Ami nem öl meg, az megerősít – Egy film a gyermekkori szenvedés túlélési taktikáiról

„Traumáinkon innen és túl” – ez a címe Skrabski Fruzsina legújabb dokumentumfilmjének. Olyan emberek történetét mutatja meg, akik árvaházban vagy nevelőszülőknél nagyon nehéz körülmények között nőttek fel, és túl tudták tenni magukat gyerekkori traumáikon. Kérdés persze hogy mennyire, vagy hogy egyáltalán lehet-e. Mert ez egy hosszabb lelki folyamat, talán élethosszig tartó, de ezek a szereplők be tudnak számolni valamilyen fejlődésről. Itt tartanak most. Itt tart például Szabó Borbála író, aki „Nincsenapám, seanyám” című, önéletrajzi ihletésű regényében mesél elhanyagoló, alkoholista szüleivel való kapcsolatáról vagy éppen annak hiányáról. Ez a könyv és a szerző személye adja a kiindulópontot a fő kérdésre:

Ha hozott mintáinkat generációkon keresztül örökítjük, hogy lehet az, hogy ma még sincs többmilliárd szenvedő lelkű gyerek?

Hogy tudják mégis bizonyos emberek átlépni saját árnyékukat, és máshogy nevelni a rájuk bízottakat? Mi ad erőt ehhez a nehéz feladathoz, és tényleg leküzdhető-e a transzgenerációs átok?

Skrabski Fruzsina korábbi történeteiben is gyakori témák a családi és női sorsok. Az „Elhallgatott gyalázat” a szovjet katonák nemi erőszaktetteinek ki nem beszélt történeteit vizsgálja. A „Befogad és kitaszít a világ” az abortusz és az eutanázia kérdéseit vizsgálja, a „Kényszerszinglik” pedig az újabb és újabb generációk párválasztási nehézségeire tapint rá. Ez a film is érzékenyen keresi hát, mi az a gyermekkori meleg és elfogadó légkör, amely sokunk számára olyan természetes, mások viszont gyerekként nem kapják meg, és az akkori hiányt azóta is érzik.

És akkor most térjünk vissza a „Traumáinkon innen és túl” című remek dokumentumfilmre!

Szabó Borbála gyerekkori megpróbáltatásait 2016-os regényében tudta kiírni magából. A film elején ő is beszél a múltról és arról, mikor és hogyan tudta letenni saját lelki terheit annak érdekében, hogy ma már családanyaként az ő terhei ne rakódjanak rá saját gyerekeire. A többi megszólaltatott szereplő sorsában is közös a megbirkózási stratégia a feladattal és egy fordulópont, amikor a döntést meghozták. Van olyan közöttük, akik kikerülve az árvaházból maga is hivatásos nevelő lett, ma már árvaházat vezet. Másoknak a civil szférában a jótékonykodás adta meg azt a pluszt, ami segített átmozdulni a holtponton. Nagyobb pátosszal élve: ami értelmet adott az életüknek. (A film egyik résztvevőjével, Tóth Zs. Ferenccel készített interjúnkat itt lehet olvasni.)

Különösen érdekes a ma már szociális munkásként dolgozó asszony története, aki bántalmazó szülei mellett már gyerekként rájött: ő nem ezt a világot szeretné magának, másmilyen ember szeretne lenni. A szomszéd lelkész felesége hozott gyökeres fordulatot életébe, történetét pedig egy novellaíró pályázaton lehetett megismerni. Tőle származik a cikk első idézett mondata is, ez azonban csak egy a számos megrázó kép közül, amivel történetét érzékletesen tudta előadni.

Többen fordultak a művészet mint terápia felé. A filmben megismerjük Bagi Iván humorista életét is, akinek mások parodizálása jelenthette azt az erkölcsi pluszt, ami először a túléléshez adott segítséget, később pedig a kibontakozás útját mutatta meg számára.

Jó, jó, de mi a közös mindebben? És egyáltalán miért nézem én mások szenvedését?

A film végére szép lassan kiderül, hogy nem különbözik sokban a szereplők túlélési stratégiája: türelem, akaraterő és következetesség. Ezek a kifejlesztett képességek segítik őket a nagyon erős negatív minta legyőzésében, ami egyben tudatossá teszi őket a következő generáció nevelésében. Az az emberi belső nagyság, ami ezeket a gyerekeket felnőttkorukra megerősítette, egész élükön át megmarad bennük.

A „Traumáinkon innen és túl” megtekinthető az M5 csatornán január 31-én 15:50-kor. Ismétlés: február 1. 01:35.

A főszereplőkről:

Böjte Csaba ferences szerzetes nevelőotthonaiban több mint 6000 gyerek nevelkedett eddig, sokan közülük már kirepültek, de összesen csak egy került közülük börtönbe.

Tóth Zsé Ferenc – állami gondozásban nőtt fel, súlyos látássérült, börtönben is volt. Majd úgy döntött, hogy kezébe veszi a sorsát, jelenleg a 3. diplomáját szerzi, fogyatékos otthonban gondozó és a szegény gyerekeken segítő Tündérkör Alapítványt vezeti. Idén megnyerte a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Kopp-Skrabski-díját.

Bagi Iván – ismert parodista, humorista, költő. Több, mint 25 éve együtt szerepel Nacsa Olivérrel. Munkásságukért, a Bagi-Nacsa Show-ért Karinthy-gyűrű díjat is kaptak. Ivánnak nagyon nehéz élete volt, borzalmas árvaházakban nőtt fel, saját erejéből küzdötte fel magát elismert humoristává.

Szabó Borbála író. A Nincsenapám, seanyám életrajzi könyve, amelyben egy gyerek szemével írja le a válás borzalmát és az ennek következtében alkoholistává vált édesanyjával való küzdelmeit. Borbála több könyv és színdarab szerzője, négygyerekes édesanya.

Danó Éva a gyerekvédelemben esetmenedzser. Cigány családban nőtt fel, apukája alkoholista, szülei munkanélküliek voltak. Rengeteg bántalmazás érte gyerekkorában, amit megírt, és a Terézanyu novellapályázaton nyert vele. Évát a szomszéd lelkész felesége karolta fel, és tudatosan tört ki nehéz élethelyzetéből, majd diplomát szerzett, férjhez ment és ma három gyerek boldog anyukája.

Dunai Attila csapatépítő tréner, HR-filozófus. Attilának éltek a szülei, de nem ők nevelték, hanem fizettek idegen szülőknek, hogy neveljék a gyereküket, végül a Fóti Gyermekvárosba került. Attila azt mesélte, hogy mindent minta nélkül, könyvből és kigondolva kellett megtanulnia, hogyan legyen jó barát, férj és apa.

Szakértők: Prof. Dr. Bagdy Emőke pszichológus, Berényi András pszichológus, Böjte Csaba szerzetes, Dr. Harangozó Judit pszichiáter, Dr. Kádár Annamária pszichológus, Kosza Erzsébet nevelő, Menyhárt Ernő és Menyhárt Rita nevelők, Orvos-Tóth Noémi pszichológus, Szemeti Krisztina nevelő