A nyirokcsomó-biopsziát követően kemoterápiát kapott, erre jól reagált, így sugárterápiára nem volt szükség. A miskolci kórházban kezelték októbertől december közepéig, és a Ronald McDonald Házban töltöttük az estéink többségét. Oda a család is jöhetett látogatni. Én mindvégig Balázs mellett voltam, a két tesónak maradt apa. A legnehezebb a bizonytalanság volt és a család szétszakadása. Nehéz szembesülni egy ilyen betegséggel, mert nem tudjuk, mi lesz. Nem egy nátha, amire beveszem az orvosságot és egy-két héten belül elmúlik. Kedves gesztusként az osztálytársai naplót írtak neki jókívánságokkal, hétköznapi történetekkel, így mindig tudta, hogy éppen hullik a hó, mi volt az ebéd, és kinek milyen lett a dolgozata.

Az ikerlét Balázs és Zsombor szemével
„Nagyon jó ikerpárnak lenni, mert mindig számíthatunk és gondolunk a másikra. Szinte mindent együtt csinálunk: együtt járunk suliba, edzésre, segítünk egymásnak a tanulásban, felmondjuk egymásnak a leckét. Szeretünk játszani, sportolni, társasozni. Igaz, néha veszekedni is szoktunk, de mindig kibékülünk. Ha valamelyikünk szomorú, felvidítja a másik. Együtt vagyunk jóban-rosszban, még a csínytevéseket is együtt követjük el. Pici korunkban jó vastagon kikentük popsikrémmel egymást, a bútorokat és a falat is. Máskor, amikor mamánál nyaraltunk, építettünk egy nagy kupacot táskából, plüssökből, ruhákból, takaróból, és befestegettük mama körömlakkjaival az egészet. A közeli ismerőseink általában nem szoktak minket összekeverni, de egyszer az egyik barátunk meg akart osztani egy titkot Balázzsal, mégis Zsombornak kezdte mondani, és a sztori felénél vette észre, hogy tévedett...”