Az apró nő, aki megóvta az indiai gyerekeket attól, hogy áruba bocsássák a testüket

A kislány sötétbarna szemeiben félelem és eltökéltség tükröződik, ahogy sietve halad előre; maga sem tudja, hová. Egyet tud csupán: el innen. Nem ez az első alkalom, hogy a hétéves Preena megszökik a hindu templomból, ahol édesanyja felajánlotta az isteneknek. Egyszer már megpróbált szabadulni, reménykedve, hogy hazaérvén a szeretett szülő megszánja és megmenti a fogságból, ám nem így történt. 

Amikor visszahurcolták a templomba, büntetésül izzó vasat nyomtak a tenyerébe. Fájdalmas emlékeztető, de a gyermeknek ez sem túl nagy ár a szabadságért. Ugyanis akit hozzá hasonlóan az isteneknek ajánlanak, vagyis devadasikká tesznek – legyen fiú, lány, három-, hét- vagy tízéves –, az sokak szemében nem más, mint prostituált.

Preena egy szerda reggel fáradtan, ám reménnyel telve érkezik meg egy kis faluba, Pannaiviliába, ahol egy védelmező anya karjai szorosan magukhoz ölelik. Ez az anya azonban nem az a nő, aki életet adott Preenának, hanem egy 34 éves ír misszionárius, Amy Charmichael, aki akkor még nem sejti, hogy a kislánnyal való találkozás az egész életét megváltoztatja. 

A következő évtizedekben ugyanis Amy fogja jelenti a biztonságot annak a több mint ezer gyermeknek, akik a vallási prostitúció poklából szabadulnak. 

A gyerekek pedig csak Ammának hívják majd őt, ami annyit tesz: „anya”.

Írországból Indiába – Kicsoda Amy Carmichael? 

Amy Beatrice Carmichael 1867-ben született Írországban, hithű presbiteriánus szülők gyermekeként. A család jómódban élt, Amy édesapja ugyanis egy malmot vezetett, amely generációkra visszamenőleg a Carmichael-ág birtokában állt. Az első gyermek érkezését hat fiatalabb testvér követte, a szülők számára pedig különösen fontos volt, hogy keresztény hitben neveljék őket. 

Amy már fiatalon a szegények között tanította a Bibliát, édesapja halálát követően pedig közösséget alapított, amely a mai napig látogatható. Amikor azonban megismerkedett a Kínában szolgáló Hudson Taylor misszionárius beszámolójával, hívást érzett, hogy maga is Ázsiában folytassa a szolgálatát. Hirdetni szerette volna a hitet azoknak, akik még nem hallottak a kereszténység Istenéről, ezért 1895-ben elhagyta Írországot, és többé nem is tért haza a szülőföldjére. 

Először Japánban szolgált, ám egészségügyi okból Indiába kellett áthelyeznie a munkáját. Itt találkozott váratlanul a szökésben lévő kislánnyal, Preenával, akinek a története az egész misszió célját megváltoztatta. Amy akkor értesült először arról, hogy mit is jelent a vallási prostitúció, és megfogadta, hogy minél több gyermeket megment a borzalmas sorstól. Thomas és Catherine Walker misszionáriusok segítségével létrehozták a Dohnavur Alapítványt, ahol az évek alatt több mint ezer fiú és lány lelt új életre. 

Kép

„Amma” két indiai gyerekkel (archív fotó)

Egy váratlan találkozás gyümölcse – Élet Dohnavurban 

Dohnavur légkörét nevetés és jókedv jellemezte, ám a kemény munkára és a tanulásra legalább ekkora hangsúly került. A misszió célja ugyanis nem pusztán a gyerekek biztonságba helyezése volt, hanem az is, hogy lehetőségük legyen tanulni és fejlődni. 

Amy a keresztény hitet is szeretettel adta át a legkisebbeknek, ám ezt úgy tette, hogy közben mély tisztelettel fordult az indiai kultúra felé. 

Kinézetében igyekezett minél inkább beleolvadni a környezetébe, ami annyit jelent, hogy a helyi viseletet hordta, és kávéval sötétebbre festette a bőrét. 

Egy megmosolyogtató történet, hogy Amy hároméves korában még kék szemekért imádkozott, felnőtt nőként azonban hálát adott, hogy Isten barna szeműnek teremtette. Ennyivel is könnyebbnek bizonyult a beilleszkedés. Az alapítvány pedig folyamatosan bővült, növekedett, azok sem tudták feltartóztatni a munkát, akik megpróbálták visszaszerezni a hindu templomok számára a Dohnavurban menedékre lelt gyermekeket.

1931-ben egy baleset következtében Amy láb- és gerincsérülést szenvedett, amely miatt élete hátralevő részében ágyba kényszerült. Aki évtizedeket szentel mások megsegítésének, gyakran nehezen fogadja el, ha bármilyen oknál fogva maga szorul segítségre. Balesete után Amy is aggódott, hogy az ápolása túl nagy terhet ró a barátaira és hátráltatja a misszió munkáját, holott mi sem állhatott volna távolabb az igazságtól.

Övéi végig szeretettel vették körbe, ő pedig ebben az időszakban vetette papírra könyvei java részét. Amy ugyanis tehetséges író és költő volt, a művei számtalan keresztényt inspiráltak és erősítettek a hitében (köztük Elisabeth Elliotot is, akiről egy korábbi cikkemben írtam). 

Amy Carmichaelt 1951-ben, húsz, ágyban töltött év után érte a halál. Dohnavurban temették el, kérésére nyughelyét nem jelöli sírkő. 

Helyette egy madáritató őrzi emlékét, Amma felirattal. 

1948 India betiltotta a vallási prostitúciót, a Dohnavur Alapítvány azonban továbbra is működik és aktívan szolgálja a rászorulókat.

Amma öröksége – Mit tanulhatunk Amy Carmichaeltől?

Amy Carmichael munkássága és mentalitása számtalan keresztényt inspirált. De milyen tanulságot vihetnek el a történetéből azok, akik nem terveznek messzi földekre utazni és ott hirdetni az Igét? Nehéz egy ennyire kivételes személy hosszú életét néhány mondatban összegezni, de talán az első lecke az, hogy néha váratlan helyekre sodor az élet, váratlan találkozások formálják utunkat, ez pedig így van jól. Isten útjai valóban kifürkészhetetlenek. 

A másik tanulság az, hogy nem csak az cselekedhet nagy dolgokat, aki tökéletes adottságokkal rendelkezik. Amy gyerekkorától fogva betegséggel küzdött, majd a balesete miatt szinte mozgásképtelenné vált. Mégis, az Isten és ember iránti szeretetét semmi sem tudta feltartóztatni. 

Egy alig 150 centiméter magas, apró termetű nő volt, lelkileg azonban óriás, akire van okunk felnézni. 

És talán a harmadik tanulság, hogy az önzetlenség és az alázat minden korban érdem. Soha nem járunk rosszul, ha adunk az időnkből, az erőnkből és saját magunkból azoknak, akik a leginkább rászorulnak.