A 70 milliót érő táska

Merthogy a Hermès luxuscég bőrből készült Birkin kézitáskája évről évre szép summával drágul az eleve sikoltóan magas, 13 000 dolláros vételárhoz képest (de mivel úgysem lehet soha kapni, ezért ez csak egy virtuális nyitóár, a tényleges összeg a 200 000 dollárt, 70 millió forintot is elérheti). Azért ne siessünk ennyire előre, egy ilyen kincsről érdemes többet megtudni! 
A Hermès vállalat kivételesnek számít az haute couture-rel, luxusdivattal foglalkozó márkák közül, hiszen a mai napig ugyanaz a család tulajdonolja. A 19. század közepe tájékán kezdték meg működésüket – akkor még nyereggyártással –, mára saját világot hozva létre az immár emberi viseletre szánt bőráruk, selyemsálak, ruhák, illatszerek, sminktermékek körében. Áraik bevételeikkel nőnek, tovább táplálva azt az örökbecsű érvelési hibát, pontosabban köztévedést, hogy „ami drágább, az jobb”. Az ominózus táska, amely ma sokak pénzügyi jövője, 1984-ben került a boltokba. Létrejöttének története – hisz valaminek tényleg kell lennie fél négyzetméter kopásra hajlamos színes bőr mögött – az, hogy 1981-ben az angol–francia színésznő, Jane Birkin egy repülő­utazás során, az elsőosztályon éppen a Hermès akkori vezetője mellett kapott ülőhelyet. Hogy, hogy nem, éppen ebben a sorsszerű szituációban esett ki hatalmas, kosárméretű táskájából a Hermès-naptára.

A cég főnöke ezt látva rögvest ígéretet tett, hogy készít egy olyan kézitáskát, amelynek vannak zsebei. Állítólag ekkor hangzott el Birkin kijelentése, mely szerint azon a napon, amikor a Hermès képes végre egy olyan nagy ridikült alkotni, amelybe minden szükséges női holmi bekerülhet, le fogja tenni azt a túl nagy alkalmatosságot, amivel járt.

Már ott, a repülőgépen elindult a közös gondolkodás, rajzolgatás, és rá három évre debütált a színésznőről elnevezett, klasszikus vonalú, oldalt csatos, mára ikonikus darab. Nem volt azonnali a siker, de mára beérett a türelem. Egy Birkin-bag a szekrényben ugyanis többet ér egy többkarátos gyémántnál. Szinte megremeg a gyomrunk a történet kivételes nagyszerűségétől!
Nyilván kissé bizarr, hogy a táskát csak hordani nem szabad, hiszen akkor megsérülhet – már, ha egyáltalán tetszik nekünk. És az sem könnyíti meg a dolgunkat, hogy egy táska nem táska, ha ugyanis valaki anyagilag kiegyensúlyozott nyugdíjas évekre vágyik, akkor valóságos Birkin-raktárat érdemes kialakítania. Amire úgysem lesz képes, hiszen minden új táskára ezrek várnak, akik ölni tudnának a zsákmányért. De, ha küzdünk a lehetetlennel, meglesz a jutalmunk. Harminc év alatt ugyanis egy ilyen ridikül értéke (nyilván kutyarágás, rágóguminyom és filctollrajzok nélkül) a hússzorosára nőhet.
És most, valamelyest váratlanul, gondoljunk valami igazán nehéz helyzetre. Képzeljük el, amint háborús időben egy kenyérdarabért tudunk adni egy Birkin-ridikült! Aztán képzeljük el, hogy mindenünket elveszítjük, de magunkhoz szorítjuk Birkin-táskánkat, ahogy menekülünk, hogy abból legyen betevőnk egy távoli országban! Vagy képzeljük el, hogy kifogy a fa a kandallónkból, és… – sajnos a fakereskedő nem jár ridiküllel, ezért nem tudtunk azzal fizetni, de van még egy utolsó lehetőség. El tudjuk égetni…
A jólét őrületeit csak a nehézségek leplezik le igazán. Azok a nehézségek, amelyek már nem férhetnek be egy Birkin-táskába, ám amelyek visszahozhatnak valamit a józan emberi ész dicsőségéből. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>