Anyai bűntudat és irreális elvárások - A gyengéd nevelés árnyoldala

Míg a tekintélyelvű nevelés okozta sérülésekről gyakorta szó esik (joggal), a gyengéd nevelés hibái és hiányosságai jóval kevesebb figyelmet kapnak. Mostanra azonban egyre több szakember fogalmaz meg ellenvetést a mozgalommal szemben. Egy klinikai szakpszichológus saját tapasztalatát osztja meg: amikor négyéves fiát a gentle parenting elvei alapján arra kérte, hogy vegye fel a cipőjét, a gyerek dacosan lábon rúgta, majd elszaladt. Mi ilyenkor a teendő? A szakember hiányolja, hogy azokra az esetekre, amikor a gyermek első próbálkozásra nem együttműködő (ami valljuk be, gyakran előfordul), már nem, vagy ritkán szolgáltatnak forgatókönyvet a szakértők. A pszichológus arról is őszintén vall, hogy a témával kapcsolatos Instagram oldalak népszerűsége lehangolja, mert úgy érzi, a bejegyzések jókora hányada lehetetlen elvárásokat támaszt a szülők felé.

A gentle parenting, avagy gyengéd nevelés, egy olyan gyermeknevelési megközelítés, ami a válaszkészséget, az empátiát és a tiszteletet hangsúlyozza. Az elméletben központi szerepet kap a legkisebbek érzelmeinek elismerése és a viselkedésük mögött meghúzódó okok feltárása, különösen olyan, nehezen kezelhető helyzetekben, mint amilyenekkel például egy dackorszak során találkozhatunk. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a szülő utasítás helyett választási lehetőségeket kínál, korrekció helyett megértésre törekszik, a problémás szituációkat pedig narrálni igyekszik. A klasszikus jutalmazás és büntetés nem része a nevelésnek, a cél ugyanis az, hogy a gyermek ne ezek hatására alakítsa a viselkedését, hanem saját, belső motivációjából kiindulva. Ehhez elengedhetetlen, hogy megtanulja felismerni és szabályozni az érzelmeit, a szülő feladata ezért azok fontosságának és valódiságának megerősítése, miközben higgadt, türelmes támpont tud lenni a gyermeke számára.   

A gyengéd nevelés, mint válasz a tekintélyelvű nevelés hibáira és hiányosságaira

A mozgalom talán leghíresebb képviselője Dr. Becky Kennedy, akinek az Instagram oldala több millió olvasót számlál. A gyengéd nevelésről posztoló szakemberek rendszerint népes követőtáborral rendelkeznek, ami egyértelműen azt üzeni, hogy a téma kimagasló érdeklődésnek örvend. Nem csoda, hiszen egy olyan világról beszélünk, ami színes, kreatív, a szószólói pedig mosolygós, lelkes nők, akik maguk is édesanyák. Mégsem ez a legnyomósabb ok, amiért sokan követik őket. A szülők többsége azért választja a gentle parenting vonalat, mert a saját szüleik tekintélyelvű nevelési stílusa olyan sérüléseket okozott bennük, amelyeket semmiképpen sem szeretnének megismételni. És valljuk be: az autoriter nevelés bőven rendelkezik olyan aspektusokkal, amelyeket érdemes korrigálni. Mert nem biztos, hogy csak fenyegetéssel és a büntetéssel lehet rábírni egy gyereket a helyes viselkedésre. Nem biztos, hogy a magas elvárások ne társulhatnának pozitív visszajelzéssel. Nem biztos, hogy egy melegebb, bizalmasabb szülő-gyerek kapcsolat a tisztelet rovására menne. Amikor tehát kritikus hangoknak engedek teret, nem vonom kétségbe a mozgalom pozitív hozadékait vagy azok szükségességét. 

A gentle parenting és a valóság 

Azok a szülők, akik már maguk mögött hagyták a gyengéd nevelést, arra hivatkoztak, hogy a módszer alig fordít figyelmet az anya megélésére. Ezen túlmenően, a kiábrándult szülők vallomásainak másik visszatérő eleme a már fent is említett, irreális elvárások. Hogyan maradjak higgadt, ha a fiam már 45 perce kiabál?, kérdezi egy anya a TikTok-on. Sok szülő próbálna türelmes maradni, ám amikor nem megy, az érzelmi kitöréseiket maró bűntudat kíséri. Holott az anya is ember. Ő is elfárad, türelmét veszti és igen, van, hogy hibázik. Ettől senki sem számít alsóbbrendű szülőnek, csak halandónak. 

Amikor az anyák szükségtelenül nagy nyomást helyeznek magukra, a mércének való alulmaradás azt üzeni, hogy nem elég jók, de sokan még ennél is tovább mennek, és attól tartanak, hogy egy-egy kétségbeesett dühkitöréssel maradandó kárt okoznak a gyermekükben. És persze senki sem állítja, hogy kiabálni jó dolog, de egyszerűen van, hogy az ember elfárad, kifogy az ötletekből és a legjobb szándéka ellenére is türelmét veszti. Emberi dolog. Ennek tudatosításában azonban a közösségi média ritkán segít. Sokkal inkább szembesülünk azzal, hogy mások mennyivel kreatívabban, higgadtabban és energikusabban kezelnek helyzeteket; bejegyzések, melyek ugyan inspirálni hivatottak, ám végül szükségtelenül nagy nyomást helyeznek azokra, akik olvassák őket. A kudarcélmények hatását pedig nem szabad alábecsülni, mert még azt is befolyásolhatják, hogy valaki mer-e nagycsaládban gondolkodni. Hiszen ha egy-két gyerekkel nehéz, akkor milyen lehet hárommal, néggyel, öttel? Az igazság az, hogy míg az autoriter nevelés gyakran félelmet kelt a gyerekekben, a gyengéd nevelés a szülőben generálja pontosan ugyanezt az érzést: hogy traumatizál, hogy nem jó anya, hogy nem bírna el több gyermeket. 

A gyerekek néha kisangyalok, néha nem - És ezt ki szabad mondani

A gyengéd nevelésre általában nem úgy gondolunk, mint valamire, ami filozófiai gyökerekkel rendelkezik, de tagadhatatlan, hogy a Rousseau-i gondolatok erősen kapcsolódnak a mozgalomhoz. A cikkem elején emlegetett Dr. Becky könyvének címe Good Inside, azaz Belül jó, amivel vélhetően arra utal, hogy minden “hiszti”, követelőzés és dühkitörés ellenére, a gyerekek nem rosszak. És azt gondolom, ezzel mindenki egyet is ért. Beleértve Rousseau-t is, aki meg volt győződve róla, hogy a gyerek jónak születik, és a társadalom rontja el. Amibe egyrészt a szülő is beletartozik, így érthető a félelem attól, hogy a nevelési “kudarcok” elrontják az egyébként tökéletes gyereket. Másrészt a szülő feladatának érezheti biztosítani, hogy a gyermek inherens jóságát semmi se tegye tönkre és a személyisége zavartalanul kibontakozhasson, ami megint csak: hatalmas nyomást képvisel. Ezért talán időszerű a kérdés, hogy min változtatna, ha elismernénk, hogy születésünktől fogva bennünk van a hajlam a jóra és a rosszra, a nagylelkűségre és az önzésre, az együttműködésre és a lázadásra? Azaz senki sem születik vagy hal meg tökéletesen, és ez nem jelenti, hogy ne érdemelnénk szeretetet és megértést. Annyit jelent, hogy az idősebbek vezetésére, formálására és korrigálására van szükségünk, és nem is csak gyerekként. Egy életen át. Ha így gondolkodunk, a nem kívánatos viselkedés sem törvényszerűen egy talány, amit az anyának meg kell oldania, máskülönben nem képes kapcsolódni a gyermekéhez. Egyszerűen van, hogy egy hiszti csak egy hiszti és felesleges túlelemezni. Kevésbé ismert információ, de Rousseau öt gyermekét hagyta hátra egy árvaházban. Ettől még persze lehet igaza, mégis, valahol érthető, ha szülők egy csoportja nem ad hitelt a szavainak. Legalábbis, ami a gyereknevelést illeti. 

Bátorítás azoknak, akik úgy érzik, mindenki más jól csinálja, csak ők nem

Fontos törekedni arra, hogy együttérezzünk a legkisebbekkel, de az is, hogy saját magunkban meglássuk az embert. A gyengéd nevelés egy spektrum végén helyezkedik el. Bőven van mozgástér arra, hogy néhány tanát elengedjük, ha úgy érezzük, az csak félelmet, szégyenérzetet és bűntudatot generál bennünk. Senki sem válik automatikusan zsarnokoskodó szülővé, ha így tesz. Fel kell hagynunk azzal, hogy szélsőségekben gondolkodunk. Az anya is ember. A jó anya is néha elfárad. A jó ember is néha vét apró hibákat. Engedjük meg magunknak.