„Az a célunk, hogy fiatalítsunk és emeljünk a szépségen” – Egy sminkmester, aki rajong a szakmájáért

Prokop Kata 2003 óta dolgozik sminkmesterként. Férfiak dominálta világból érkezett az előző munkája kapcsán, de nem telt bele sok idő, és már szépségversenyek zsűrijében találta magát. Szenvedélyévé vált a sminkelés szeretetének és tudásának továbbadása, ezért sminkiskolát alapított, ahol azóta is igyekszik ízlést és kézügyességet formálni.

sminkelés
Kép: Pexels / Ron Lach

Amikor elkezdted a sminkelést, még nem volt olyan népszerű ez a szakma Magyarországon, mint ma. Hogyan lettél sminkmester?

Valóban nagyon jókor kezdtem el, először csak hobbiszinten, majd egy ideig párhuzamosan dolgoztam sminkesként és a saját építőipari vállalkozásomban. Még jóval az előtt ugyanis, hogy megtanultam volna sminkelni, alapítottam egy céget, amellyel ipari és garázskapukat forgalmaztunk, és a napi munka során gyakorlatilag csak férfiakkal kerültem kapcsolatba. Bezzeg ma mennyire más a helyzet! A fordulatot az hozta el, amikor egy divattervezőnek tanuló barátom vizsga-divatbemutatóján kaptam egy ingyen sminket. Anyukám is velem jött erre a divatbemutatóra, és ő győzködött, hogy menjek el az ottani sminkes által reklámozott sminkiskolába. Én nem szeretem az ilyen direkt marketinges fogásokat, de anyukám nagyon mondta, hogy bele kellene kóstolnom a sminkelésbe, mert ez a világ nagyon nekem való. Érdekes, hogy ő már gimnazista koromban is ajánlgatta nekem a színházi sminkes foglalkozást. Végül csak beleültette a bogarat a fülembe, s egyszerre azon kaptam magam, hogy egyik sminkiskolát végzem a másik után, és szinte már az első perctől lettek kisebb munkáim is. Amikor aztán a kétezres évek vége felé a gazdasági válság az ingatlanipart is elérte, a garázskapus vállalkozásom már nem ment annyira jól, nem volt annyi betérő vevő, ezért egy rövid ideig a garázskapu-bemutatóterem és a sminkstúdióm ugyanott működött. Természetesen azért két külön helyiségben kaptak helyet. 

Mi okozza a legnagyobb kihívást ebben a szakmában?

Az a legnehezebb benne, hogy általában egy teljesen idegen ember érkezik a szalonba, és neki kell olyan sminket készítenem, amelyről nem én gondolom azt, hogy jól állna neki, hanem amit ő szeretne magán látni.

Sokszor személyes kérdéseket kell feltennem, hogy egy kicsit megismerjem az alanyokat, meglássam hogyan viselkedik az arcuk. Rendszeresen sminkelek a televízióban, és ha ott olyan alany jön hozzám, akivel addig még nem dolgoztam, mindig megnézem, milyen sminket szokott viselni, és ki is faggatom, hogyan szokta, hogyan szereti sminkelni magát. Persze az sem mindegy, mit fog viselni az alkalmon, ahova készítjük a sminket. Az a nehéz ebben a navigációban, hogy mi, sminkesek tudjuk a szakszavakat, és általában ugyanazt értjük „füstös szem” alatt, de egy átlagember sokszor azt mondja, füstös szemet akar, majd hozzáteszi, de ne legyen túl erős. Ez már önmagában ellentmondás.

Örök dilemma, hogy mi a smink feladata: lehet valakiből csodaszép babát csinálni, csak mondjuk nem biztos, hogy az új arcnak sok köze lesz a valósághoz... 

Én a médiában dolgozva leginkább természetes sminkeket készítek, próbálom mindenki saját vonásait megtartani, de én is tapasztalom, hogy van, aki mondjuk az esküvőjére olyan sminket készíttet, hogy aztán ő maga is meglepődik, hogy a tükörben valóban a saját arcát látja-e. Nagy változásokat érhetünk el egy-egy profi sminkkel, a jó ízlés határain belül maradva is. Ha egy szeplőkkel teli arcot sminkelek, ha csak nem volt különleges kérés erre vonatkozólag, nem szeretem teljesen eltüntetni a szeplőket, hiszen hozzátartoznak az archoz, az illető karakteréhez.

Mintha most trend is lenne, hogy csak kevés sminket használjunk, úgy legyünk kifestve, hogy ne is látszódjon igazán, hogy sminket viselünk.

A mostani korban szinte valamennyi sminkes stílus jelen van, de természetesen a bátor kísérletezés leginkább a fiatalokat jellemzi. Egy natúr smink elkészítése bár egyszerűnek tűnik, mégis nagy kihívást okozhat, hiszen ebben az esetben csak árnyékokkal játszhatunk, mivel színeink nincsenek. Ha egy olyan dolgot, újdonságot kell mondanom, ami az utóbbi évek trendjeiből minden értelemben kiragyogott és nagyon népszerű is lett, akkor a highlightert (selyempor vagy szaténpor – a szerk.) emelném ki. A termék jellemzője, hogy alacsony a pigmenttartalma, tehát kevesebb színanyagot tartalmaz. Nagyon finom őrlésű porról van szó, amelyben a csillogás érdekében mikroglitterek is lehetnek, és leggyakrabban azokra a területekre visszük fel az arcon, ahova a pirosítót is tennénk.

A highlighter alapvetően fiatalít, ugye?

A sminkkel mindig az a célunk, hogy fiatalítsunk és emeljünk a szépségen.

Mondjuk egy 17 éves, szalagavatóra kisminkelt lányt inkább öregít a smink...

A sok smink öregíti őket, ez tény, de az is igaz, hogy ők még bármit magukra tehetnek, mert szinte minden jól áll nekik.

Sok anyuka hozza el hozzám már tizenhárom-tizennégy éves korában a lányát abban bízva, hogy tőlem jobban elfogadják a tanácsokat.

Ilyenkor lehet, hogy én is mutatok nekik erősebb sminkötleteket, persze csak a korosztályuknak megfelelőket, de mindig igyekszem hangsúlyozni, hogy nekik még nincs szükségük sok sminkre.

Kép
Prokop Kata
Prokop Kata - Kép: sminkmester.hu

Az csak mendemonda, vagy igaz, hogy a bőrünk megsínyli a mindennapos sminkelést?

Ezzel a kérdéssel nagyon sokszor találkozom, és mindig elmondom, hogy a mai termékek már annyira jók, hogy ha megfelelő minőséget választunk, sokkal többet használunk velük, mint amennyit ártunk. Mindennapi használatra javasolnék például egy laza, vizes bázisú folyékony alapozót, amely, ha sminkelni akarunk, egyfajta bázisként működik, ebbe tapasztjuk bele a szemhéjfestéket, a pirosítót. Ma már tényleg nagyon jó alapozókat lehet kapni, mind különböző hatóanyagtartalommal rendelkeznek: bőrfeszesítő vitaminok, antioxidánsok vannak bennük, amelyeknek köszönhetően ugyanúgy működnek mint egy hidratálókrém, vagyis egész nap táplálják a bőrt. A jobbfajta alapozókban 15-ös, 25-ös napvédő faktor is van, ez télen-nyáron egyaránt fontos, ez pont a bőr korai öregedése ellen is véd. A nagyon vékony rétegben, jó eszközökkel felvitt alapozó nagyon jól hagyja lélegezni a bőrt, viszont megakadályozza, hogy a városi szennyeződések bejussanak a pórusaink mélyére. A szmog és a gyárak füstje miatt a levegő folyamatosan tele van szemmel nem látható mikroszennyeződésekkel, de egy jól kiválasztott alapozó megfogja ezeket a koszokat. Ilyenkor a szennyeződés legalább nem közvetlenül az arcbőrünkkel, hanem ezzel a vékony alapozóréteggel érintkezik.

Munkahelyi ártalom, hogy figyeled az utcán az emberek sminkjét?

Persze, ezt nem tudom már kikapcsolni. Mostanában főleg azt veszem észre, hogy az öltözködés és a smink mintha teljesen külön életet élne. Sokszor látok melegítőbe öltözött nőket hatalmas műszempillát viselni, hozzá hatalmas műköröm és teljes smink. Jó lenne, ha a hölgyek tudnák az alkalomhoz, a napszakhoz, a ruházathoz igazítani a sminkjüket. Mindig szemet szúr, amikor egy fiatal lány hétfőn reggel úgy jön szembe az utcán, hogy olyan a feje, mint egy diszkógömb. Jó lenne, ha tudnánk, hogy mikor mennyi csillogást enged meg a jó ízlés. Hétköznapra egy natúr smink lehet alkalmas selyemporos kiemeléssel. A másik jelenség, amelyet gyakran észreveszek jártomban-keltemben, az idősebb korosztályt érinti. Bármilyen meglepő, még mindig erősen itt van velünk a hetvenes évek nagy divatja: a kék és a zöld szemceruza. Nem mondom, hogy ma már egyáltalán nem lehet ezeket a színeket használni egy színben hozzáillő öltözékhez, de nagyon sok hölgy évtizedek óta semmi más sminket nem tesz az arcára, csak kékkel vagy zölddel húz egy jó vastag vonalat a szeme alá.

Mindenki meg tudna tanulni sminkelni?

Akinek van hozzá kedve, az meg tudja tanulni szépen kisminkelni magát, önmagunk kifestéséhez nem kell kézügyesség. Egyszerűen van pár trükk, amelyeket el kell sajátítani.

De három ecset nélkül nem lehet szép sminket készíteni sem otthon, sem máshol. Van egy nagyon alap eszközpark, amely nélkül nem is érdemes belekezdeni.

Létezik a sminkelésnek korhatára vagy egy nyolcvanéves nő is bátran sminkelheti magát?

Egyáltalán nincs korhatár. Nekem volt egy „pótdédnagymamám”, aki kilencvenkilenc éves korában halt meg, és az utolsó pillanatig feltette a rúzst. Viszont az igaz, hogy a kor előrehaladtával könnyebb elkövetni olyan sminkelési hibákat, amelyekkel ellenkező hatást érünk el, mint amit szerettünk volna. Ne feledjük: a megfelelően felvitt smink nem erősíti fel a ráncokat, egy laza fedőpúder minden korban egységesebbé teszi az arcot. A szemünket pedig nemcsak szemhéjfelvarrással, hanem megfelelően megválasztott sminkkel is szélesebbre tudjuk nyitni.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti